Késsel váltotta ki a fájdalomcsillapítót

Vágólapra másolva!
Pénztárca helyett kést húzott elő a gyanúsított, fájdalomcsillapítót raboltak Dunakeszi egyik gyógyszertárából.
Vágólapra másolva!

Rablással gyanúsítanak a rendőrök egy dunakeszi lakost, aki késsel fenyegetőzve juthatott gyógyszerhez.

Vény helyett kést mutatott

Adataik szerint az 50 éves férfi hétfőn délután egy doboz fájdalomcsillapítót kért a helyi patikában.

Miután kiszolgálták, egy kést mutatott a gyógyszertárosnak,

majd fizetés nélkül távozott a tablettákkal – ezután biciklin menekült el a helyszínről. A bejelentés után a rendőrök már másnap azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt, aki hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.