Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A hétfői középszintű magyarérettségin először egy Veszelszki Ágnes-tanulmány részletét kellett elolvasniuk és értelmezniük a diákoknak. A szövegrészlet a netnyelvről, az SMS-ekben és e-mailekben használt rövidítésekről, az internetes nyelv jellemzőiről szól. A tanulmány a Magyar Nyelvőr című nyelvészeti szaklapban jelent meg. A két és fél oldalas szöveg elolvasására, értelmezésére és a tanulmányhoz kapcsolódó kérdések megválaszolására összesen 60 percet kaptak a diákok.
Az Origo a Magyartanárok Egyesületének elnökét kérte meg, hogy értékelje a feladatokat, és mondja el, hogy nagyjából mit kellett volna írniuk a diákoknak. Arató László szerint a szövegértési feladat nagyon könnyű volt. A szöveg a számítógép írásbeli és szóbeli kommunikációra gyakorolt hatásáról szólt, a témája közel áll a diákok mindennapjaihoz, sok újdonságot nem jelentett nekik. "Nincs mélysége, nincsenek benne olyan összefüggések, amik nem egyből nyilvánvalóak. Ennél sokkal nehezebb szövegekkel lehetne mérni, hogy valakinek milyen a szövegértése" – mondta Arató.
A szöveghez a diákok 11 feladatot kaptak, az elnök szerint ezek többségét – 7 és fél feladatot – egyszerű visszakereséssel meg lehetett oldani, ráadásul annyira könnyűek voltak, hogy a kérdésben még az is szerepelt, hányadik bekezdésben kell keresniük a választ. "Ez nem feladat a gyerekeknek" – mondta Arató.
Csak három olyan feladat volt, amely a szöveg egészére vonatkozott, nem lehetett egyszerű visszakereséssel megválaszolni, ezek közül is csak egy volt igazi, komoly szövegértési feladat: az, amelyekben különböző mondatokról kellett megállapítaniuk a diákoknak, hogy melyik bekezdésbe illenének bele.
Arató szerint ezeknél a feladatoknál mindig a megoldókulcs körül szokott lenni a vita, szerinte most egyetlen olyan kérdés volt, amelyben olyan válaszokat várhatnak a hivatalos megoldásban, ami nem jutott a diákok eszébe. A feladat arra kérdezett rá, mit jelent az írásjelhalmozás.
A szövegértés után a diákok egy Márai Sándor-idézetet, egy Bródy Sándor-novellát, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Arany János-költeményt kaptak, ezek közül kellett egyet választaniuk.
A Márai Sándor szövegrészlet a lassú olvasásra, a lassú olvasás mozgalmára hívja fel a figyelmet, a diákoknak ez alapján kellett érvelniük a lassú vagy a gyors olvasás mellett úgy, hogy legalább két saját olvasmányélményt is meg kellett említeniük. Ez Arató szerint azt jelenti, hogy a két olvasmányélményben nem kellett nagyon elmélyedni, elég lehetett az is, ha valaki példának felhozza őket.
Ennek a feladatnak elvileg az lenne a célja, hogy a diákok etikai, társadalmi, környezetvédelmi vagy más probléma ügyében érveljenek egy álláspont mellett, ehelyett az érettségin többnyire irodalmi témájú szövegeket kapnak, ami Arató szerint nem tesz jót az érvelésnek és a témának. Ráadásul az idézet is arra tereli a diákokat, hogy irodalmi témájú olvasmányélményeikre támaszkodjanak, azok alapján válasszanak a lassú vagy a gyors olvasás mellett. Ez nem szerencsés, ráadásul nem is biztos, hogy az diákok az olvasmányélményeikből arra emlékeznek, hogy gyorsan vagy lassan olvasták-e el. Arató szerint az is kérdés, hogy voltak-e olyan diákok, akik a gyors olvasás mellett érvelnek a Márai szöveg ellenében, de ez nem elképzelhetetlen: írhattak például arról, hogy a Harry Pottert nem kell lassan olvasni, hanem gyorsan olvasták végig, vagy hogy a felgyorsult világban nem sok idejük jut a lassú olvasásra.
