Afrikaiaknak szánják, a magyarok veszik

Magyarország a használtruha-üzletek országa, kis túlzással minden településen van egy bolt. Az itt vásárlóknak azonban néha fogalmuk sincs arról, honnan is érkezik az a csinos kabát vagy blúz, amit kinéztek maguknak. A szakma képviselőinek segítségével azt térképeztük fel, milyen utat jár be egy-egy márkás darab, mielőtt Magyarországra kerül. Gondolta volna, hogy Angliában egész iparág szolgálja ki a kelet-európai kereskedőket? És azt, hogy néha brit iskolások gyűjtik a magyarok ruháit? A nagy használtruha-üzlet, 1. rész. 

• Magyarország az Egyesült Királyságból érkező használt ruhák nyolcadik legnagyobb importőre
• Az angolok a megvásárolt ruhák 30 százalékát egyáltalán nem hordják
• A ruhák nagy része segélyszervezetek gyűjtőkonténeréből érkezik
• Magyarországon néha 200 kategóriába válogatnak a logisztikai központokban
• Egy ruhaválogató munkás képzése fél évig is eltarthat

Tegyük fel, hogy bemegy a sarkon lévő használtruha-üzletbe, ahol megtetszik egy piros blúz. Jó áron van, ezért megveszi, hazaviszi, és a biztonság kedvéért kimossa – hiszen ki tudja, hol jár előtte. De tényleg, hol?

Ez a cikk azoknak szól, akik tudni szeretnék, milyen utat tesz meg egy-egy márkás angol ruhadarab, mielőtt a főváros valamelyik turkálójába kerül. Képzeletben ott voltunk a brit gyűjtőkonténereknél, álltunk segélyszervezet boltjában, logisztikai központ szalagja mellett, ültünk kamionon, és kíváncsian vártuk, vajon Kelet-Európába vagy Afrikába indul-e a szállítmány.

Dubajoznak is

Cikkünk második részében a dubajozó használtruhákról írtunk, a cikket ide kattintva elolvashatja.

Sokan szeretnek turkálóban vásárolni, de kevesen tudják, honnan jönnek a ruhák Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Tízmilliárdos üzlet

A történet nem véletlenül kezdődik Angliában. Az ENSZ adatai szerint

az Egyesült Államok után az Egyesült Királyság a világ legnagyobb használtruha-exportőre.

Csak 2013-ban 351 ezer tonna ruhát szállított a világ különböző részeire 380 millió font, azaz 166 milliárd forint értékben. A fő célországok: Lengyelország, Ghána, Pakisztán és Ukrajna. Persze nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk, hazánk az angol használt ruhák nyolcadik legnagyobb importőre, két éve körülbelül 10 milliárd forintért vásároltunk levetett göncöket az angoloktól.

Utánpótlás van elég, mivel a szigetországban soha nem látott méreteket öltött az olcsó ruhák forgalmazása. Aki volt már Primarkban, az tudja, miről van szó: az ír áruházlánc londoni központi boltja a Tottenham Court Roadon öt emeletet foglal el, és szinte mindig tele van vásárlókkal. Nemcsak a helyiek, a turisták sem nagyon tudnak ellenállni az ötfontos (2200 forintos) nyári ruháknak vagy a 18 fontos (7800 forintos) téli csizmáknak.

Minek hordani, ha van másik?

A hatalmas és olcsó választéknak van egy másik oldala is: kutatások szerint a megvásárolt ruhák 30 százalékát az angolok soha nem hordják. És pontosan itt jön be a képbe a milliárdos használtruha-üzlet.

Angliában a megvásárolt ruhák 30 százalékát soha nem hordják Forrás: AFP/Carl De Souza

Ha járt már Angliában, bizonyára találkozott már használtruha-gyűjtő konténerekkel. Ott vannak minden nagyobb áruház mellett, rajtuk legtöbbször egy-egy jótékonysági szervezet logójával. És mindig tele vannak. Az angoloknak teljesen megszokott, hogy bedobják megunt ruháikat, esetleg személyesen viszik el valamelyik jótékonysági boltba, vagy – ha lustábbak – otthon adják oda a gyűjtőknek.

A legtöbben azonban nem is sejtik, hogy a sosem hordott trikójuk vagy kinőtt szoknyájuk hamarosan nem Afrikában, hanem valamelyik varsói, esetleg budapesti üzlet fogasán landol.

