"Tudhattam, hogy nem lesz helyem a nemzeti együttműködés rendszerében" - interjú Sólyom Lászlóval

Fontos hatalmi egyensúlyt rúg fel, és eltitkolja szándékait a választók elől a kormány azzal, hogy napi politikai érdekből, érdemi vita nélkül módosítja az alkotmányt - mondta az [origo]-nak Sólyom László korábbi államfő. Sólyom szerint néha az indokoltnál hevesebben támadták a kormányt, de az elmúlt egy évben "az alkotmány életfontosságú szerve kapott sebet", amit nem lehet szó nélkül hagyni. Beszélt arról is, hogyan élte meg, amikor megtudta, hogy nem kéri fel újabb ciklusra a kormány, bánja, hogy elnökként néha nem fogalmazott szókimondóbban, de eszében sincs visszatérni a politikába.

- Áprilisban a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, olyan az új alkotmány, mint a Nemzeti Színház épülete: dagályos, semmi köze a modern színházépítészethez, a szakma tiltakozása ellenére, hatalmi szóval erőltették át, de ettől még lehetne benne jó színházat játszani, ha van jó színész, jó darab és jó rendező. Egy évad már lezárult a kormány egyéves tevékenységével, igaz, a régi keretek között. Ez hogy tetszett?
- Az újdonság már az idén megvolt. Nem az alaptörvény az igazi változás - az tartalmilag szinte teljesen megfelel a hatályos alkotmánynak -, hanem a hozzáállás az alkotmányhoz. Mindenki által látható jele ennek, ahogy napi politikai érdekből folyamatosan módosították az alkotmányt, akár az utolsó pillanatokban is, anélkül, hogy az indokokat tudni lehetett volna, így természetesen érdemi vita nélkül. Az alkotmány lényege és értelme ezzel szemben éppen az, hogy szilárd keretet szab mindenfajta politikai cselekvésnek, bármely politikai cél csak ezen belül valósítható meg. De nemcsak az alkotmánnyal volt így, ez jellemezte az egész időszak törvényhozását. A kormányzó többség kérdés nélkül, azonnal megszavazta a szavazás előtt behozott, korábban senki által nem hallott ötleteket. Pedig éppen az alkotmány és a jog instrumentális szemlélete, a jog puszta politikai eszközként való használata volt az, amivel a rendszerváltáskor szembefordultunk. Az elmúlt év tanulsága ugyanakkor az is, hogy ami a törvényhozásban történik, az az alkotmányos valóságnak csak egy töredéke. Az alkotmány élete egy jóval összetettebb és állandóbb erőtérben zajlik. Az én bizalmam ebben a húsz év alatt kiépült erős alkotmányos kultúrában van, amely már beivódott a jogászi hivatások gyakorlóiba, de az emberekbe is, és amely az új alkotmányt is a maga képére formálja. Úgy is mondhatnám, hogy amint elfogadták az új alaptörvényt, az gyakorlatilag kikerült a szerzői kizárólagos uralma alól, most már az alkotmányos kultúra kölcsönhatásaiban alakul az értelmezése és az érvényesülése.

- Hogyan formálhatja az új alaptörvényt az alkotmányos kultúra, ha az alapjául szolgáló eddigi Ab-határozatok egy része is érvényét veszti januártól a régi alkotmánnyal?
- Az alkotmány betűi ugyan változtak, de a húsz év alatt kialakult értelmezési keretben a jogok, az intézmények ugyanazt jelentik. Lehet, hogy nem úgy hivatkoznak majd rá, hogy x/1990 Ab-határozat, de akkor is ott van, él, és hat. Ezzel kapcsolatban tehát nem érzek veszélyt. Ha az Alkotmánybíróság, az ügyvédség, a bírói kar és minden jogász legény a talpán, akkor az alkotmányos kultúra túléli a mostanihoz hasonló sajnálatos periódusokat is.

