A Demokratikus Koalíció és az Együtt nem támogatja Horváth Imrét, az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltjét, aki sajtóhírek szerint féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól – hangzott el az M1 Híradójában.
A Magyar Nemzet értesülései szerint a KGB-től kapott kiképzést Horváth Imre. A lap azt írta: a birtokukba került okiratmásolat tanúsága szerint Horváth Imre 1984-ben elvégzett egy öt hónapos kurzust, amelyet a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartott a KGB. A továbbképzés két részből állt: egyrészt a határőr-alakulatok taktikai irányításából, másrészt hadvezetési ismeretekből.
Horváth Imre azt mondta: a szovjet állambiztonsági szolgálattal, a KGB-vel nem áll semmilyen kapcsolatban, de az a hír igaz, hogy elvégzett egy tanfolyamot 1984-ben. Az RTL Klub híradójának elmondta azt is, hogy nem lép vissza a jelöltségtől, ő az újpesti polgárokat szolgálja.
Hozzátette: „nyílt szívvel mondja”, hogy semmiféle jelentést nem kellett írnia, semmilyen titkosszolgálattal nem volt kapcsolata. Az MSZP jelöltje számított arra, hogy ilyen támadást fog kapni, de nem érezte úgy, hogy ezt meg kellett volna előznie. Azt mondta, „az életem nyílt titok”.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén téma lesz, hogy Horváth Imre féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól – közölte Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke az MTI-vel.
A főváros 11-es számú országgyűlési egyéni választókerületében az időközi választást Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt kellett kiírni. A november 23-i választáson tizenhárom jelölt indul.