Fellélegeztek a menekültek Ausztriában

Már nemcsak Hegyeshalom, hanem néhány napja Szentgotthárd, Körmend, Szombathely felől is érkeznek menekültek Ausztriába, ezért a magyar határ közelében ideiglenes menekültközpontot létesítettek, ahol az Origo újságíróját is migránsnak nézték. A tábor orvosa Magyarországon megvert nőkről számolt be, a menekülőknek lidérces emlékei vannak a nálunk töltött időről.

– Akkreditáció? – Tessék? – Van akkreditációja? – Ide? Ne vicceljen, két órával ezelőtt még nem is tudtam, hogy mi van itt! – Mindegy, akkreditáció kell – mondja egy magyarul beszélő nő a burgenlandi Oberwart (magyar nevén Felsőőr) szélén, egy hatalmas csarnoképület bejáratánál, ahol vasárnap óta rögtönzött menekülttábor üzemel. Beljebb tessékelnek, számítógépek mögött ülő ügyintézők nézegetik a sajtóigazolványomat. – Az a baj, hogy a belépőket már előre kinyomtattuk, de keresünk valami megoldást – mondják.

Ungarn. Tetszik érteni?

Nézem a már kész passzusokat, látom a feliratot: junior judo Európa-bajnokság. – Nahát, itt sportesemény is lesz? Ekkor már egy emberként hülyének néznek. Kiderül, a menekülttábor bejárata egy ajtóval odébb van. Az asszony biztosít róla, hogy odaát is találok magyarul beszélőket, ezért a tábort jelentő csarnokrészbe toppanva hangos „jó napot kívánok”-kal köszönök. Úgy néznek rám, mint akit a macska hozott be a kertből, egy lapos kő alól. Németül egy kicsit rosszabbul tudok, mint Goethe, ezért angolul próbálkozom: semmi. – Ungarn – mondom -, Ungarn. Tetszik érteni?

Egy kicsit megpihennek Fotó: Grimm Balázs - Origo

– Ááá, Ungarn! – csillan fel a velem szemben ülő vöröskeresztes szeme, és körbemutat, szemlátomást azt magyarázva, hogy keressek magamnak helyet, pihenjek, egyek, zuhanyozzak, vételezzek ruhát, vagy menjek orvoshoz. – Nem, nem, itt valami félreértés lesz – mondom szép lassan, tagoltan és hangosan. Azután előhúzom a sajtóigazolványt.

Mosoly ül az arcokra, oh, Gott, es ist ein félreértés, maga nem menekült, hanem újságíró!

Az öltözékem alapján egyébként mindkettő lehetnék, tekintve, hogy a menekültek sem rongyokban várnak jobb sorsukra.

Magyarországon szerzett sebek

Bejárat. A zöld a remény színe Fotó: Grimm Balázs - Origo

Alhamade Abdulkader, az osztrák Vöröskereszt szíriai orvosa felfigyel a párbeszédre, odajön, vele végre megértjük egymást, angolul. Meglepődöm, ezek az emberek kifejezetten örülnek annak, hogy a sajtó érdeklődik az itteni dolgok iránt. Persze, menjen csak körbe, készítsen fotókat, és bátran beszéljen bárkivel! Nagyon profin rendezkedtek be, még külön játszóház és ingyenes butik is van a csarnokban. Vállfákon lógnak a vasalt holmik, ha kell valami, odamész és megkapod. Hatalmas hegyekben áll az ásványvíz, üdítő, élelmiszerek, a segélyszervezeteken kívül a civilek is rengeteg mindent hoznak.

Egész nap van meleg étel Fotó: Grimm Balázs - Origo

A bejárathoz közel meleg ételt osztanak, mivel a tábor lakói többségükben muszlimok, a segítők a halal előírásai szerint főznek nekik.

Mielőtt kibámészkodnám magam, a doktor a lényegre tér:

Eddig négy nő Magyarországon szerzett sebeit kellett ellátnom. Jellemzően az alkarjukon voltak zúzódások, amiket akkor szereztek, amikor a fejüket védték a rendőrök ütlegelésétől

– állítja. Az ide kerültek 99 százaléka szerint odaát szörnyű a helyzet, rettegnek attól, hogy vissza kell menniük. Ők csak az ISIS és a háború miatt jöttek el, nem a gazdagság reményében. – Szóval nem gazdasági menekültek. – Nem, dehogy, öt éve még jól éltek, mindenük megvolt, most bombázások, terroristák veszélyeztetik az életüket. Gyerekeik vannak, családjuk, mi mást tehetnének?

A vöröskeresztesek szerint a táborba érkezettek körülbelül harmada lehet szíriai, de jóval többen állítják, hogy onnan jöttek. Rajtuk kívül irakiak, afgánok vannak még itt, de egyik nap – érthetetlen módon – érkezett tíz görög is, akik közölték, vissza akarnak menni a hazájukba – állítják a segítők.

Dr. Alhamade Abdulkader. Hazament, hogy segítsen Fotó: Grimm Balázs - Origo

Egyébként a doki életútja is igazán regényes. Szíriai származású, Fehéroroszországban szerzett fogorvosi diplomát 2007-ben, ott is kapott állást, aztán, amikor otthon rosszra fordult a helyzet, hazament, hogy segítsen. Hét hónappal ezelőtt neki is menekülnie kellett, akkor ment Bécsbe. Most itt, Oberwartban segít orvosként, tolmácsként.