- Az Alkotmánybíróság majdnem nem élte túl.
- Az a veszély szerencsére elhárult. Egy ideig komoly elképzelés volt, hogy csupán az előzetes kontrollra szorítják vissza az alkotmánybíráskodást. Köztudott, hogy egy ilyen visszalépéssel torolták meg Kazahsztánban az alkotmánybíróság néhány ítéletét - nagy szégyen lett volna, ha Magyarország is erre az útra lép. Itt is van azonban egy mélyebb, az alkotmány szemléletét érintő változás a háttérben, amely inkább visszaváltozás: a parlamenti szuverenitás túlhangsúlyozása. Az országgyűlés mindenek felett álló hatalma az egységes hatalmi struktúrára épülő szocialista államjog alaptézise volt annak idején. Az Alkotmánybíróság szerencsére nem lett kazah alkotmánytanács, és nem olvadt össze a rendes bíróságokkal sem. Hatásköreinek megcsonkítása azonban így is gyógyíthatatlan seb az alkotmányon, hiszen így a kormányzati cselekvés jelentős részében lehetséges alkotmányellenes törvényeket hozni és alkalmazni. Márpedig már a modern alkotmányosságot megteremtő amerikai legfelsőbb bírósági ítélet kimondta 1803-ban, hogy ha lehetséges lenne az írott alkotmánnyal ellentétes törvényt alkalmazni, nem volna értelme az alkotmánynak. Azaz egy ilyen hiány az egész rendszer alkotmányos voltát elvi alapon kérdésessé teszi. Ez tehát olyan súlyos defektus, amelyet feltétlenül orvosolni kell.

- A testület feladatköreinek átszabását - benne az alkotmányos panasz bevezetését - viszont maga az Alkotmánybíróság elnöke is üdvözölte. Ön is helyesli?
- Az alkotmánybíráskodás effajta áthangszerelésével tulajdonképpen megnövelték az alkotmánybíróság hatalmát, hiszen ezután nemcsak a törvényhozást, hanem a bírói hatalmi ágat is ellenőrzi. A változásban én a nagy lehetőséget látom, hogy az Ab még egyszer egy ahhoz hasonló aktív, alkotó periódust élhessen meg, mint a rendszerváltás után az absztrakt normakontrollal. A fent említett veszteséget ez azonban nem tudja pótolni.

- Az actio popularis megszüntetésével ezentúl csak az fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akit közvetlenül is érint a kifogásolt jogszabály. Az ötlet támogatói szerint ezzel csökken a testület leterheltsége, ellenzői szerint viszont csorbul az emberek lehetősége a jogérvényesítésre. Melyik véleménnyel ért egyet?
- Bizonyos tekintetben kár érte. Annak idején óriási jelentősége volt annak, hogy az alkotmány érvényesítése érdekében bárki az alkotmánybírósághoz fordulhatott, hiszen bekapcsolta az embereket az egész rendszerváltásba, és megtapasztalhatták, hogy beleszólhatnak akár még a törvényhozás munkájába is. Húsz év után csillapodott ez a jogkereső szenvedély, és nyereség lehet, hogy az alkotmányos panasszal a jövőben saját konkrét ügyükben kaphatnak az emberek jogorvoslatot. Azt azonban nagy veszteségnek tartom, hogy absztrakt normakontrollal már csak a kormány, a képviselők egynegyede és az alapvető jogok biztosa fordulhat a testülethez. Az lett volna jó, ha az alkotmánybíráskodáshoz való hozzáférést nem tolják el teljesen individuális irányba, és legalább bizonyos közösségek, szervezetek megkapják a közvetlen indítványozási jogot. Nem is egészen értem, hogy ha az új alkotmánynak elvileg egyik alaptörekvése, hogy a közösségi értékek felé nyisson az úgynevezett túlzott egyéni jogvédelem helyett, akkor miért cselekednek ellenkezőképp, és vágják el a közösségi és a közösség érdekében való hozzáféréseket. Nem csak ezen a területen egyébként: ugyanilyen érthetetlen a jövő nemzedékek biztosának vagy a kisebbségi biztos intézményének megszüntetése is.

