Orvosok: milliók egészségügyi alapellátása kerül veszélybe

fájdalomcsillapító, háziorvosi rendelő Gazdagréten
Vágólapra másolva!
Székely László alapjogi biztoshoz fordult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, mert álláspontjuk szerint az egészségügyre fordított közkiadásokból nem lehet biztosítani a testi és lelki egészséghez való alapjogot.
Vágólapra másolva!

Dénes Tamás, a szervezet elnöke a Népszabadságnak azt mondta, 2025-ben már háromezer háziorvos hiányzik majd, így az ország felének nem lesz alapellátója, ezért arra kérik az ombudsmant, vizsgálja meg, hogy milyen mértékben sérül az egészségügyi ellátáshoz való egyelő hozzáférés.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint 2025-ben már háromezer háziorvos hiányzik majd. (Képünk illusztráció) Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint 9 év múlva 4,5 millió embernek lesz alapellátása, az alulfinanszírozottság miatt pedig egy intézmény sem tud megfelelni a szakmai, a tárgyi minimumfeltételeknek, a betegbiztonság kritériumainak.