Börtönben ülő fiához akart bejutni egy fenyegetőző férfi

Vágólapra másolva!
Be akart kerülni börtönben ülő fia mellé egy férfi, ezért játékfegyverrel megfenyegetett egy pultosnőt Tiszaalpáron. Az eset során nem sérült meg senki.
Vágólapra másolva!

Egy férfi egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegetett egy kocsmai pultost hétfőn, Tiszaalpáron. A fenyegetéstől a pultban álló nő nem ijedt meg, hanem hívta a férjét. A támadó ekkor a kezében lévő tárgyat a pultra tette, onnan pedig a pultos a földre dobta, és ekkor vált egyértelművé, hogy egy műanyag játékfegyverről van szó - számolt be a történtekről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Mihályné Bornemisza Eleonóra.

A tanúkihallgatáskor a pultos nő elmondta: a fenyegető ezt követően kérte, hogy hívják ki a rendőrséget, mert a fiának szeretne segíteni és mellé akar kerülni a börtönben - tette hozzá a sajtóreferens. A férfi kihallgatásakor megerősítette: azért követte el a rablási kísérletet, hogy börtönbe kerüljön. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérletének magalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett nyomozást indított a 40 éves tiszaalpári férfi ellen.