Senki nem akar visszamenni

Alhamade Abdulkader azt mondja, a hozzá fordulók nyolcvan százalékának lábproblémái vannak, és kimerültek. Beszélgetésünk közben folyamatosan jönnek oda hozzá, pillanatnyilag az okozza a legnagyobb problémát, hogy tegnap még ingyenesek voltak a buszjáratok az osztrák fővárosba, ma azonban már fejenként 21 euró viteldíjat kérnek. Többen megkérdezik, én ki vagyok. Amikor megtudják, honnan jöttem, rendre szóba kerül a hétéves fiát karján vivő menekültet felrúgó operatőr, László Petra.

A legenyhébb megjegyzés szerint a nő feladata az lett volna, hogy megmutassa a világnak, mi történik a menekültekkel. És hogy emberségesnek kellett volna lennie. Egy biztos, senki sem akar visszamenni Magyarországra, lidérces emlékeik vannak a nálunk töltött időszakról. – Mondjuk az is igaz, hogy a civilek meg a segélyszervezetek munkatársai kedvesek voltak – mondja egy afgán férfi -, de itt sokkal nyugodtabb a légkör. Nem vegzálnak bennünket, nem változnak a szabályok óránként.

Egymásra találtak Fotó: Grimm Balázs - Origo

Jön egy asszony, szemlátomást boldog, ő is a buszokról érdeklődik. Magyarországon elsodródott a két fiától, idegileg teljesen kimerülten érkezett Oberwartba, ha jól emlékszem az orvos szavaira, még infúziót is kellett neki adni. Nehéz lenne matematikailag meghatározni, mennyi esélye volt a dolognak, mindenesetre itt a táborban rátalált a gyermekeire, ezért mosolyog állandóan.

Damaszkuszban lakó palesztinok voltak indulásuk napjáig, most egy Stuttgartban élő nagybácsihoz igyekeznek.

Helyzet van

– Vasárnap felhívott a polgármester, hogy helyzet van, már nem csak Hegyeshalom irányából érkeznek a menekültek Ausztriába, és egyre többen vannak, oda tudnám-e adni az egyik csarnokot a menekültek elszállására – emlékszik a néhány nappal ezelőtti kezdetekre a létesítményt üzemeltető egyik vállalkozó, Bernadette Reiter. Azt mondja, egyelőre nem beszéltek arról, hogy az önkormányzat fizet-e a csarnokért, de ilyenkor nem is ez a fontos, hanem az, hogy gyorsan megoldódjon a helyzet. Azt sem tudja, meddig lesz szükség az épületre. Néhány órán belül berendezkedtek a csarnokban, a menekülteket a Vöröskereszt várta. Vasárnap 560-an érkeztek – mondja az asszony. A számokat illetően tapasztalható némi bizonytalanság, a táborban önkénteskedők előbb azt mondják, 320, majd azt, szerdáig összesen 599 menekült érkezett hozzájuk.

Európát nem lehet körbekeríteni

Senkit sem kell mosolyra biztatni Fotó: Grimm Balázs - Origo

Oberwart és a közeli Unterwart lakói szerint a segítségnyújtás elsőrangú, az emberek humánusan viszonyulnak a menekültekhez, akikkel egyébként nem találkoznak. A csarnok a település szélén van, aki elhagyja a csarnokot, egyben a településről is elmegy. Egy oberwarti férfi azt mondja, amíg nincsen közös EU-s állásfoglalás az ügyben, amíg gettók vannak Európában, amíg nincs integráció, amíg a kontinens politikusai egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, addig nem lesz megoldása a helyzetnek.

Van itt minden, amire szükség lehet Fotó: Grimm Balázs - Origo

Egy másik férfi úgy véli, a magyar határzár nincs hatással az ausztriai helyzetre, hiszen a menekülők azóta főként Szlovénia, Horvátország felől érkeznek.

Tök mindegy, honnan jönnek, egyes határszakaszokat le lehet zárni, de Európát nem lehet körbekeríteni

– teszi hozzá.

– Nem értem az embereket – így egy harmadik. Mindenki alapból önző. Ebből az önzőségből annak kéne fakadnia, hogy senki sem akarja, ha egyszer ő lesz menekült, akkor ne engedjék át- vagy be bármelyik országba. Ez idáig világos. Van azonban az önzésnek egy magasabb foka, ami a jelek szerint Magyarországon még több emberre jellemző: ha úgy alakul, engem engedjenek be, de én nem engedek be senkit. Ne feledjük 56-ot, akkor vagy 200 ezer magyar disszidált Ausztria felé – emlékeztet.

Indulnak. Ők éppen taxival. Csak azt nem tudják, hová Fotó: Grimm Balázs - Origo

Közben a táborban, akik tudnak, szedelőzködnek és a buszokhoz indulnak. A menekültek közül néhányan Ausztriában maradnának, a többiek Bécsbe (kevesen Grazba) szeretnének eljutni. Onnan leginkább Németországba mennének, de a bizonytalanság miatt egyre többen Finnországba, Svédországba készülnek. Mindenki vidám, mindenki mosolyog, ez már a célegyenes. Így éreztek egy hónapja is, amikor Görögországnál Európába értek.