Már öt haláleset volt az M6-os építkezésén

Vágólapra másolva!
Meghalt egy munkás az M6-os autópálya építkezésén, ahol ez már az ötödik halálos baleset. A férfit az egyik Bátaszéknél épülő alagútban szorította oda egy markoló egy teherautó oldalához.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy munkás az M6/M60-as autópálya építésénél szerdán, a férfit egy markoló egy teherautó oldalához szorította - közölte csütörtökön a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset a Bátaszék és Véménd között épülő alagútban történt, ahol egy teherautóról markológéppel rakták le az aszfaltot. A markológép vezetője nem vette észre, hogy a jármű platóján egy munkás dolgozik, és a markolókanállal a tehergépkocsi oldalához nyomta - mondta Farkas Kinga sajtóreferens.

A mentők a pécsi kórházba szállították a 43 éves kiskunfélegyházai férfit, aki a szállítás közben, Mohács térségében életét vesztette - tette hozzá a szóvivő. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított nyomozást.

A kivitelező Mecsek Autópálya Koncessziós (MAK) Zrt. annyit közölt, hogy a középkorú magyar építőmunkás aszfaltozási munkák közben sérült meg, egy teherautó platóját tisztították meg egy másik munkagéppel, amikor a baleset történt, és a férfi kórházba szállítás közben meghalt. A MAK Zrt. szerint további információk a munkaügyi és a rendőrségi vizsgálat lezárultával várhatóak.

Gyaníthatóan a munkavállaló hibázott, de még nincs végleges eredménye a vizsgálatnak - mondta az [origo]-nak Wágner Béla, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Dél-dunántúli kirendeltségének igazgatója. Wágner szerint a felügyelőség folyamatos rutinellenőrzéseket tart az épülő autópályán, de "ahogy nem lehet minden kereszteződés mellé rendőrt állítani", úgy ők sem tudnak minden munkást folyamatosan ellenőrizni.

"A központ is jelezte", hogy fordítsanak kiemelt figyelmet az M6-os építkezésére - mondta Wágner. Az igazgató szerint már korábban is voltak itt munkáltatói mulasztások, de a dolgozók is gyakran figyelmen kívül hagyják az előírásokat. "Addig nincs probléma, amíg nem esik a fejére egy szerszám; már fordult elő ilyen" - tette hozzá Wágner.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség szóvivője, Gedeon András az [origo]-val közölte: a csütörtöki balesetet vizsgáló közigazgatási eljárás keretében többek között azokra a kérdésekre kell választ találniuk a munkavédelmi felügyelőknek, hogy miért mászott fel a tehergépkocsi rakfelületére annak vezetője, illetve hogy milyen munkairányítás mellett zajlott a kirakodás.

Azt már megállapították részben a munkavédelmi felügyelők Gedeon szerint, hogy milyen előzmények után következett be a baleset. Az aszfaltot egy négytengelyes billenőplatós tehergépkocsival szállították a helyszínre. A teherautó rakományának ürítése után még aszfalt maradt a platón, ennek gyors eltávolítása érdekében a szintén ott dolgozó rakodógép a rakodókanalával elkezdte a rakfelület tisztítását. A tisztítás közben a rakodógép forgózsámolyának ütközött egy másik, tolató tehergépkocsi. A gépkezelő és az ütköző tehergépkocsi vezetője megnézték, hogy keletkezett-e lényeges kár. Ezt követően, a gépkezelő a rakodógépbe visszaszállva azonnal folytatta a tisztítási munkát, és az első kanálmozgatásnál okozta a halálosnak bizonyuló sérülést a teherautó vezetőjének - ismertette az eddigi információkat a szóvivő.

Az épülő M6-os autópálya szekszárdi-bólyi szakaszán ez volt az ötödik halálos munkahelyi baleset. 2009 áprilisában munkagépek nyomtak agyon egy férfit, 2008-ban egy munkás áramütést szenvedett, egy másik közlekedési baleset áldozata lett, egy dolgozó pedig földomlás következtében vesztette életét.