Lázár János inkább sakkozik a focimeccs helyett

Lázár János
Budapest, 2015. november 12. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter érkezik a sajtótájékoztatóra az Országházban 2015. november 12-én. A miniszter megerősítette, a kormány szükség esetén a magyar-román határon is kész és képes rövid időn belül műszaki határzárat létesíteni. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy a nem magyar állampolgárságú, helyben lakó földművesek is részt vehessenek a hétfőn induló földárveréseken – mondta Lázár János a 30. Kormányinfón. A tájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a Miniszterelnökség vezetője nem nézi a magyar labdarúgó-válogatott szempontjából sorsdöntő Eb-selejtezőt, inkább a gyerekeivel játszik, és alszik.
Vágólapra másolva!

Ha Ukrajnából is menekültáradat indulna el, az egy más helyzet lenne, mert megoldási kötelezettséget jelent a magyar kormány számára, hogy befogadja a kárpátaljai magyarokat - mondta az Origo kérdésére Lázár János. Hangsúlyozta, hogy

ők nem illegális bevándorlók,

hanem állampolgártársak, politikai menekültek lennének, akiket Magyarországnak kötelessége befogadni.

Vizsgálat

Az Európai Bizottsággal Magyarország megállapodott abban, hogy a Paks II. beruházás egyes előkészítő dokumentumainak titkosítását 30-ról 10 évre csökkentették - válaszolta az Origo kérdésére a miniszter. Az Európai Bizottság most azt vizsgálja,

van-e tiltott állami támogatás a beruházásban.

Ha nincs tiltott támogatás, akkor nem lehet megakadályozni a beruházást.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Origónak azt mondta, nem nézi az esti Eb-selejtezőt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Foci helyett sakk

Nem szerepel a kormány napirendjén olyan előterjesztés, ami a vasúti járatok ritkítását jelentené - mondta az Origón megjelent cikkre reagálva a miniszter. Kérdésünkre, hogy nézi-e az esti norvég-magyar Eb-pótselejtezőt, Lázár János azt mondta:

inkább a gyerekeivel sakkozik,

de ettől még nagyon szurkol majd, és nem a norvégoknak.

Nem jöhetnek a visszatoloncoltak

A kormány szükség esetén a magyar-román határon is kész és képes rövid időn belül műszaki határzárat létesíteni – erősítette meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető azt mondta, ha Ausztria és Szlovénia is kerítést épít, van esély arra, hogy az illegális bevándorlók Szerbiából a magyar-román határ felé veszik az útjukat.

A magyar kormánynak erre az esetre is van terve, amely alapján

kész és képes megvédeni a határt -

közölte, hangsúlyozva azonban, hogy csak végső esetben kezdik meg a kerítésépítést a magyar-román határszakaszon. Lázár János azt is megismételte, hogy Magyarország nem fogad visszatoloncolt menekülteket. A Miniszterelnökség vezetője többször azt mondta: „mi nem a bevándorlás megszervezésében, hanem megállításában vagyunk érdekeltek".

Magyarország egyetlen visszatoloncoltat sem fogad be Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Feljelentések

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint az Európai Bizottság (EB) ragaszkodott ahhoz, hogy a nem magyar állampolgárságú (222 fő), helyben lakó földművesek is részt vehessenek a hétfőn induló földárveréseken. További 20 ezer hektár földet is árverésre bocsátanak.

A miniszter elmondta, hogy

az MSZP és a Jobbik jelentette fel a magyar kormányt

az Európai Bizottságnál, amely konzultáció keretében jelezte, ragaszkodik ahhoz, hogy a külföldiek is vásárolhassanak földet, de a két ellenzéki párt feljelentését elutasítja. Közölte azt is, hogy 10 milliárd forintnyi hiteligény érkezett be a Budapest Bankhoz, ezeket a pénzintézet jóvá is hagyta.

Az új földtulajdonosoknak lehetőséget teremtenek arra, hogy rendszeresen felülvizsgálhassák a földbérleti díj mértékét, azt azonban a piaci viszonyoknál magasabb árban nem határozhatják meg.

222 külföldi is részt vehet a földárveréseken Forrás: MTI/Koppan Viktor

Csomagok

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja, hogy a nagycsaládosok gyermekei ingyen kapják az útlevelet. Lázár János az állami rezsicsökkentés újabb elemén kívül arról is beszámolt, hogy

a kormány a jövő héten tárgyal a családtámogatás rendszeréről,

a családi otthonteremtési kedvezményről, a nemzetgazdasági tárca pedig egy lakáspolitikai csomaggal is készül.

A tárcavezető kitért Orbán Viktor miniszterelnök nyíregyházi látogatására is, emlékeztetve, hogy a Digitális Magyarország programot éppen Nyíregyházán próbálja ki a kormány. Ezzel kapcsolatban óriási kérdésnek nevezte, hogy a szélessávú internethálózat kiépülésével az önkormányzat és az állam milyen szolgáltatásokat tud majd nyújtani a versenyképesség növelése érdekében.

Cseresznye

Hegedűs Zsuzsával Lázár János "nem cseresznyézik egy tálból", ezért nem is kommentálná a miniszterelnöki tanácsadó asszony kijelentését - mondta a miniszter arra reagálva, hogy Hegedűs Zsuzsa a Heti Válasznak azt mondta, Orbán szerinte visszavette az irányítást Lázártól.

- mondta Lázár.

Lázár János nem reagált Hegedűs Zsuzsa megjegyzésére Fotó: Bielik István - Origo

Politikai támadás?

A Századvég és a századvéges munkatársak államtitkokhoz való hozzáférését firtató kérdéseire Lázár János azt válaszolta, hogy a századvéges tanulmányok kiadása iránti pert a Miniszterelnökség elveszítette, de az ügyvédek tanácsára a Kúriához fordultak, ez viszont még nem zárult le.

Nincs nemzetbiztonsági kockázat

ebben a kérdésben, nincs olyan adat vagy gyanú, miszerint a századvégesek a nekik szóló engedélyek nélkül jutottak volna esetleg államtitkokhoz - mondta Lázár.

A Századvég a vonatkozó, az államtitkok megismerését lehetővé tevő engedély hiányában is jó tanácsokat tudott adni korábban a kormánynak, így ez az egész ügy a miniszter szerint most nem több politikai támadásnál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!