Juhász Péter az ATV műsorában arról beszélt, hogy vannak, akik szerint Deutsch Tamás korábban drogozott, és hozzátette: tanúk vannak rá, akik az interneten már megszólaltak, és készek bíróságon is beszélni arról, hogy korábban együtt fogyasztottak drogot a fideszes politikussal.
Az Együtt önkormányzati képviselője - aki elismerte, hogy ő maga is drogfogyasztó volt - közölte:
„Kokaintól kezdve füvön keresztül nagyon sok mindenről beszámolnak az internetes fórumokon”.
Juhász Péter elmondta azt is, hogy „ha a tanúk tíz százaléka tényleg vállalja, azt, amit most az internetes fórumokon állít, akkor nem lesz félnivalóm a bíróságon”.
Deutsch Tamás úgy reagált: „Juhász állítólagos tanúi pont olyanok, mint Juhász”. Hozzátette: elege van abból, hogy magukat közéleti szereplőknek mondó emberek széthazudják magukat.
A fideszes politikus kijelentette: Juhász állítása a személyes hitelességét érintő durva rágalmazás, ezért száz százalék, hogy Juhász elveszti a pert. Mint fogalmazott:
„Szegény Juhász ráfaragott”.
A teljes cikket itt olvashatja.
Deutsch Tamás korábban az Origónak nyilatkozott a kötelező drogteszt tervéről.
Drogteszt
Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester nemrégiben a Facebook-oldalán közölte, hogy drogtesztre kötelezné a 12 és 18 év közötti fiatalokat, továbbá az újságírókat és a megválasztott politikusokat is. Nem sokkal később Rogán Antal frakcióvezető bejelentette, hogy fenntartásokkal ugyan, de a Fidesz támogatja Kocsis Máté drogtesztjavaslatát.
Ennek kapcsán határozottan kijelentette, soha életében nem fogyasztott semmilyen kábítószert, ettől egy gyerekkorában látott film riasztotta vissza. Erről bővebben itt olvashat. A P+ Televízió stúdiójában készült teljes beszélgetést alább nézheti meg. 10:54-nél beszél arról, hogy retteg a hányástól, ezért sem akar drogozni.
„Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted” - írta válaszbejegyzésében Juhász Péter. Az Együtt képviselője állítja, ha kell, a bíróság előtt is tudja igazolni, hogy Deutsch Tamás drogozott.
Később Deutsch Tamás válaszolt Juhász Péternek, hol máshol, szintén a Facebookon. Szó szerint azt írta:
"juhászpéternek
petya,
BELEÁLLOK, NATURELLEMENT (csak, hogy értsd: TERMÉSZETESEN)!"
A teljes cikket itt olvashatja.