Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A kisgazda múlt és a régi ismeretség – a legtöbben ezzel indokolták, hogy Antall József miért támogatta Göncz Árpád államfői kinevezését az SZDSZ-MDF paktum megkötésekor. A szabaddemokraták ugyanis eredetileg Konrád Györgyben és Darvas Ivánban gondolkodtak, Göncz Árpád csak a tárgyalások során vált első számú jelöltté.
Antall József hamar megbánta döntését, ugyanis már az első évben, a taxisblokád idején megromlott a viszonyuk. Azt, hogy a köztársasági elnök milyen szerepet vállalhat a magyar közjogi rendszerben,
kettejük párharca is alakította.
A hatásköri csatákban az Alkotmánybíróság rendre Antall Józsefnek adott igazat, ezáltal egyre szűkebbé vált az elnöki jogkör, ám a lakosság Göncz Árpád mögött állt.
Nem kellett sokat várni a rendszerváltás után, hogy Göncz Árpád, illetve az MDF-es kormánypárti politikusok egymásnak essenek. 1990 októberében ugyanis a magas benzinárak miatt tiltakozásba kezdtek a taxisok, demonstrációjukkal pedig megbénították az országot. Egy akkori kormányhatározat lehetővé tette volna, hogy a hadsereg átadja a rendőrségnek a fegyvertelen szállítóeszközeit annak érdekében, hogy elbontsák az utakon emelt barikádokat.
A katonai járművek már elindultak a laktanyákból,
amikor Göncz Árpád - mint a honvédség legfelsőbb parancsnoka - visszarendelte a kocsikat.
Ekkor zúdult rá először politikai össztűz: az akkori kormánypárti politikusok ugyanis azzal vádolták, hogy túllépte elnöki hatáskörét, és olyat tett, amihez nem lett volna joga. Álláspontjuk szerint az csak egy alkotmányjogi funkció, hogy
a mindenkori elnök a hadsereg parancsnoka,
valós tartalma azonban nincsen.
Sokan azt is a szemére vetették, hogy a kormány kifejezett kérése ellenére nem mondott tévés beszédet, amelyben nyugalomra inthette volna a taxisokat. Göncz Árpád később az áremelés felfüggesztésére szólította fel a kormányt, a taxisokat pedig arra kérte, hogy állítsák helyre az eredeti állapotokat. Sok akkori kormányzati politikus azzal támadta, hogy
akkor mondta el ezt a beszédet, amikor már majdnem megállapodtak,
a taxisok azonban biztatásnak vették az elnöki szavakat, ezért elálltak az egyezségtől.
Göncz Árpád ezzel az esettel alapozta meg népszerűségét, a társadalom zöme ugyanis úgy vélte, hogy ezzel a lépésével
egy roppant feszült helyzetben megakadályozta a felesleges erőszakot.
Később ráadásul benyújtott egy olyan törvényjavaslatot is, amely általános mentességet adott minden jogkövetkezmény alól a résztvevőknek.
Másik emlékezetes politikai harca a médiaháborúként ismertté vált eseménysorozat. Göncz Árpád többször is megakadályozta a médiaelnökök, Hankiss Elemér és Gombár Csaba lecserélését.
Indoklásában a kinevezésekről szóló törvényre hivatkozott, amely azt mondta ki, hogy azért kell szétválasztani a kormányfői jelölést és az elnöki kinevezést,
mert így érvényesülhet leginkább a sajtószabadság.
Antall József azonban ezt csak formális procedúrának tekintette, szerinte az elnöknek nem volt joga megtagadni az aláírást.
Az Alkotmánybíróság végül ebben az ügyben is Antallnak adott igazat, álláspontjuk szerint az államfő akkor tagadhatja meg a kinevezések aláírását, ha "alapos okkal arra következtet, hogy a javaslat teljesítése az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná". Márpedig szerintük ez a jelöltek esetében nem állt fenn.
