Totális káoszba fulladhat Zugló

Karácsony Gergely; Kunhalmi Ágnes Budapest, 2014. október 10.
Élőlánc a Városliget beépítése elleni demonstráción, a George Washington és az Olof Palme sétány közötti területen 2014. október 10-én. Jobbra Karácsony Gergely, a baloldali ellenzéki pártok zu
Budapest, 2014. október 10. Élőlánc a Városliget beépítése elleni demonstráción, a George Washington és az Olof Palme sétány közötti területen 2014. október 10-én. Jobbra Karácsony Gergely, a baloldali ellenzéki pártok zuglói polgármesterjelöltje és Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke. A demonstrációt az Együtt-PM, a DK, az MSZP és az Összefogás Zuglóért Egyesület szervezte. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Egyelőre nem világos, hogyan tudja majd biztosítani a többséget Karácsony Gergely, Zugló újonnan megválasztott polgármestere, mivel egyik politikai oldal sincsen domináns helyzetben. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az Együtt–PM polgármestere egy LMP-ssel és az ökopártból korábban kizárt Várnai Lászlóval köt majd alkut.
Vágólapra másolva!

Patthelyzetközeli állapot alakult ki a zuglói képviselő-testületben, amely várhatóan a jövő héten tartja első ülését. Az október 12-i polgármester-választást Karácsony Gergely, az Együtt–PM politikusa nyerte, a képviselő-testületben azonban a baloldali koalíciónak nem sikerült megszerezni a helyek többségét. Az MSZP–Együtt–PM–DK szövetségnek a polgármesterrel együtt 10, a Fidesz–KDNP-nek kilenc, az LMP-nek, a Jobbiknak és a Civil Zugló Egyesületnek egy mandátuma van.

Karácsony Gergely nagyon nehéz helyzetben van Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az LMP-nek nem kell alpolgármesteri hely

A stabil irányításhoz 12 fő együttes támogató szavazatára van szükség a XIV. kerületben. A helyzet pikantériája, hogy a testületben összesen három egykori és jelenlegi LMP-s képviselő foglal helyet. Karácsony Gergely számára egyszerűnek tűnhet a képlet, mivel semmi más dolga nem lenne, mint Barta János LMP-s és Várnai László egykori LMP-s képviselővel kellene megállapodnia. (A Jobbik nem jöhet szóba.)

Barta János az Origónak elmondta, hogy előzetes egyeztetések természetesen voltak a relatív többséget alkotó pártokkal, de konkrétumokban nem állapodtak még meg. Az LMP a maga részéről konstruktív ellenzékiségre készül, de elképzeléseik szerint egy határozott zöld irányultságú kerületi vezetést tudnának támogatni. Barta János szólt arról is, hogy előre bejelentették, nem kérnek alpolgármesteri pozíciót a támogatásukért cserébe.

Barta János, az LMP zuglói képviselője Fotó: Bielik István - Origo

Régi sebek

Az LMP tehát ügyek mentén kész támogatni a kerület új vezetését, azonban vannak olyan személyek, akiket nem szívesen látnának magas pozícióban. A pártban a mai napig nem felejtették el, hogy pontosan Karácsony Gergely és a köréje csoportosulók játszottak döntő szerepet az LMP szétszakításában. Közülük egyébként Szabó Rebeka lett még képviselő Zuglóban. A régi ellentéteket természetesen el lehet simítani, de a bizalom visszaszerzéséhez idő kell.

Karácsony másik szövetségese Várnai László lehet, aki szintén a Bajnai Gordonnal alapított Együtt-tel kívánt szorosabb kapcsolatot kialakítani még 2012–13 fordulóján. A zuglói helyi politikus azonban azt követően, hogy a Jávor–Karácsony-szárny távozott, maradt az LMP-ben, de 2013 végén fefüggesztette a tagságát az ökopártban. Várnai a Civil Zugló Egyesülettel indult önállóan az idei önkormányzati választáson.

Várnai László szerint kiszorítósdi folyik Zuglóban Fotó: Bielik István - Origo

Kiszorítósdi?

Várnai László portálunknak úgy fogalmazott, az egyesület és a baloldal között azért nem jött létre összefogás, mert a baloldal nem tekintette érdemi partnernek a civileket. „Ez a kiszorításra törekvő attitűd vezetett ahhoz, hogy patthelyzet jött létre a testületben.” Most megmérettük magunkat, és ahogy mondtuk, bebizonyosodott, 10 százaléknyi támogatottságunk lett, a kerület harmadik politikai ereje lettünk – fogalmazott Várnai. Reméli, most már komolyabban veszik őket, és a baloldal nemcsak szavakban akar együttműködni a civilekkel, hanem a valóságban is.

Patthelyzet alakulhat ki Zuglóban, így a jövőben akár újabb demonstrációk is lehetnek a kerületben Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Információink szerint Karácsony azért is van nehéz helyzetben, mert a baloldali frakcióban elsöprő többségben vannak a szocialistákhoz kötődő képviselők. Szoros szövetségese egyedül korábbi frakciótársa, Szabó Rebeka lehet. Karácsony számára óriási téttel bír a következő öt év. Ha sikeres lesz Zuglóban, azzal a PM is bizonyíthatná, hogy alkalmas akár a kormányzásra is. A képviselő-testületi erőviszonyok miatt akár évekig tartó állóháború is kialakulhat, ami nem garantálja a kerület fejlődését.

Második Rákospalota is lehet

Nem fognak megismétlődni a rákospalotai események Zuglóban – hangsúlyozta az Origónak Tóth Csaba, a szocialisták XIV. kerületi elnöke és országgyűlési képviselője. Az egyeztetések zajlanak, és a jövő heti alakuló ülés után megkezdődik a munka a kerületben. Tóth szólt arról is, hogy mindenkit szívesen látnak, aki tenni szeretne Zuglóért. Karácsony Gergelyt is kerestük a zuglói helyzettel kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig nem tudtunk vele beszélni.

Hajdu Lászlónak, a XV. kerületi DK-s polgármesternek sincsen többsége Fotó: Bielik István - Origo

Rákospalotán óriási botránnyal kezdődött a képviselő-testület megalakulása, mert nem sikerült alpolgármestereket választani. A XV. kerületben Hajdu László, a DK jelöltje lett a polgármester, de a Fidesz–KDNP-nek van többsége. Egyelőre nem lehet tudni, hogy létrejön-e egy megállapodás a baloldal és a Fidesz között, hogy működtessék a kerületet. Hajdu László nem zárta ki azt sem, hogy a patthelyzet állandósulása esetén új választást kell tartani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!