Visszadobták sok egyetem szakindítási kérelmét

Vágólapra másolva!
Bajba kerülhetnek jövőre az egyetemek, mert a képzések engedélyezését végző akkreditációs bizottság tömegesen utasítja el az egyetemek szakindítási kérelmeit - írja a Magyar Nemzet, amely szerint így a Pécsi Tudományegyetemen jövőre nem képezhetnek magyartanárokat, Szegeden angoltanárokat, az ELTE-n pedig nem indulhat el a kommunikáció- és a médiajog képzés. A bíráló bizottság elnöke szerint az intézmények a megélhetés reményében próbálnak minél több szakot indítani, miközben ehhez nincsenek meg a feltételek.
Vágólapra másolva!

A lap a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt állítja, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) áprilisban a szakindítási kérelmek egyharmadát, májusban és júniusban pedig már majdnem a felét utasította el, így előfordulhat, hogy jövő szeptemberben még a legnagyobb egyetemek sem tudnak elég szakot indítani.

Mindezt az okozza a lap szerint, hogy a felsőoktatás szerkezetének átalakítása miatt idén, és a következő évben tömegesen kell elindítani a mesterszakokat, de az egyetemek nem tudják, hogy ehhez milyen követelmények szükségesek. Ezért az elutasított szakindítási kérelmek legnagyobb része a mesterszakokra vonatkozik, a húsz ilyen képzés háromnegyede nem tud elindulni.

Problémák vannak a tanári szakok indításával is, a harmincnyolc kérelemből huszonegy szak indulását nem engedélyezte a MAB, így a Pécsi Tudományegyetemen jövőre nem képezhetnek magyartanárokat, Szegeden angoltanárokat, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedig angol-, német-, francia- és kommunikáció szakos tanárokat sem oktathat. Az újbóli engedélyeztetéssel a következő tanévben próbálkozhatnak ismét az intézmények.

Bazsa György, a MAB elnöke korábban a lap kérdésére elismerte, hogy a korábbinál sokkal több az elutasított kérelem, ezt azonban azzal magyarázta, hogy a működési gondokkal küzdő egyetemek próbálnak minél több hallgatót, és a velük járó állami támogatást megszerezni. Így a megélhetés reményében akarnak minél több szakot indítani, ennek azonban nem tudják biztosítani a feltételeit.