Tűz miatt állt 50 percig a szentendrei HÉV

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ötven percig állt a forgalom a szentendrei HÉV vonalán kedd hajnalban, mert kigyulladt egy kapcsolószekrény. Szántó Ferenc, a BKV fődiszpécsere szerint a forgalom öt óra után néhány perccel állt helyre. Addig autóbuszok szállították az utasokat Budakalász és a Batthyány tér között. A fennakadás 300-400 utazót érintett. A zárlat és a tűz egy békásmegyeri elektromos kapcsolószekrényben keletkezett, emiatt áramtalanítani kellett a felsővezetéket. A balesetben senki nem sérült meg.