Vágólapra másolva!
Több kényes rész nyilvánossá tétele, kevesebb kibúvó a beszervezettek számára, szélesebb körre kiterjedő nyilvánosság - többek között ezeket javasolja a kormány számára az állambiztonsági szolgálatok iratait vizsgáló Kenedi-bizottság. A bizottság tanulmányából kiderül, hogy 320 folyókilométer irat még mindig titkos, 1551 dokumentum pedig szupertitkos.
Vágólapra másolva!

A Kenedi János vezette szakértői bizottság 16 pontos javaslatot készített a kormány számára - derült ki a Miniszterelnöki Hivatal honlapján pénteken nyilvánosságra hozott, több mint négyszáz oldalas jelentésből.

A szakértői bizottság mandátuma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának át nem adott állambiztonsági iratok feltárására, valamint az állambiztonsági iratok szabadabb kutathatóságára, nagyobb nyilvánosságára vonatkozó javaslatok kidolgozására terjedt ki.

A jelentés szerint a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat. Alkotmányellenesnek tekintik azt a kialakult gyakorlatot, hogy tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntik el egy tudományos megállapítás helyességét.

A bizottság jelenlegi javaslata a hálózati személyekre vonatkozó szabályokat az úgynevezett hivatalos kapcsolatokra is kiterjesztené. A bizottsági javaslat szerint a hivatalos, társadalmi, alkalmi kapcsolat személyes adata nyilvános, közérdekű adatnak minősülne arra tekintettel, hogy a "hálózat" közhatalmat nem gyakorló tagjainak alapfeladata volt a politikai közvélemény alakítása.

A jövőben hálózati személlyé minősítéshez - a bizottság javaslata szerint - nem szükséges az állambiztonsági szervek részére készített jelentés, a saját kezűleg aláírt beszervezési nyilatkozat vagy az állambiztonsági szervektől igazoltan kapott anyagi ellenszolgáltatás tényének igazolása, helyettük elegendő lenne az is, ha az érintett - levéltári szakmai-tudományos értékelés alapján - az állambiztonsági iratokban ilyen minőségben előfordul.

A bizottság jelentősen szűkíteni javasolja azokat a törvényi indokokat, amelyek alapján a titokgazda nemzetbiztonsági szolgálatok, rendőri szervek államtitokká minősíthetnek állambiztonsági iratokat. Javasolják a minősítés civil kontrolljának megteremtését is.

A testület elfogadhatatlannak tartja, hogy a "megfigyelt" kizárólag a vele kapcsolatba hozható személy személyes adatait ismerheti meg, miközben a kutató a teljes iratot. A bizottság javaslata szerint az érintett és az iratokban szereplő adatok megismerésére jogosult más személyek a kutatókhoz hasonlóan csak az iratokban szereplő érzékeny személyes adatokat ne ismerhessék meg.

Az MTI úgy tudja, a javaslatok várhatóan a jövő héten a nemzetbiztonsági kabinet, azt követően a kormánykabinet elé kerülnek.

1995-ig mentek az iratmegsemmisítések

A jelentés bemutatja többek közt az elmúlt évtizedek iratmegsemmisítéseinek történetét, részletesen kitér a rendszerváltást közvetlenül megelőző, illetve az 1990 februárját követő iratmegsemmisítési kampányokra is. Az iratfeltárók sajnálatos tényként rögzítik az 1956-os forradalmat megelőző állambiztonsági nyilvántartások szinte teljes megsemmisülését, a megtorlást követő iratmegsemmisítéseket. A jelentés megállapítja azt is, hogy a rendszerváltást követően is - 1995-ig - nagyarányú, többségében szabálytalan iratmegsemmisítés folyt, amiért gyakorlatilag senkit sem vontak felelősségre.

A közszereplők múltbeli tevékenységének átvilágítása tekintetében a jelentés a környező országokéhoz képest a magyar szabályozást tartja a legeredménytelenebbnek. A bizottság szerint a magyar szabályozás többségében irreális, túlzó feltételekhez kötötte az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés dokumentumainak nyilvánosságra hozatalát.

320 méter még mindig titok

Bár a fennmaradt állambiztonsági iratok 92 százalékának, 3828 folyóméternyi iratnak az átadása az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL) korábban már megtörtént, az öt titkosszolgálatnál őrzött 8 százaléknyi irat is 320 folyóméternyi, így azokat a bizottság csak szúrópróbaszerűen tudta megvizsgálni.

A testület összegzése szerint a polgári és a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknál összesen 32 618 minősített irattári tételt őriznek, közülük 1551 irat szerepel a "szupertitkos" úgynevezett főigazgatói különlistákon.