Veres János elmenne EU-biztosnak

Vágólapra másolva!
Elvállalná a jelölést az európai uniós biztosi posztra Veres János szocialista politikus, volt pénzügyminiszter. Veres csütörtökön a Magyar Televízióban beszélt arról, hogy az ő neve is szóba került a jelöléssel kapcsolatos beszélgetéseken. A kormányszóvivő szerint viszont egyelőre nincs napirenden az uniós biztosjelölt megnevezése, és minden ezzel kapcsolatos hír önérdek érvényesítés vagy találgatás.
Vágólapra másolva!

Elvállalná a jelölést az uniós biztosi posztra - mondta Veres János volt pénzügyminiszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön. A szocialista politikus közölte: ő az egyike azoknak, akiknek a neve szóba került a jelöléssel kapcsolatos beszélgetéseken. Veres, aki jelenleg a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a személyét érintő ügyről többet egyelőre nem kívánt mondani.

Magyarország EU-tagállamként egy uniós biztosi helyre jelölhet. A Gyurcsány-kormány egykori pénzügyminisztere megjegyezte, hogy Magyarország várhatóan egy, a reálszférához kötődő biztosi pozícióra jelölhet majd. A jelölés a miniszterelnök feladata.

A kormányszóvivő, Szollár Domokos csütörtök délután kijelentette: egyelőre nincs napirenden a magyar uniós biztosjelölt megnevezése. Szerinte a kormány alapvetően feladatokat határoz meg, és ehhez keres embert - ez így lesz ebben az esetben is. Minden ezzel kapcsolatos hír önérdek érvényesítése vagy találgatás - mondta a kormányszóvivő.

Magyarország jelenlegi uniós biztosa Kovács László, az MSZP volt elnöke. Ő az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. A jelenlegi bizottság mandátuma október 31-én jár le.