A segélyszervezetek sem bírják

„Angliában a jótékonysági szervezetek a legnagyobb gyűjtők, nekik sok üzletük is van, ahol használt ruhát értékesítenek, a bevételből pedig a hátrányos helyzetűeket támogatják. Egyedül azonban nem tudnának megbirkózni a feladattal” – mondta az Origónak a szintén angol ruhákat forgalmazó magyar nagykereskedés, az Easyget Textil Kft. tulajdonosa.

Kovács Zoltán és párja, Szegi Anita azok közé tartoznak, akik a szigetországból Magyarországra hozzák a ruhákat, majd itteni kereskedőknek adják tovább. Náluk kevesen ismerik jobban a piacot, 2006 óta vannak a pályán, a legismertebb üzletekbe szállítanak. Ehhez azonban a kezdetektől mindent egyedül kellett megszervezniük, és azt is ki kellett találniuk, hogyan tudják a legjobb minőséget a legjobb áron megcsípni.

Az Easyget Textile Kft. üzemébe kamionon szállítják az árut Forrás: Easyget Textile Kft.

Sokan talán megdöbbennek azon, hogy a karitatív szervezetek üzletelnek a hozzájuk kerülő ruhákkal, pedig ezen nincs mit csodálkozni.

Napi több tonna árut képtelenek feldolgozni, és amúgy is a pénzre van szükségük” – magyarázta Kovács Zoltán, miért szervezi ki még a Vöröskereszt is a ruhák válogatását és értékesítését.

Amikor az iskolások gyűjtik

A megunt cuccokat nem csak a jótékonysági boltokba lehet bevinni, vagy a konténerbe lehet bedobni. Vannak olyan szervezetek, amelyek postaládákba dobott cédulákon hirdetik a gyűjtést, sokszor még szemeteszsákot is adnak hozzá. Elég csak felhívni őket a megadott telefonszámon, és házhoz jönnek.

Az utóbbi időben ennél is népszerűbb a „készpénzt a ruháért” mozgalom, a begyűjtő cégek általában 40 pennyt fizetnek egy kilóért.

Az iskolákban is szoktak gyűjtést szervezni, a magyar gyerekek újságpapír-akcióihoz hasonlóan itt megunt ruhákat visznek be a diákok, cserébe pénzt kap az intézmény.

„Az Angliában működő logisztikai cégek pont azért jöttek létre, hogy a szervezeteken segítsenek. A gyűjtés a szakmájuk, az ebből befolyó pénz egy részét a jótékonysági csoportok kapják, így az együttműködés mindkét félnek megéri” – mondta az ügyvezető.

Egy munkás betanítása akár fél évig is eltarthat Forrás: Easyget Textile Kft.

Fél évig tanulják a válogatást

Az, hogy ezután mi történik az összegyűjtött ruhákkal, attól függ, ki veszi meg őket. Bár Angliában is működnek válogatóüzemek, a magyar cégek esetében gyakoribb, hogy a „nyersárunak” hívott, bontatlan bálákat veszik meg, és itthon, saját logisztikai központjukban szortíroznak. Ezt teszi az Easyget Kft. is.

A cég budapesti telephelye nem egy kis raktár, hanem egy óriási logisztikai központ, ahol szalagok mellett rengetegen válogatják a kamionnal érkező ruhákat, néha 200 különböző kategóriába. Aki azt hiszi, hogy ez könnyű munka, nagyot téved: nemcsak monoton, hanem hatalmas koncentrációt és állandó odafigyelést igényel. Szinte hihetetlen, de

a cégnél egy munkás betanítása átlagosan fél évig tart.

„A legfontosabb, hogy az alkalmazottak meg tudják különböztetni a különböző minőségi kategóriákat, és ezt utána tartani is tudják. Ha rendel tőlünk valaki egy bála prémium minőségű ruhát, de talál benne rosszabb darabokat is, nem fog visszajönni. Ha viszont a gyengébb minőségű csomagba keverednek jobb darabok, az nekünk veszteség” – mondta Kovács Zoltán, miért tart ilyen sokáig a munkások képzése.

Akár egy fél pár cipőt is el lehet adni, csak tudni kell, kinek Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mindent el lehet adni

A tulajdonosok az elmúlt években már összegyűjtöttek annyi tapasztalatot, hogy a megvásárolt bálákból mindössze egy százalék szemetük lesz. Mint az ügyvezető mondja,

akár egy fél pár cipőt is el lehet adni, csak tudni kell, kinek.

Éppen ezért ha valaki betér egy márkás használtruha-üzletbe az országban, az nagy valószínűséggel Zoltán és Anita termékeivel találja szembe magát.