- Az általános biztos, Szabó Máté egyebek mellett azzal érvelt az egységes ombudsmani rendszer mellett, hogy rontja a hivatal tekintélyét, ha több biztos között aprózódik szét a média- és a társadalmi figyelem.
- Én fordítva látom. Az ombudsman fő eszköze a nyilvánosság, ezért szerintem fontos, hogy a környezeti érdekek és a kisebbségi jogok védelmének, sőt az adatvédelemnek is önálló arca legyen. Az nem hatékony szerintem, ha egy biztos váltogatja a különböző álarcait, hogy ebben az ügyben kisebbség képviselője vagyok, egy másikban meg a környezetvédelemé, és azt sem tudom, hogy fogja bírni mindhármat egy ember egyszerre. Emellett lényegesen különböző feladatokról is van szó: más az egyes konkrét alapjogsérelmek kivizsgálása, és más dolog befolyásolni a jövő nemzedékek életfeltételeit érintő stratégiai döntéseket vagy a nyilvánosság elé vinni az egyes alternatívákat. Önálló, stratégiai ügy kell hogy legyen annak állandó felszínen tartása és tudatosítása is, hogy mi a nemzeti kisebbségek - a szlovák, a német, a román és egyéb nemzetek nálunk élő tagjainak - státusza a magyar államban. Ez a magyar nemzet külföldön élő közösségei szempontjából is fontos. A dologhoz persze az is hozzátartozik, hogy a mostani biztosok nem voltak a nyilvánosság előtt eléggé aktívak.

- Egytől egyig ön választotta ki és jelölte őket.
- Ez igaz. Azt reméltem annak idején, hogy ők majd nap mint nap ott lesznek a fórumon, és kiabálnak. Várakozásomhoz képest kevés volt a hang, de hát ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna üdvös hatása a külön biztosoknak. A zöldombudsman például a maga csendesebb tárgyalási stratégiájával sokat elért. De nagy tisztázó vitákra is szükség volna. Baj például, ha teljes társadalmi részvétlenség mellett, komoly érvekre való igény nélkül dőlhet el az atomenergia felhasználásának jövője. A zöldek mondják már vagy ötven éve, hogy a fogyasztás növekedésére épülő "nyugati" út fenntarthatatlan, gazdasági, ökológiai és társadalmi szempontból egyaránt. Ha néhány év alatt nem sikerült széles körben tudatosítani, hogy mi ennek a válságnak a lényege és milyen kiutak vannak, az nem az intézmény kudarca: ehhez idő kell. Viszont ez a szerep hozzá hallatlanul fontos lenne. Nemzetközileg felfigyeltek már mindegyik biztosra, és a bennük rejlő lehetőségre. Köztársasági elnökként is nagy segítség volt rájuk hivatkozni, örömmel, egyes szomszédoknál olykor kárörömmel.

- Tavaly nyáron visszaküldte az országgyűlésnek a törvénymódosítást, hogy a kormánytöbbség maga jelöljön alkotmánybírákat, azt mégis változatlan formában fogadták el. Így lett akkor a testület tagja az első Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere, pár hete pedig az 1990 óta a Fideszben ülő Balsai István. Ha most lenne az Alkotmánybíróság elnöke, hogy kezelné a tudományos tapasztalat nélkül, politikai hátszéllel érkezőket?
- A konkrét ügyet nem akarom minősíteni, de az eddigi magyar tapasztalat azt mutatja, hogy a bíró, akit pártkötődéssel lehet gyanúsítani, túlkompenzál. A testületben tudományos teljesítményre éppen úgy szükség van, mint bírói judíciumra - és egyik sem ér semmit, ha nincs meg az alkotmány melletti mélységes elkötelezettség. Az alkotmánybíráskodás feladatáról, sőt megkockáztatom: hivatásáról vallott pontos elképzelés megelőzi a konkrét érvelésbe bocsátkozást. Egyébként a bíróválasztás mindenütt ki van téve a politikai próbálkozásoknak. Nagy problémának tartom viszont, hogy a testület létszámát felemelték tizenötre. Ha visszagondolok az én időmre, tizenegy is sok volt, és isten bocsássa meg, amikor ketten hiányoztak és csak kilencen voltunk, sokkal könnyebb volt teljes ülést tartani. Ez ugyanis nem egy országgyűlés, ahol szavazás előtt bekiabálják, hogy igen vagy nem, hanem van kilenc, tizenegy - vagy ezek után tizenöt - öntudatos, becsvágyó ember, aki mind felkészül a saját álláspontjából akár órákig tartó beszédekkel és érvelésekkel. Ezt egyben tartani nehéz lesz.

