A tavalyi nettó 56 millió forinttal szemben idén már 70 millió forintot kér a fővárosi önkormányzat a Sziget Fesztivál szervezőitől az Óbudai-sziget használatáért, valamint változatlanul további nettó 100 millió forint kompenzációt a megnövekedett terhelés kompenzálására.
A két díjtétel csaknem bruttó 200 millió forinttal gazdagíthatja majd a fővárosi önkormányzat kasszáját - derül ki a Sziget Kft.-vel kötendő együttműködési megállapodást is tartalmazó előterjesztésből, amiről május 27-i ülésén szavaz majd a főváros közgyűlése.
A javaslat kiemeli, hogy a Sziget fesztivál "a főváros egyik kiemelt jelentőségű, a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő rendezvénye", amire - idén már 23. alkalommal - a hazai látogatókon kívül több tízezer külföldi vendég is érkezik majd augusztus 10-17 között.
Alighanem nem okoz majd gondot a Sziget szervezőinek a tavalyinál magasabb fővárosi díjak kifizetése, hiszen az Origo is beszámolt róla, hogy Rekordot döntve a tavalyi 3,6 milliárd forintról 4,4 milliárd forintra nő a Sziget költségvetése, a rendezvényen az eddigi napi 85 ezer helyett 90 ezer vendég lehet a cél.
A Sziget-büdzsé 20 százalékos emelésének mintegy felét elviszi Robbie Williams, aki a mínusz egyedik napon ad koncertet. Más költségek is emelkednek: a reklámadó például a Sziget esetében az eddigi 13 millió forintról mintegy 50 millió forintra nőhet.
A Sziget azonban nem csak fizet a központi költségvetésbe, hanem kap is állami támogatást: tavaly például a kormány összesen 150 millió forinttal támogatta a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat - mindegyiket a Sziget Kft. szervezi.
A Sziget Fesztivált szervező Kft. egészen 2011-ig nem fizetett a fővárosnak közterület-használati díjat a rendezvény ideje alatt, mert az akkori városvezetés és Demszky Gábor főpolgármester a közterület ingyenes átadásával támogatta a turistákat is vonzó, Budapest számára fontos rendezvényt.
A 2010-ben hivatalba lépett új vezetés és Tarlós István főpolgármester azonban szakított ezzel a gyakorlattal. Akkor a Városháza kezdetben 2,5 milliárd forintos díjkalkulációval riogatta a szervező Gerendai Károlyt, majd hosszas egyeztetések után megállapodtak összesen 150 millió forintban.