A magyartanár elképzelését megerősítette az Origónak Viktor is, aki Kecskeméten érettségizett, és azt mesélte, hogy az osztályukban a legtöbben ezt a feladatot választották, és kivétel nélkül mindegyikük a lassú olvasás mellett érvelt, mert úgy érezték, nem lenne értelme a gyors olvasásról írni.
Arató azt mondta, nagyon örülne, ha az érvelési feladat egyszer tényleg komoly érvelésre adna lehetőséget a diákoknak, mert pont az lenne a lényeg, hogy ne az irodalmi műveltségükről adjanak számot, hanem arról, hogyan tudnak egy kérdésben állást foglalni, mert ebből lehetne lemérni a felkészültségüket, a műveltségüket. Arató szerint volt már ennél is rosszabb feladat: amikor arról kellett írniuk a diákoknak, hogy az irodalom hogyan mutatja be az emberi élet sokszínűségét. Ott gyakorlatilag nem is volt választási lehetőség, hiszen arról csak nem fog írni egyetlen diák sem, hogy az irodalom nem mutatja be az emberi élet sokszínűségét – mondta.
A két műelemző feladat viszont Arató szerint "egészen kiváló" volt, szerinte az elmúlt tíz évben nem kaptak ilyen jó feladatokat a diákok.
Az egyik lehetőség Bródy Sándor Kaál Samu című novellája volt, amelynek a szerkezetét kellett elemezni, különös tekintettel a kihagyásra és a hiányra. "Jó feladat, illik a novellához, nem hagyja magára a gyereket, és nem lényegtelen dologra kérdez rá" – mondta Arató. A novella sok kérdést felvet: miért ég a falu, miért vagyunk itt, mit keresnek a katonák, miért, hogyan vették rá a gyilkosságra Kaál Samut. Ezekre a kérdésekre nincsenek egyértelmű válaszok a novellában, mégis tudjuk, hogy mi történt. "Valószínűleg pénzzel vették rá, és büntetlenséget ígértek neki, de ez csak a novella második feléből derül ki, amiben Kaál Samu azt reméli, hogy nem fogják kivégezni." Arató szerint ez egy igazi szövegértelmezési feladat volt, olyan kérdések, amelyekre a válasz nem volt tálcán a diákok elé rakva, ezért ezzel fel lehet mérni a diákok képességeit.
Még ennél is remekebb feladat volt a harmadik választási lehetőség, amelyben Berzsenyi Dániel Életfilozófia című versét kellett összevetni Arany János Visszatekintés című versével.
Az elemzésben meg kellett állapítani, hogy mindkettő elégia, létösszegző vers, mindkettő múltidéző költői helyzetben született. Arató szerint azért nem jó a feladat, mert a két vers hasonló terjedelmű, és nagyon sok köztük a hasonlóság, rögtön onnan kezdve, hogy mindkettő ugyanazzal a fordulattal kezdődik: Én is... Mindkét versben előkerül az ifjúkor és a be nem teljesített vágyak motívuma, és egy sor egyéb párhuzam: szólnak a vándorlásról, az életútról, megjelenik bennük az életkudarc motívuma, az álmok, mindkettőben benne van a halállal való szembesülés és az elégiákra jellemző elfogadó, beletörődő, a fájdalmat tompító befejezés is.
"Ennek a feladatnak egyetlen szépséghibája van, az hogy biztosan kevés diák választja. A gyereket megijeszti az összehasonlítás, az, hogy a két költő egymástól és tőlük is távol van időben is, és élethelyzetben is, pedig ez egy nagyon izgalmas, nagyon jól megoldható feladat" – mondta.