Két későbbi AB-határozat ráadásul tovább szűkítette az elnöki jogkört.
Ezekben azt állapították meg, hogy az elnöknek "észszerű időn belül" alá kell írnia a javaslatokat, és "hatáskörrel való visszaélés", ha az államfő nem dönt.
Több akkori politikus most is úgy emlékezik vissza erre az időszakra, hogy Göncz Árpád nem a sajtószabadságért aggódott, hanem politikai döntést hozott, és pártszínek alapján állt ki az SZDSZ-hez húzó emberek mellett. Álláspontjuk szerint ennek köszönhető a köztársasági elnök kedvező sajtómegjelenése is.
A liberális támogatás miatt gyakran támadták a szélsőjobboldalról. 1992. október 23-án például nem kezdhette el ünnepi beszédét, mert kifütyülték. Akkori kormánypárti politikusok viszont úgy vélték, maga Göncz Árpád erősítette a szélsőjobboldalt, mert Antall József gyengítésével híveket szerezhetett a későbbi MIÉP megalapítója, Csurka István.
Göncz Árpád két elnöki ciklusa alatt összesen 10 törvény ellen emelt kifogást: nyolc alkalommal az AB-hez küldte a törvényt, kétszer pedig visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra. Az Antall-kormány idején viszont jóval aktívabb volt, a Horn- és az Orbán-kormány idején viszont csak kevés konfliktust vállalt.
Különösen fájó volt az ellenzék számára, hogy nem szólalt meg sem a Bokros-csomag elfogadásakor, sem a Tocsik-botrány idején, vagy amikor Horn Gyula a parlamenti pártok megkérdezése nélkül döntött médiaügyekben.
| Országgyűlésnek visszaküldött törvények | Alkotmánybíróságnak elküldött törvények | |
| Göncz Árpád | 2 | 8 |
| Mádl Ferenc | 6 | 13 |
| Sólyom László | 31 | 16 |
| Schmitt Pál | 0 | 0 |
| Áder János | 22 | 2 |
A Horn-kormány idején csak két ügyben kért vizsgálatot, a privatizációs és az összeférhetetlenségi törvény esetében. Horn Gyulával kifejezetten jó volt a viszonya, a kormányfő rendszeresen egyeztetett vele a politikai tervekről.
Az Orbán-kormány idején már hűvösebb volt a viszonya a miniszterelnökkel,
azonban ebben a ciklusban már végképp távol tartotta magát a napi politikai ügyektől. Legnagyobb konfliktusa a kabinettel az volt, amikor kegyelmet adott Kunos Péter bankárnak, ám ezt nem ellenjegyezte Dávid Ibolya akkori igazságügyi miniszter.
Második ciklusában tehát már nyoma sem volt az aktív elnöki szerepfelfogásnak, pedig az Antall-kormány idején olyan törvények ellen emelt szót, mint az igazságtételi törvény, a kárpótlási törvény, az átvilágítási törvény vagy a termőföldről szóló törvény.
Göncz Árpád helyzetét az is nehezítette az 1990-es évek elején, hogy SZDSZ-es politikusként kellett együttműködnie az MDF-fel. Márpedig a rendszerváltás után nemcsak a köztársasági elnöki funkció volt ismeretlen, de teljesen újnak számított a nyílt vita és a politikai konfliktuskezelés is.
„Korábbi minták nélkül kellett tartalommal megtöltenie a köztársasági elnöki tisztséget, ezt ráadásul egy rendkívül érzékeny, rendszerváltás utáni közegben. Lehet támadni őt, azonban ezt a feladatot megoldotta, és elnyerte a társadalom bizalmát" – fejtette ki véleményét az Origónak Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.
Szerinte Göncz Árpád politikai pályafutása pont emiatt tekinthető pozitívnak: olyan konfliktusos időkben vált népszerűvé, amikor egyre többen szembesültek azzal, hogy a rendszerváltásnak vesztesei is lesznek.
