Valamire készül Orbán Viktor az Erste Bankkal

kártya, bankkártya, pénztárca
Vágólapra másolva!
A kormányfő "dokumentumot ír alá".
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart hétfőn az Országházban. A pontos téma még nem ismert, de Suma Chakrabarti, az EBRD elnöke és Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója is jelen lesz. A Portfolio.hu szerint a magyar állam és az EBRD 15-15 százalékos tőkeemeléssel beszáll a magyar Erstébe. A Figyelő Online pedig úgy értesült, a kormány nagyon hamar, akár már hétfőn, a bankadó mértékének a csökkentését is bejelenti.

Délután 4-kor minden kiderül Forrás: AFP

A Raiffeisennél is nagy bejelentés várható

Bár múlt heti sajtóhírekben megjelent, hogy az Erste megvenné a magyar Raiffeisent, ezt azóta mindkét fél cáfolta. Ettől függetlenül a másik nagy osztrák bankcsoportnál is fontos bejelentés várható ma.

A Raiffeisen Bank International a tervek szerint 20 százalékkal szeretné csökkenteni kockázatokkal súlyozott eszközértékét, várhatóan ennek részleteit ismertetik, része lehet ennek több eszközeladás is, amely akár a magyar leánybankot is érintheti, mindenesetre a január 7-ei jelzés alapján több országból is kivonulhat a bank – tette hozzá a Portfolio.hu.

A meghívó szerint délután négy órakor kezdődő esemény fontosságát már az is jelezheti, hogy háromnegyed órával előbb, 15.15-től megkezdik a sajtóbeléptetést. Az MTI meghívója szerint a kormányfő "dokumentumot ír alá", és még háttérbeszélgetés is lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!