- Amikor átadta a hivatalt, azt mondta Schmitt Pálnak, hogy "láthatatlan elnökként" mindig mögötte áll majd, amikor a lelkiismeretét ébreszteni kell, mégis csak egy olyan esetről tudunk, amikor figyelmeztette: amikor a 98 százalékos különadó alkotmánybírósági megsemmisítésére reagáló, hatáskörcsonkító alkotmánymódosítás elfogadása után felkereste a Sándor-palotában. Máskor nem érezte úgy, hogy figyelmeztetnie kell, vagy volt több találkozó is, csak titokban maradt?
- Nem, csak akkor az egyszer beszéltem az elnök úrral. Nyilván amikor ezt a láthatatlan elnök dolgot mondtam, akkor sem úgy képzeltem, hogy majd eljárok a hivatalban lévő elnökhöz, és tanácsokat adok neki. Nem vagyok én tanácsadó! Ahhoz, hogy szellemem jelen legyen, nem kell láncot csörgetve, rémületes képpel megjelennem, mint valami színdarabban.

- Akkor egyszer miért ment el mégis?
- Mert ez egy elvi fordulópont volt, az alkotmány életfontosságú szerve kapott sebet. Itt manifesztálódott a fordulat az alkotmányossághoz való hozzáállásban, és az ehhez való hozzáállás az elnöki szerep jövőjét is meghatározta. Kifejtettem mindezt az elnök úrnak, aki megértette és megköszönte.

- Majd aláírta a törvénymódosítást az intelmei ellenére. Megbántódott ezen, ezért nem ment hozzá többször?
- Nem sértődhettem meg. Magamnak tartoztam azzal, hogy elmenjek, és jelezzem az aggályaimat.

- A nyilvánosság előtt mégsem szólalt meg. Gyurcsány Ferenc akkor nyílt levélben kérte erre például, mondván, ha a korábbi kormányt rendre a demokratikus normákra és erkölcsre hivatkozva bírálta, akkor most sem mehet el szó nélkül a jogállami alapértékek és intézmények ilyen súlyú megsértése mellett. Fel sem vetődött, hogy kiálljon vagy írjon legalább egy cikket?
- Nem, mert irtózom attól, hogy megmondó ember legyek. Ha az ember lement a pályáról, bármilyen okból is, akkor kívülről már ne kiabáljon be, mert az szánalmas. Egyébként pedig tudni lehet elnöki működésemből, hogy a legbiztosabb módja annak, hogy ne szólaljak meg, az, ha felszólítgatnak. Annak, hogy fölkerestem a köztársasági elnök urat, nagyobb súlya volt a nyilvánosságban, mint valami nyilatkozatnak.

- Az alkotmányozásról különböző konferenciákon azért el-elmondta a véleményét.
- De az tudatosan fel volt építve: az elején meg a végén volt két népszerű megszólalás, egy esszé a HVG-ben, a végén pedig egy interjú a Heti Válaszban. Ez ment ki a nagyközönségnek, közben pedig tudományos előadásokon, konferenciákon fejtettem ki a véleményemet a Pázmánytól az ELTE-n és a CEU-n át az Akadémiáig, gyakorlatilag végigkísértem az alkotmányozás minden fázisát. Az előadásaimnak persze nem volt közvetlen hatása, de annak sem lett volna, ha egy reggeli műsorban süllyedek megmondóemberi szerepbe. Mindemellett pedig aktív voltam a külföld felé is: nagykövetekkel beszéltem, járt nálam a Velencei Bizottság, de még egy olyan, az Európa Tanácsból érkezett társaság is, amelyet a kormányzati felelős küldött hozzám. Ezek a tárgyalások azt erősítették bennem, hogy sokat tudok használni a tárgyilagos nemzetközi megítélésnek.

