A Demokratikus Koalíció (DK) népszavazási kérelmet nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) szombaton annak érdekében, hogy megszüntessék az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról szóló rendeletet – jelentette be a párt elnökségi tagja.
Varju László azt mondta, a DK nem fogja eltűrni, hogy a kormány az emberek magánéletébe beleszóljon és egy-egy ilyen döntésével több mint harmincezer dolgozó állását tegye kockára. Ezért „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap is nyitva tarthassanak?” címmel nyújtottak be népszavazási kérdést – közölte.
A DK a kérelem elfogadása után minden politikai érdekképviseleti szervezet és magánember közreműködésére számít – tette hozzá a független képviselő, jelezve: bíznak abban, hogy a megfogalmazás elég egyértelmű ahhoz, hogy azt az NVB jóváhagyja.
Nem volt elég egyértelmű a kérdés, ezért megtagadta pénteken a Nemzeti Választási Bizottság az Összefogás Párt vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Az MSZP-s tag egy jó kérdés esetén nem látná akadályát a hitelesítésnek.
Négymillió választópolgár akarata is legfeljebb három évre menthetné meg a vasárnapi vásárlást, ugyanis a KDNP munkavégzési tilalomról szóló ötletét egy népszavazás is csak ennyi időre blokkolhatja. A referendum sikeréért munkaadói és munkavállalói szervezetek együtt küzdenének, de dolgukat az őket megelőző „referendumhackerek", és a Fidesz jogi akadályai is nehezítik.