Saját szülei sem szeretik a klímaegyezséget

Hatalmas várakozások előzték meg a koppenhágai klímakonferenciát, de végül csak egy olyan egyezség született, amellyel még létrehozói sem elégedettek. A dokumentumban szereplő egyetlen komolyabb célszám hosszú távra vonatkozik, hogy akkorra már mindenki halott lesz azok közül, akik meghozták ezt a döntést, így tehát nem kell szembenézniük a felelősséggel. Helyszíni tudósítás a klímacsúcs végjátékáról.

"Leszögezzük, hogy a klímaváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása" - ezzel kezdődik a lényegi része annak a szövegnek, amelyet a koppenhágai klímakonferencia végén nagy nehezen kiizzadtak a világ vezető hatalmai. Az ebben a nyitó mondatban is megfogalmazott figyelmeztetés ellenére a Koppenhága Egyezség nevet viselő dokumentum alig tartalmaz valamilyen konkrétumot ennek a "korunk egyik legnagyobb" kihívásának a leküzdésére. A mindössze háromoldalas szövegben nincsenek például arra vonatkozó számok, hogy milyen határidővel és mennyivel csökkentik az egyes országok az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, pedig eredetileg ez volt az egyik legfontosabb célja a koppenhágai klímakonferenciának.

A dokumentumban egyetlen konkrét célszám szerepel, hogy két celsius foknál jobban nőjön a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti időszakhoz képest. Erre a szövegben nincs határidő megszabva, de a korábbi célkitűzések az évszázad végével számoltak. Ez egy olyan távoli cél, hogy az egyezséget megfogalmazó politikusokat nemcsak hogy nem lehet majd számon kérni, de addigra már biztosan mindannyian halottak lesznek. A két fokot azért határozták meg, mert ezzel elvileg elkerülhetők a klímaváltozás nagy tömegek számára járjon katasztrofális következményekkel, de ennek eléréséhez is jóval merészebb változásokat kellene végrehajtani a klímakutatók többsége szerint, mint amikre jelenleg készülnek az országok.

Egy első lépés

Az hamar kiderült, hogy az úgynevezett Koppenhága Egyezséget valójában senki sem szereti. Egymás után következtek a sajtótájékoztatók, amelyeken nyugati vezetők - Barack Obama amerikai elnöktől kezdve Gordon Brown brit kormányfőn át az Európai Unió vezetőiig - azt mondogatták, hogy ez nem egy tökéletes megállapodás, de legalább egy fontos első lépés egy nehéz úton. Szinte ugyanazokat a szavakat használták, és mindannyian arról beszéltek, hogy bíznak a jövőben. Elismerték azt is, hogy a tudományos kutatások alapján javasolt lépésektől messze elmarad az, ami a megállapodásban szerepel. A szöveg ráadásul semmilyen jogilag kötelező erővel nem bír, és a kibocsátásokról csupán annyi olvasható benne, hogy jövő év január végéig kell egy informális dokumentumban jelezniük az országoknak, mennyi kibocsátáscsökkentést vállalnak önkéntesen.

Arra már a konferencia előtt is számítani lehetett, hogy a mély konfliktusok miatt Koppenhágában nem fog megszületni egy globális és jogilag kötelező érvényű megállapodás a klímaváltozás elleni harcról, de magától értetődőnek tűnt, hogy a 2010 végén esedékes újabb hasonló konferenciára már ezt tűzik ki célként. A megegyezés szövegben azonban nem szerepel erre semmilyen utalás, csupán a péntek este nyilatkozó nyugati vezetők fogadkoztak arról, hogy ők továbbra is ezt tartják a legfontosabbnak. Barack Obama azt is hozzátette, hogy ez nagyon nehéz lesz.

Világhatalmi meccsek

A rövid szöveg leghosszabb bekezdése foglalkozik azzal, hogy a fejlődő országok miként számolnak be a saját kibocsátáscsökkentésük teljesítéséről. Különböző jelentések és nyilvántartások alapján kívánják megoldani ezt a kérdést, amely a klímacsúcs utolsó napján a leglátványosabb konfliktusként jelent meg. Ebben az ügyben ugyanis a két legnagyobb szennyező, a gazdasági válságban kissé megroggyant Egyesült Államok és az egyre erősödő pozíciójú Kína feszült egymásnak.