- Mi volt a szándéka ezzel a felépített kommunikációval?
- Észnél lenni! - ez volt az üzenet. Csak alapos tárgyismeretre épülő, és elfogulatlan bírálatnak van helye - de arra szükség is van. Mindenhol elmondtam, hogy mi a baj, de azt is, hogy mi az, ami nem igaz. Hiszen nem volt igaz, hogy itt abortusztilalom készül és fasiszta diktatúra, meg nem tudom, micsoda fenyeget. Az olyan vehemens, nem a tényekre alapozó, a körülményeket nem ismerő érzelmi kritika - az én szememben "cirkusz" -, ami egyes lapokban és még az Európai Parlamentben is folyt, csak kontraproduktív lehet, és egyébként mindkét félnek rossz. De az igazi baj az, hogy az így kialakult légkör nagyon megnehezíti a megalapozott, méltányos kritikát is. Azt az érezhető változást, amit én az alkotmányossághoz való hozzáállás megváltozásaként ragadtam meg, a Velencei Bizottságban például pontosan értették a kollégák, a kívülállók, külföldiek viszont nehezen tudták megfogalmazni. Talán úgy mondanám, hogy érzik a stílus változását, s ehhez keresnek analógiákat a maguk ismerettárából. Tehát ezek a vélekedések sosem alaptalanok, még ha nem is pontosak, vagy túlzók. Az analógiáknak, hasonlatoknak, félig tudásoknak azonban óriási erejük van, nagyon kell vigyázni. A stílus maga a rendszer, és sajnos ez alapján ítélik meg az országot.

- Önként vállalta ezt a csillapító szerepet vagy felkérésre? Említette, hogy a kormány is küldött önhöz nemzetközi delegációt.
- Nem volt a kormánnyal semmilyen kapcsolatom vagy egyeztetésem. A volt elnöknek magától kötelessége védeni az országot az igazságtalan támadásoktól. Így is elég rossz volt már az én időmben is az ország megítélése. Egyébként az alaptalan vádak elutasítása mellett a kifogásaimat is elmondtam, tavasszal például a Frankfurter Allgemeinében. Azt például, hogy mekkorát változott a törvényhozói szemlélet, vagy hogy napi érdekek szerinti változtatgatják az alkotmányt. Ez súlyos visszaesés, mert húsz évig az volt az alaptétele az alkotmányosságnak, hogy a jog szilárd keretein nem lehet túllépni. Az egész alkotmánybírósági ítélkezésünk az igazságtételi törvénytől kezdve arról szólt a kezdetekkor, hogy vannak fontos célok, de a legfontosabb az alkotmány, és hogy a visszaható hatályú büntető törvényhozás tilalmát megtörni például akármekkora igazságtalanságok orvoslása érdekében sem lehet. A cseheknél vagy a németeknél, a lengyeleknél áttörték ezt a falat, és azt mondták, hogy az igazság fontosabb, mint az alkotmány. Ha azonban összehasonlítjuk ezeket az országokat, mégis nálunk volt a legkiterjedtebb igazságtétel, tudniillik a sortűzperek, pedig mi nem tettünk erőszakot az alkotmányon, hanem inkább megkerestük az igazságosság érvényesítésének alkotmányos útját. Ma is ragaszkodni kell ahhoz is, hogy a gazdasági érdekek sem lehetnek fontosabbak az alkotmánynál. Nincs olyan, hogy most az egyszer, ezért vagy azért a célért nem érvényes egy alkotmányos alapelv. Viszont mindenre van alkotmányos megoldás.

