Nem kezdhet újabb aláírásgyűjtésbe a képviselőkkel packázó Seres Mária

Vágólapra másolva!
A legújabb elutasítás ellenére sem adja fel Seres Mária, aki továbbra is népszavazást szeretne a képviselők költségeinek elszámolásáról. A parlament egyszer már megakadályozta a referendumot azzal, hogy választókerületi pótlékot csinált a költségtérítésből, az Alkotmánybíróság pedig úgy döntött: a képviselők adóbevallásukban elszámolnak költségeikkel.
Vágólapra másolva!

"Egyetért-e ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat választókerületi pótlék és lakhatási támogatás?" - ezt a kérdést tenné fel népszavazásra Seres Mária, aki egyszer már több mint 600 ezer aláírást gyűjtött össze azért, hogy a képviselőknek el kelljen számolniuk a költségtérítésükkel. Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi döntése szerint azonban egyelőre nem kezdheti meg az újabb aláírásgyűjtést.

A parlament úgy előzte meg Seres korábbi népszavazását, hogy 2009 nyarán módosította a képviselők illetményékről szóló törvényt: megszüntette a költségtérítés fogalmát, és bevezette helyette a választókerületi pótlékot. Ez a korábbi költségátalányhoz hasonlóan a választókerület és Budapest távolságától függ, viszont adóköteles jövedelem, aminek terhére költségeket vagy költségátalányt lehet elszámolni (az új szabályok szerint 2010-ben átlagosan havi 165 ezer forinttal nőtt a képviselők bruttó jövedelme - a részletekről itt olvashat).

A tavalyi választásokon képviselőjelöltként is induló Seres (akinek Civil Mozgalom nevű szervezete országos listát is tudott állítani) nem nyugodott bele abba, hogy a képviselők kicselezték, és újra benyújtotta népszavazási kérdését, immár a választókerületi pótlékra és a lakhatási támogatásra vonatkozóan. Ezt az OVB tavaly májusban hitelesítette is, de a döntést valaki megtámadta az Alkotmánybíróságon (Ab).

Az Ab idén június elején hozott határozatot, amelyben megsemmisítette az OVB döntését, és új eljárásra utasította a testületet. Az alkotmánybírók szerint a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének, és "azt a látszatot kelti, mintha nem változott volna meg a bizonylat nélküli, adómentes jövedelmek lehetősége az országgyűlési képviselők esetében". A határozat indoklása szerint ugyanis a 2009-es törvénymódosítás szerint a képviselőknek bizonylattal kell igazolniuk a kiadásaikat, hogy csökkentsék az adóalapjukat.

Az OVB most kedden tett eleget az Ab döntésének, és a megismételt eljárásban megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Seres Mária az [origo]-nak azt mondta: érthetetlen számára az Ab döntése, hiszen a képviselők a valóságban nem számolnak el a választókerületi pótlékkal Seres azt mondta: nem adja fel, és jelenleg is keresi a lehetőséget, hogy lehetne mégis nyilvános elszámolásra kötelezni a képviselőket.

Az Országgyűlés Hivatalának korábbi tájékoztatása szerint a képviselők maguk készítik az adóbevallásukat, így nincs nyilvántartás arról, hogy hányan választják a költségátalányt, és hányan próbálják számlákkal lefedni a választókerületi pótlékot, illetve utóbbiak milyen költségeket számolnak el. Az adóhivatal pedig adótitokra hivatkozva nem ad erről tájékoztatást.