A Facebookról tudták meg, hogy Szőcs Géza megtorpedózta a tervüket

expo2015 malom
A malom
Vágólapra másolva!
Volt egy pályázat, amin azt akarták eldönteni, kinek a tervei alapján épüljön a magyar pavilon a 2015-ös milánói világkiállításon. Nyert egy terv. Aztán pár napig csönd volt. Néhány napja a győztes tervezők is a Facebookról értesültek, hogy Szőcs Géza, a világkiállításra való készülődés korrdinálásával megbízott kormánybiztos úgy döntött, mégsem az ő tervük, hanem a második helyezett pályamunka épül meg. Szőcs elmondta a kifogásait, a tervezők most elmondták, miért tartják ezeket értelmetlennek.
Vágólapra másolva!

Semmilyen racionális érvet, okot nem lát Getto Tamás, a látványterv-pályázaton győztes munkát készítő tervezőpáros egyik tagja arra, hogy miért nem az ő elképzeléseik szerint épül meg a magyar pavilon a 2015. évi milánói világkiállításra.

A Facebookról tudták meg

"A hírt rossz érzéssel fogadtam, de nem mondhatnám, hogy sokkolóan hatott volna, mert gyanúsnak találtam azt a csöndet, ami a dolgot már egy ideje övezte" - mondta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Belsőépítészeti és Környezettervezési Tanszékének vezetője szerdán. Megjegyezte, a kormányzati döntésről nem kaptak tájékoztatást, arról a Facebookról értesültek.

A malom - ez a pályamű ment volna Forrás: Getto Tamás és Dr. Hutter Ákos

A magyar pavilonra kiírt látványötlet-pályázat győztesét idén januárban hirdették ki, az első díjat Gettó Tamás és Hutter Ákos A malom című terve kapta meg, a második lett az Alakor, a Sárkány Sándor és Ertsey Attila által vezetett építészcsapat munkája.

Szőcs Géza, a világkiállításért felelős magyar kormánybiztos kedden bejelentette, úgy döntött, hogy a megvalósíthatóság időbeni korlátai, valamint a nehezen tervezhető költségek miatt nem a győztes, hanem a második helyezett munkát valósítják meg.

Szőcs: Nehéz megcsinálni

A kormánybiztos indoklása szerint A malom számos olyan kérdést vetett fel, amelyek miatt az adott idő- és költségkeretben nem látott garanciát a méltó megvalósításra. "A győztes pályázat szerint mintegy ezer köbméter vizet kellett volna a helyszínre szállítani, 12 méter magasba felvinni, lezúdítani, mozgatni. Menet közben derült ki, hogy az odatervezett föld alatti medence kialakítását nem engedélyezték volna, másrészt a nyitott terű, zaj- és hangszigetelési szempontból problémás malom funkcionálisan sem tudta volna betölteni a magyar pavilonnak szánt szerepet" - fejtette ki a kormánybiztos.

Alakor - ez a pályamű megy helyette Forrás: Herczeg Ágnes, Ertsey Attila és Sárkány Sándor

Getto: Nem is nehéz megcsinálni

Getto Tamás ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a hátralévő idő még mindig elég lenne a terv megvalósításához, és egyetlen szakértő sem cáfolta annak megvalósíthatóságát. "Megvalósíthatósági tanulmányt készítettünk, amelyben a műszaki kérdéseket tisztáztuk, a költségeket kimunkáltuk" - tette hozzá.

Szerinte a malom a kormánybiztos által említett ezer köbméter víznek a töredékével is működőképes, medence építésére nem lenne szükség, a 12 méteres magasság laikus kifogás, a hangszigetelés is rendben van, a projekt költsége pedig 1,5 milliárd forint, amely - tudomása szerint - sokkal kevesebb a második helyezett mű megvalósításának összegénél.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, akkor miért esett mégis az Alakorra a választás, a tanszékvezető azt mondta,

Szeretik azt a művet, amit létrehoztak, nem szeretnének és nem is lenne értelme a kormányzattal szembefordulni - fogalmazott. "Az építészi morális alapállásunk az, hogy ha egy megbízóval a bizalmi viszony megszakad, a tervező visszalép."

Egyelőre nem tudják, hogy ötletük megvalósulhat-e a jövőben valamilyen formában, "de kár lenne veszni hagyni". Megjegyezte: eredeti anyagokból elkészítették A malom 4,5 méter hosszú makettjét, ezzel is bizonyítva megvalósíthatóságát.