300 MTVA-dolgozó fizetését tették lejtőre

MTVA top
Budapest, 2015. március 15. Imre Balázs műsorvezető a közmédia új napi aktuális csatornájának, a megújult M1 Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Vágólapra másolva!
Kötetlen munkarendet vezet be, ezzel párhuzamosan 30%-kal csökkenti a hírterület dolgozóinak fizetését az MTVA.
Vágólapra másolva!

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közel háromszáz, a hírügynökségi területen dolgozó munkatársának ad új munkaszerződést. Ebben kötetlen munkarendet vezetnek be, a hétvégi és éjszakai műszakért járó pótlékokat pedig beemelik az alapbérbe. Ez praktikusan a dolgozóknak fizetéscsökkenést jelent, átlagosan 30%-ot, az MTVA viszont megtakarít éves szinten közel egymilliárd forintot.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Az egyik ott dolgozó munkatárs szerint a jelentős jövedelemcsökkenés miatt többen a felmondásukat fontolgatják. A nol.hu úgy tudja, a hírügynökségi dolgozók egy része mégis jobban jár a módosítással, az MTVA ugyanis új szerkesztői és újságírói bérkategóriákat vezet be, ami alapján többeknek magasabb lett a havi fizetésük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!