Vágólapra másolva!
Spanyol tornászlányok, méregdrága sör és pangás volt az LMP kongresszusán. A pártból kilépők új pártot alapítanak, bár pénzük még nincsen rá.
Vágólapra másolva!

Azt hittem, rossz helyen járok, amikor megérkeztem az LMP 21. kongresszusára, mert nem politikusok, hanem meseszép spanyol tornászlányok fogadtak a Fradi-pálya melletti háromcsillagos hotelben. Az éppen versenyezni készülő, egyensminkbe vakolt hölgyek egyike a fotocellás ajtó előtt cigizett, pedig válogatott sportolóról van szó, de állítólag ez nem befolyásolja az erőnlétét, és az edzője is áldását adta rá.

Aztán a lánykoszorú közepén állva kérdezgettem őket az LMP összejöveteléről, de nem érzékeltek túl sokat az ellenzéki összefogás miatt is fontos kongresszusból, ami akár azzal is magyarázható, hogy a novemberihez képest kevesebb mint fél ház volt.

A pult körül ücsörögve fültanúja voltam nem egy olyan beszélgetésnek, ami arról szólt, hogy miért olyan helyre szervezték a kongresszust, ahol 700 forint a pohár és 1200 forint a korsó sör. Többeket ugyanis a brutális árak tántorítottak el attól, hogy igyanak.

Most sem támadták meg Schiffert

A kongresszus legfontosabb mozzanataként a tagság (jelen lévő töredéke) ismét leszavazta a Jávor Benedek által vezetett platformista javaslatcsomagot, amelynek értelmében az LMP tárgyalni kezdett volna az Együtt 2014-gyel és az MSZP-vel egy lehetséges választási együttműködés feltételeiről. Bár a platformisták nagyon szerették volna, ha a párt elfogadja a javaslatukat, az eredmény igazából nem lepett meg senkit, és az anyázás is elmaradt, pedig az előző kongresszuson még akkora indulatok dúltak, hogy több résztvevő elmondása szerint egyeseket le kellett fogni, hogy ne öntsék nyakon Schiffer Andrást.

Forrás: MTI/Beliczay László
Kókuszgolyók a kongresszuson

Abból is leszűrhető, hogy a platformistákat nem érte váratlanul a kongresszus döntése, hogy már kora délután több, a Jávor-táborba tartozó politikus mondta, hogy vasárnap platformista nagygyűlés lesz, ahol értékelni fogják a szavazás eredményét. És már akkor arról beszéltek, hogy ha nem sikerül átnyomniuk elképzeléseiket a tagságon, akkor nagyon valószínű, hogy ki fognak lépni a pártból, és minden bizonnyal egy újat alapítanak majd.

Ilyen egy hús-vér pártszakadás

Bár finoman szólva sem számít újdonságnak az LMP szétszakadásáról szóló gondolat, konkrétum egyáltalán nem volt eddig arról, hogy erre mikor kerülne sor, és pontosan mi is történne ebben az esetben. Platformista képviselők szerint az, ha a körülbelül 120 fő kilép, gyakorlatilag nem öli meg az LMP-t, a párt működése viszonylag zavartalanul tud folytatódni, igaz néhány feladat nem lesz elvégezve, és a hálózatukban keletkező űrt sem szabad lebecsülni. De elsősorban érzelmileg lesz húsbavágó, amikor a párt alapítóinak jelentős része kilép a szövetségből.

Platformista képviselők szerint a pártból való kilépés nem jelenti a frakció feloszlását, ugyanis az eltérő stratégiai elképzelések ellenére az LMP parlamenti jelenléte mindannyiuk közös érdeke. Technikailag persze a frakcióval is lesznek bürokratikus elintéznivalók, de az előzetes vélemények szerint komolyabban nem fog sérülni.

LMP 2

A párt szakadása nemcsak a tagság és a politikusok szempontjából probléma, hanem az anyagi források miatt is. Pontosan még senki sem tudta megmondani, hogy miből akarja majd finanszírozni magát a platformista alakulat, azt viszont többen is említették, hogy jogilag nem tarthatnak igényt az LMP kasszájába befolyt egyébként is nagyon kevés pénzre. Másrészt az érdekellentétek ellenére sem éreznék méltónak a kiszakadók, hogy a párt minibüdzséjének egy részéért kezdjenek kardoskodni, így nagyon valószínű, hogy új helyeken kell keresniük a tőkét, amiből elkezdik kiépíteni az új szervezetet.

Forrás: MTI/Beliczay László
Scheiring Gábor, Jávor Benedek és Szabó Tímea

Felmerült, hogy az ellenzéki kompromisszumra törekvő jávoristákat minden bizonnyal Bajnaiék vagy akár az MSZP is biztos szívesen támogatná, ugyanakkor egyértelműen kimondták, hogy tőlük pénzt elfogadni nem szabad, mellesleg a hírek szerint az exminiszterelnöknek a saját pártjára sincs pénze, nemhogy máséra.

Most már jó lenne nem az LMP-vel foglalkozni

Sok párttag szerint a pártszakadás elkerülhetetlen volt, bármennyire is szerette volna mindkét oldal egyben tartani a szervezetet. Az egyik vezető politikusuk szerint az LMP-n belüli konzervatív lobbi már 2008-ban elkezdte kiépíteni a bástyáit, ami mostanra szervezeti szinten tarthatatlan egyenlőtlenségekhez vezetett.

A helyzet praktikusan akkor sem változott volna, ha ma a platformisták kerültek volna többségbe a szavazáson, ugyanis a belső ellentétek folyamatosan zsibbasztják a pártot - állapította meg több párttag. Ez pedig azt eredményezte, hogy az utóbbi hónapokban az emberek foglalkoztak az LMP-vel, és nem az LMP foglalkozott az emberekkel, ami egyáltalán nem nevezhető ideális állapotnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!