- Ha alkotmányos alapelv nem írható felül kivételesen sem, bírósági ítéletet - ahogy a két hónapja elfogadott semmisségi törvény - felülírhat a parlament?
- Már az első alkotmánybíróságnak is volt erről álláspontja: alaptétel, hogy ezt nem lehet.

- A nemzetközi bírálatok egyik legfőbb kiváltója, a médiatörvény kiállja ön szerint az alkotmányosság próbáját?
- Nem akarok folyó ügyeket kommentálni, majd eldönti az Alkotmánybíróság.

- Az Alkotmánybíróság három hete elutasította az alkotmánybíróság hatáskörszűkítését támadó indítványokat, mondván, nincs hatásköre alkotmánymódosítás alkotmányellenességének vizsgálatára. Egyetértett a döntéssel?
- A mi időnkben azt mondtuk, hogy nem vizsgáljuk felül az alkotmánymódosítást. Az indok az volt, hogy az alkotmány mindkettőnk felett van: a parlament felett és az Alkotmánybíróság felett is. Mindez azonban olyan közegben történt, amikor az alkotmány státusza egészen más, az alapok érinthetetlensége pedig biztos volt. Most, egy olyan korszakban, amikor az alkotmány nemhogy nem érinthetetlen, hanem egyéni képviselői indítványokkal is gyakorlatilag naponta változtathatják, szerintem szükség lett volna megerősíteni az egész rendszer koherenciáját biztosító alapelveket. Ez az ügy alkalmat adott az alkotmánybíróságnak arra, hogy kiépítse ezt a másodlagos védelmi vonalat, amire most nagy szükség van. Megtette ezt az osztrák és a cseh alkotmánybíróság is, sokkal kisebb veszély esetén. A magyar Ab viszont nem ezt tette, de akkor meg nem értem, hogy miért kellett még dörgedelmeket fűzni az indokolásba, hogy ez a törvényhozási stílus milyen veszélyes az alkotmányosságra, csak sajnos semmi közünk hozzá. Vagy az egyik szerepet kellett volna vállalni, vagy a másikat.

- A döntés miatt internetes fórumokon megindultak a találgatások, hogy a hatáskörcsonkítás után nem mer konfrontálódni az Ab. Több bejegyzésben gyanúsnak mondják azt is, hogy a nyugdíjpénztártörvény ügyében sem hozott még döntést a testület. Nincs veszélyben így az Ab tekintélye?
- Ezt nem tudom megítélni, de a nyugdíjpénztárdöntés elhúzódása a puszta eljárási időn túlmutató kérdés, szinte meghatározza magát a döntést. Hiszen hol leszünk már az eredeti állapottól, mire kijön az ítélet? Már a szóban forgó pénzt is elköltötték. A Bokros-csomag idején még meg sem jelent a törvény a közlönyben, már dolgoztunk rajta, s aztán két hét alatt olyan ítéletet hoztunk, amely egyrészt kitolta a törvények hatálybalépését, másrészt irányt szabott a még folyó további törvényhozásnak. A bíróság nyilván tudja, hogy miért halogatta a döntést, és azt is, hogy így jobb-e nekik. Mostanában sokat emlegetik a híres amerikai mondást a new deal időszakából: amikor a Legfelsőbb Bíróság sorra alkotmányellenesnek nyilvánította a Roosevelt gazdasági csomagjának több pontját, Roosevelt olyan törvényjavaslatot terjesztett a kongresszus elé, amely lehetővé tette volna, hogy a meglévő kilenc mellé új bírákat nevezzen ki, és ezzel a new dealt támogatók kerültek volna többségbe a testületben. Erre végül is nem volt szükség, mert a régi bírák egyike átállt. Ezt hívták úgy akkor, hogy "the switch in time that saved nine", vagyis "az időben történt váltás megkímélte a kilencet". Én viszont nem hiszek semmiféle összeesküvés- vagy lepaktáláselméletben. Nemcsak a bíróság iránti tisztelet miatt, hanem mert manapság nem tárgyalnak azokkal, akikről döntenek. Az alkotmánybírák sem fogják sosem megtudni, mi lett volna, másként lett volna-e, ha korábban ilyen vagy olyan ítéletet hoznak, vagy ha erőteljesebben tiltakoznak. Ettől persze a testület erkölcsi dilemmája és terhe ugyanaz marad: kellett-e egyáltalán, vagy mit kellett volna tenniük, mit igazol utólag az Alkotmánybíróság túlélése?