A magyarok angol gyűjtőcégekkel állnak kapcsolatban, ezek közül az egyik legnagyobb az LMB Textile Recycling. A cég a ruhákat helyben bálázza, és aki kéri, annak ki is válogatja. Ezután kamionokkal vagy hajókkal indítják útnak a csomagokat, de személyesen is el lehet menni az áruért. Honlapjukon a ruhák útvonalát egy magyar párral illusztrálják, akik havonta utaznak Angliába új termékért.

„Vásárlóink olcsó, megfizethető, divatos és tartós ruhákat kapnak” – magyarázta Ross Barry, a cég igazgatója a BBC-nek, miért éri meg az üzlet a külföldi vevőknek.

Mi az a krém kategória?

A szemfülesebbek minden bizonnyal azt is észrevették, hogy mintha kezdene alábbhagyni a turkálónyitási láz Magyarországon. Budapesten néhány éve rengetegen gondolták úgy, hogy hamar meggazdagodhatnak egy-egy üzlet nyitásával, a Rákóczi úton egymás hegyén-hátán álltak a boltok. Mára legalább 50 százalékuk lehúzta a rolót. A magyarázathoz jól kell ismerni a kategóriák közötti különbségeket.

Budapesten sok használtruha-bolt zárt be az utóbbi hónapokban Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mivel az emberek különbözőek, az általuk leadott használt ruhák között is óriási különbségek vannak. Akadnak olyanok, akik a sosem hordott darabokat is leadják, mások csak akkor szabadulnak meg kedvenc pólójuktól, ha kihízták, vagy kezd tönkremenni. Az előbbiek azok, akiket a nagykereskedők igazán szeretnek, az ő ruháik esnek ugyanis a „krém kategóriába”. Ezek a legjobb minőségű, legkelendőbb ruhák, na és persze a legdrágábbak is.

Kevés krém, sok selejt

A krém kategóriát jellemzően a kelet-európai nagykereskedők keresik, a gyengébb minőség nagy része Afrikába és Pakisztánba kerül.

Ha azonban valaki nyersárut hoz be – mint ahogy azt a magyarok többsége teszi – nagy rizikót vállal. Nehéz megbecsülni, hogy a beérkező áru között mennyi lesz a krém, és mennyi a selejt. Ráadásul – ahogy azt Oertel Nándor, a Bumeráng Kft. ügyvezetője az Origónak elmondta – az elmúlt években folyamatosan romlik az Angliából hozott bálák minősége.

„Hat-nyolc éve, ha egy 18 tonnás kamionnak a 10 százaléka selejt volt, és telefonáltam miatta az angol partnernek, akkor elnézést kért, és jóváírta a következő vásárlásból. Két éve már csak annyit mondtak, hogy akkor nem kell náluk vásárolni” – emlékezett vissza a cégtulajdonos.

Több a ruha, de rosszabb a minőség Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A brit bálák minőségére mások is panaszkodtak. Többen is említették, hogy a hatalmas kereslet miatt Nagy-Britannia már nem tudja kiszolgálni a külföldi nagykereskedőket. Ezért sokszor trükkökhöz folyamodnak, akár háztartási szemetet is csomagolnak a bálák közé, hogy többet tudjanak eladni.

Családi vállalkozás Ferrarival

Oertel Nándor szerint Angliában a használtruha-kereskedők valóságos maffiát alkotnak, általában családi vállalkozásban működtetik a gyűjtést. Az ő szüleik már régen is „rongyosok” voltak, akik összeszedték az eldobott ruhákat.

Ez az 1900-as évek első felében egy nagyon lenézett szakma volt, a leszármazottaik viszont már nagyban űzik az ipart, és hatalmas vagyont gyűjtöttek össze.

„Tárgyaltam már olyan irodában, ahol a falon lógó képeken a család tagjai pózoltak a legmenőbb luxusautók mellett” – mondta a Bumeráng Kft. ügyvezetője, aki szerint a kereskedők többsége kelet-európai (magyarok is vannak közöttük) vagy arab.

Az sem titok, hogy a szigetországban élő gyűjtők között óriási a rivalizálás. Előfordult már az is, hogy feltörték egymás készletét, vagy loptak a raktárakból. A problémák miatt vannak már olyan kereskedők is, akik nem nyersárut vesznek, hanem alkalmazottakat küldenek ki Angliába, hogy a helyszínen válogathassák ki a legjobb darabokat, és ne itthon érjék őket meglepetések.

Cikkünk második részéből hamarosan kiderül, mit keresnek magyar használtruha-kereskedők Dubajban, egy brit tudós pedig az ipar hátrányairól beszél az Origónak.