39 millió egy Superman-képregényért

Vágólapra másolva!
Egy elvakult gyűjtő 175 ezer dollárt fizetett Superman debütálásának egy darabjáért.
Vágólapra másolva!

Superman debütálását megörökítő ritka képregény kelt el 175 ezer dollárért (39 millió forintért) egy online árverésen az Egyesült Államokban.

A képregény hetven évig bujkált egy ház mennyezetének szigetelése alatt a minnesotai Hoffmanban. A ház tulajdonosa felújítás közben találta meg az értékes képregényt.

A nyertes licitáló az árverést szervező ComicConnect.com portál vezetője, Stephen Fishler szerint "igazi, elvakult, békebeli" gyűjtő volt, aki éppen az Action Comics első számának egy nem túl jó állapotú példányára vadászott. A vásárló nevét nem közölték.

Fishler úgy vélte, ha jobb állapotban lett volna a képregény, akár egymillió dollárért is elment volna. Úgy becsülte, hogy nagyjából száz példány létezhet az 1938-ban kiadott Action Comics képregénysorozat debütáló kiadásából.