- Az szempont volt 16 éve, amikor a Bokros-csomagról döntöttek, hogy a lépés milyen hatással lesz a költségvetésre?
- Persze, de ott a mostanihoz képest nem voltak igazán nagy tételek, a szükséges pénz zöme nem a - részben népnevelő célzatú - szociális megszorításokból jött be. És be is jött. Ma viszont világos, hogy ez a pénz nagyon kellett a költségvetésnek. Az Alkotmánybíróság dolga nem az, hogy csődbe vigye az országot, hanem hogy a csőd elkerülésére hozott törvények alkotmányos keretek között maradjanak. Ez pedig nagy valószínűséggel elérhető. Emlékszünk a korábbi nagy ügyekre, volt olyan törvény, amely kétszer, háromszor is megjárta az Alkotmánybíróságot, mire a jogalkotó rászánta magát az alkotmányos megoldásra. A magánnyugdíjpénztárak visszaállamosítása gazdasági kényszer volt. Már az előző kormány idején is voltak lassú lépések ebbe az irányba, és elnökségem vicces perceiben magam elé képzeltem, ahogy Bajnai azért imádkozik, hogy ne kelljen ezt meglépnie. Csak megint a stílusnál és kultúránál vagyunk: diktátum helyett szépen ki lehetett volna sakkozni az alkotmányos megoldásokat, több választást adva az érintetteknek, és kaszabolás helyett fehér kesztyűben végig lehetett volna vinni az egészet.

- Most meghatározza a döntést ön szerint, hogy a pénz "nagyon kell a költségvetésnek"?
- Nem tudom, mert nem ülök bent a testületben. Azt sem tudom, hogy most hívtak-e meg például gazdasági szereplőket. Mi annak idején a Bokros-csomagnál meghallgattuk például Bokrost, és komoly emberek jöttek el jó tanácsokkal meg gazdasági számítással, de a nyakamra küldték az IMF-et is. Az ember persze ezeket is mérlegelte, de annak a bíróságnak az volt a filozófiája, hogy a végsőkig el kell menni az alkotmányosság védelmében. Azt nem tudom, hogy most mit lép az Alkotmánybíróság, és egyáltalán, mit tehet orvosolni a döntés után közel egy évvel.

- Azt mondta tavaly a 2006-os önkormányzati választás estéjén elmondott beszédéről, amelyben az országgyűlést burkoltan Gyurcsány Ferenc eltávolítására szólította fel, hogy ha öt év alatt semmi mást nem tett volna, mint elmondja ezt a beszédet, akkor is megtette volna, amit a köztársasági elnöknek meg kell tennie. Olyan is van, amit megbánt vagy másként tenne?
- Igen, azt, hogy a köztársasági elnöki intézményre tekintettel sokszor - például még ebben az ügyben is - túlságosan kiegyensúlyozva és körbebástyázva nyilatkoztam. Állandó vitában álltam a stábommal, ha megírtam egy beszédet: ez a szó nem jó - mondták, ezt már kisajátította Orbán, vagy elcsépelte Gyurcsány. Az említett beszédben is nagy vita volt a munkatársakkal és tanácsadókkal, akik szerint az elnök nem szólíthatja fel a miniszterelnököt lemondásra. Amit mondtam, ugyanezt jelentette, de jobb lett volna kifejezetten kimondani. Bár azt hiszem, az egész elnökséget tekintve nem lehet azt mondani, hogy szívbajos voltam, de eleve nagyon nehéz egyensúlyozás járt az elnöki tisztséggel, a pártatlanság, a kívülállás fenntartása egy olyan közegben, amelyben - így utólag még világosabb - nagyon egyedül voltam.