Az amerikaiak azt mondták, hogy addig nem hajlandók aláírni semmilyen megállapodást, amíg a kínaiak nem egyeznek bele, hogy ellenőrizni lehessen, valóban végrehajtják-e gázkibocsátásuk visszafogására vonatkozó vállalásukat. Az USA ugyanis attól tart, ellenkező esetben előfordulhat, hogy Kína nem teljesíti ígéretét, és gazdasági versenyelőnyhöz jut vele szemben. A világpolitikában egyre öntudatosabb Kína viszont azt mondja, hogy a szuverenitását sértené az, hogy mások ellenőrzik a saját maga által vállalt ígéreteinek teljesítését, ráadásul értékes gazdasági információkhoz juthatnak a versenytársai. A szöveg elvileg mindkét oldal aggályait igyekszik rendezni, hosszan taglalja az információszolgáltatás formáit, de szerepel benne a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartása is.

A dokumentum még egy részében szerepel konkrét számszerű ígéret, és ez a fejlődő világ országainak nyújtandó támogatásokra vonatkozik. Ezek a szegény államok azért kapnának segítséget a gazdag országoktól, mert őket sújtja elsőként és legnagyobb mértékben a klímaváltozás, amelynek előidézéséért ráadásul nem is ők, hanem a fejlett ipari világ felelősek. A szövegben az szerepel, hogy 2010 és 2012 között összesen 30 milliárd dollárt kapnak a fejlődő államok, de ennél tovább nem megy az egyezség. Hosszabb távú célként ugyan szerepel benne, hogy 2020-ra már évi százmilliárd dollár álljon rendelkezésre, de a megfogalmazás úgy szól, hogy a "fejlett országok elkötelezik magukat" a százmilliárd előteremtésére, és ezt függővé teszik attól, mennyire átláthatóan hajtják végre a szegény országok a saját klímaprogramjukat.

Düh és sebek

Több szegény ország azonnal jelezte, hogy elutasítja a szöveget, Obama azonban egy újságírói kérdésre azt válaszolta, nem is biztos benne, hogy alá kell írni, miután nem kötelező érvényű dokumentumról van szó. Így ugyan a klímakonferenciát hatalmas várakozások előzték meg, az egész város tele volt az éghajlatváltozás elleni küzdelemre buzdító plakátokkal, rendezvényekkel, és 12 napra Koppenhága lett a világ közepe, a végén a helyszínen gyakorlatilag egyetlen résztvevőtől sem lehetett sem elégedett, sem őszintén optimista mondatot hallani.

Az egyezményt Obama távozása után egész éjszaka vitatta a klímacsúcs plenáris ülése, amely végül nem is fogadta el azt egyhangúan, csupán "tudomásul vette" a világ vezető államai által megfogalmazott dokumentumot. Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár ezután közölte: a jövő évi klímacsúcs feladata lesz, hogy a mostani egyezményből egy jogilag is kötelező vállalást faragjon a világ országai számára - írta a BBC.

Bár a záró nyilatkozatokban is voltak olyan vélemények, hogy legalább azt sikerült elérni, hogy minden eddiginél több ország csatlakozott a klímaváltozás elleni küzdelemhez, félő, hogy a konferencián olyan sebeket is ejtettek egymáson a résztvevők, amelyek nem fognak könnyen behegedni. Több kis ország sérelmezte például azt, hogy a fejük felett egyeztek meg a záródokumentumról, és nem vették figyelembe a kéréseiket. Többeknek nem tetszett az sem, hogy a konferencia ugyan az ENSZ égisze alatt zajlott, de a Koppenhága Egyezségről a Fehér Ház adott hírt, és Barack Obama amerikai elnök úgy jelentette be, hogy született egy megállapodás. Amikor a szegény országokat tömörítő G77 országok képviselőjét megkérdezték erről az egyik lépcsőn tartott sajtótájékoztatóján, akkor rávágta, "és akkor mi van?" Az egyik nagy kérdés az, hogy ez a düh elszáll-e a következő klímakonferenciáig.

A koppenhágai klímacsúcsról szóló összes cikkünket megtalálja az [origo] ezzel foglalkozó tematikus címkeoldalán. További részletek az OzoneNetwork helyszíni tudósítójától a TV csatornán és ozonenetwork.hu weboldalon