Javában dúl a budapesti kórházháború

tartoznak a kórházak a beszállítóiknak, illusztráció, egészségügy
Vágólapra másolva!
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az új budapesti szuperkórház a Duna jobb partján épülhet föl, mivel Pesten nincs égető szükség egy új intézményre. Budán aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a János kórház helyén vagy annak környékén építkezzenek, de egyelőre Újpest sem adta föl.
Vágólapra másolva!

Még erőteljesebb lobbizásba kezdtek a budai oldalon, hogy a kormány végül a Szent János Kórház helyén vagy annak környékén építse föl az új budapesti szuperintézményt. Láng Zsolt II. kerületi és Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester aláírásgyűjtést is indított az ügyben.

Buda lehet a befutó

Az új budapesti szuperkórház építéséről szóló javaslatot Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be még február 5-én, a párt kihelyezett ülésén. Azóta több polgármester is jelezte, szeretné elérni, hogy a több tízmilliárd forintos beruházás a kerületében valósuljon meg. Emiatt a budapesti Fideszben is komoly vita alakult ki.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszélt először az új budapesti kórházról Fotó: Polyák Attila - Origo

Egyelőre nincs kormánydöntés arról, hogy hol építsék föl az intézményt,

de a legnagyobb esélye annak van, hogy a budai oldalon kap helyet az új kórház. Az észszerűség is ezt diktálná, mivel Pesten az utóbbi években komoly fejlesztések voltak az egészségügyi intézményrendszerben, így a Duna bal partján több modern kórház is jóval könnyebben megközelíthető, mint Budán.

Új szempont

Az Origo forrásai szerint a Szent János Kórház azért is lehet befutó, mivel a budai oldalon az egyik legjobb helyen fekszik. A Margit kórház azért nem kerülhet szóba, mert Dél-Budáról csak nehezen érhető el, míg egy a kelenföldi intézmény az észak-budaiak számára lenne problémás.

A Széll Kálmán tér átépítésével azonban a János kórház megközelíthetősége javul.

A politikai szempontokat sem szabad elfelejteni. Már a 2014-es választásokon aratott Fidesz-győzelemnél is látszott, hogy a kormánypárt támogatottsága a budai oldalon erősebb. Abban az esetben, ha az intézmény az ígéretek szerint valóban elkészül 2018-ra, az jelentősen erősítheti a Fidesz pozícióit, amire a fővárosban szüksége is lehet.

Erősen lobbiznak a Szent János Kórház mellett Forrás: MTI/Simó Endre

Újpest visszatámad

A Szent János Kórház átalakítása kapcsán a legnagyobb probléma az, hogyan lehetne az építés ideje alatt az intézmény alá tartozó körülbelül egymillió ember ellátását zavartalanul biztosítani. Konkrét tervek erre még nincsenek, de a Szent Imre, a Margit kórház és akár a Kútvölgyi is időlegesen kiválthatná az intézményt.

A budai aláírásgyűjtés bejelentését követően

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere a Facebookon vette föl a kesztyűt, és lájkgyűjtésbe kezdett az új intézményért.

Könnyen lehet, hogy fölösleges lesz a városvezető igyekezete, mivel nehezen képzelhető el, hogy az Árpád hídnál lévő Állami Egészségügyi Központtól nem messze lévő IV. kerületben építenének egy új szuperkórházat.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere erőteljesen kampányol a pesti kórház mellett Fotó: Bielik István - Origo

Ötletkavalkád

Korábban az is felmerült, hogy a bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén épülhet föl az új kórház, de ez egyelőre lekerült a napirendről. Tarlós István is egy új budai kórház felépítése mellett foglalt állást, ami a későbbi döntésben még komoly súllyal eshet latba. Szóbeszéd szerint

a főpolgármester a János kórház helyett inkább a III. kerületben látná szívesebben a szuperintézményt,

de az utóbbira sincs sok esély a közlekedési nehézségek miatt.

A leendő budapesti kórház helyéről több találgatás is megjelent. Egyik szerint a Nagyvárad térre építenék, mások a Megyeri híd környékére vagy az Alkotás útra, az átmenetileg bezárt Déli pályaudvar helyére tippeltek, utóbbit azonban ismét üzembe helyezték, így ott biztos nem lesz kórház.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!