- Milyen szempontból?
- Abból, hogy a pártok és véleményformálóik mást, tudniillik közvetlen csatlakozást vártak volna el tőlem az álláspontjukhoz. Most, hogy már kívül állok, sokkal több a pozitív visszajelzés.

- Soha nem beszélt róla, csak lebegtette a választ korábban: vállalt volna még egy ciklust, ha felkérik?
- Ez tényleg attól függött, hogy érkezik-e ilyen felkérés. Ha megkérdeztek volna, azt hiszem, vállaltam volna, de nem kérdeztek meg. Abból pedig, hogy nem kérdeztek meg, sőt hogy már a kampányból gondosan kihagyták az elnök kérdését, tudhattam, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében nekem nem lesz helyem. Más kérdés, hogy illett volna ezt idejében megmondani.

- Hogyan élte meg a helyzetet?
- A jogilag lehetséges legutolsó napokban egy este személyesen közölte a miniszterelnök a Fidesz elnökségének döntését, hogy megköszönik elnöki munkámat. Másnap reggel összehívtam a tükörterembe a Sándor-palota népét, és elmondtam nekik, hogy a döntés immár hivatalos. Azzal köszöntem meg segítségüket és együttműködésüket, hogy búslakodásra semmi ok, amit együtt csináltunk, jó mulatság volt. Így is éreztük mindannyian. Addigra már meg is jelent az én végelszámolásom: az Egy elnökség lenyomata című könyv, amelynek a szeretetteljes fogadtatása a könyvnapon és más alkalmakkor nagy örömet szerzett.

- A leköszönésekor a Heti Válasznak adott interjújában nem zárta ki, hogy közéleti szerepet vállaljon. Milyen jellegű szerepvállalásra gondolt?
- Rendkívüli helyzetek - mint ami az alkotmánnyal és az alkotmányozással történt - megszabják, hogy mit kell tennem. Ám a nyugalmasabb időkre, bármilyen furcsa, sarkalatos törvény számol a volt elnök "közéletben történő részvételével", s ebből a közcélú felajánlásokat és adományozásokat nevesíti, de kizárja a közvetlen politikai tevékenység támogatását. Az előbbihez viszont megfelelő pénzt is biztosít. Ennek a feladatnak szívesen eleget is teszek, és a pénzt jórészt már szét is osztottam. A Máltai Szeretetszolgálatnak például a monori cigánytelep integrációjára, a veszprémi Pokoli-torony rehabilitálására, vagy az adósság miatt kilakoltatott családok lakhatására, pontosabban arra, hogy a család együtt maradjon. Ezek nagy tételek voltak, de szeretnék a pillanatnyi segítésen túli, perspektivikus programot is felépíteni. Idén négy, nemcsak kiváló szaktudású, de eredeti tehetség mehet havi 2000 eurós ösztöndíjjal egy évig külföldre tanulni és alkotni, és ezt folytatni fogom. De ezenkívül sem unatkozom: gyakorlatilag, ahogy kiléptem a Sándor-palotából, máris megtaláltak a felkérések. Sokat foglalkoztatnak Németországból, Ausztriából, és épp ma jött be egy meghívás a tengerentúlról. Ezek túlnyomó része tudományos munka, de van, ami személyemen túl a magyar alkotmányosságnak is szól, például az osztrák alkotmány napjára - ott van ilyen ünnep! - engem hívtak meg szónoknak. Szó sincs tehát nyugdíjas évekről, még a nyarat is be kell osztanom, hogy minden leadandó írással és beszéddel készen legyek határidőre. Folytatom emellett a határon túli magyarok még elnökként kezdett látogatását is. Szóval bőven van mit tennem, a napi politikai szereplés ezeken túl méltatlan, nevetséges és perspektívátlan is lenne.