Viszlát, 86-os, szevasz, fonódó!

Budai fonódó villamos első járata, a Clark Ádám tértől a Bécsi úti végállomásig. Budapest 2015.01.16.

Fura egy gyász az, amikor mindenki vidám, pedig most ez történt. Az volt az apropója, hogy a fonódó villamoshálózat szombati átadása miatt pénteken utoljára közlekedett a 86-os autóbusz. Aztán hajnali négykor örömünnep kezdődött, a fonódó villamos első járata fanatikus rajongókkal a fedélzetén gördült ki.

A 86-os busz évtizedek óta szinte változatlan útvonalon, ugyanezzel a számjelzéssel rótta a kilométereket, végül a fonódó villamoshálózat miatt megszüntették. A BKV méltó módon igyekezett búcsút venni a járattól, ezért pénteken, az utolsó délutánon különleges járműveket is közlekedtetett a két végállomás, Óbuda, Bogdáni út és Újbuda, Függetlenségi park között. A kora délutáni óráktól kezdődően az esti üzemzárásig az Ikarus 180 típusú nosztalgia-autóbusz is szolgálatba állt, a menetrend szerinti utolsó előtti Bogdáni úti és az utolsó Függetlenségi parki indulást pedig egy feldíszített Ikarus 280-as teljesítette.

Nem lehet jegyet venni

Jön, jön! Fotó: Polyak Attila - Origo

Gyász és öröm könnyei mardossák a rajongók szívét, az enyémet meg a méreg, mert a Bogdáni úti buszvégállomáson sehol nem lehet buszjegyet venni. Sikerül elkapni egy BKV-egyenruhás férfit, sajnálkozva mondja, hogy a jegypénztár évek óta nem üzemel, az automatát leszerelték, a hírlapos pedig bezárt.

Félig megmentették az utasok

A fonódó villamoshálózat megépítésének célja Buda északi és déli részének összekötése. Így természetes ötlet a 86-os busz megszüntetése. Csakhogy a villamosok nem mindenhol ott mennek, ahol a busz ment, így ezeken a részeken pótolni kell. Az északi szakasz a kritikusabb, a BKK eredetileg egy rövidebb buszvonalat tervezett ide 9A néven. Részben a beérkező vélemények hatására az új járat a Bogdáni úttól egészen a Batthyány térig jár, száma 109. Sőt, amíg a Lánchíd alatti villamosalagút nem készül el március 16-ig, a Gellért térig megy.

Közben egyre több fényképezőgépes figura gyűlik össze, le sem tagadhatnánk, hogy itt valami nagy dolog készül. A gyanútlan járókelők közül is csapdába esnek néhányan, mert ugye

sok fotóapparát néz egy irányba, ami az álmoskönyv szerint filmsztár vagy politikus érkezését jelenti.

- Kit várnak? - kérdezi a mellettem állóktól egy guruló szatyros nénike. - A 180-as Ikaruszt. - Kit? - Egy buszt, csókolom - válaszolják, mire a néni fejcsóválva odébbáll.

Egy fickó azt meséli, hogy a garázstól indulva az első métereken elkísérte a buszt, majd kocsiba vágta magát, hogy itt lehessen. Inkább aggódó, mint lelkes mosoly a válaszom. Aztán egyszer csak többen is futni kezdenek a Szentendrei út irányába, ahonnan kisvártatva bekanyarodik felénk az 1970-ben gyártott, ugyanazon év november 22-én állományba vett, LZZ-330 (eredetileg GA-96-00) rendszámú jármű.

A sofőr egy tékozló playboy

Rajongók mindenhol Fotó: Polyak Attila - Origo

Többen ájulásközeli állapotba kerülnek, másoknak földöntúli vigyor ül ki az arcára. A busz megáll, a sofőr frissen borotvált, illatos, mosolygós, épp csak az obligát headset emlékeztet arra, hogy mi is a foglalkozása. Nyitva hagyja az ajtókat, a motor jár, hogy élvezhessük a muzsikát, ő maga pedig elegánsan a háttérbe húzódik.

Egy tékozló playboy, aki látszólag magára hagyja a plázson a tökéletes testű nőt, de azért fél szemmel figyeli, miközben koktélokat rendel a pultnál.

Még néhány szelfi, még néhány egymás nyakába borulás, kicsit szomorúan, de azért vidáman, azután elindulunk. Akkora a tömeg, mint csúcsidőben szokott lenni. A 180-as szám állítólag a szállítható utasok számára vonatkozik, ha így van, akkor lehetünk vagy kétszázan. A 45 éves jármű tágas belülről, de jóval kevesebb kapaszkodója van, mint a mai buszoknak. Sétálgatni a tömeg miatt nem lehet, azzal beszélgetsz, akik körülötted vannak.

Mert itt, eltérően a hétköznapi járatoktól, mindenki beszélget valakivel.

Ti buszosok vagytok, vagy villamososok?

- teszek fel egy bennfentesnek szánt kérdést az előttem ülő két férfinak. - Egyik sem, mi tömegközlekedésesek vagyunk - válaszolják. - És te milyenes vagy? - kérdeznek vissza. - Én? Hát… ő… autósos-motorosos - rögtönzöm. - Az se rossz - válaszolják, majd elmélyülten beszélgetni kezdenek mindenféle düznikről.

Folyamatosan fotóznak

Megörökítjük, ahogy megörökítik Fotó: Polyak Attila - Origo

Kicsit odébb fiatalokból álló, illetve ülő társaság. Kívülről tudják a busz mindegyik adatát és nagyjából az összes menetrendet. Szerintem ha ledobnék egy doboz gyufát a padlóra, ránézésre megmondanák, hány szál van benne. Ez már kicsit sok nekem, ezért odébb furakszom, amennyire lehet. Egy fiatalember az indulástól videózza az utat, minden tiszteletemmel együtt nehéz elhinni, hogy esténként majd újra és újra megnézi a felvételt.

Kicsit távolabb folyamatos telefon-összeköttetésben áll egy társaság egy másik csapattal. Bonyolult szervezési munka folyik a háttérben: Béláék lemaradtak, hogy lefotózhassák és filmre vehessék az indulást. Gézáék a Várkert Bazár megállónál várnak állványos géppel, visszafelé pedig majd Lajos fogadja a járatot, gondosan be van lőve a majdani kép, melynek háttere a Parlament lesz.

Közben persze a buszon lévők is folyamatosan fotóznak, időnként feláldoznak valakit maguk közül: valakinek le kell szállnia, hogy adott megállóban is készülhessen fotó, de nincs nagy baj, majd visszafelé jövet újból felszállhat.

Ránőtt a kamera a szemére

Kicsit az az érzésem, mint amikor japán turistát lát az ember, akinek ránőtt a kamera a szemére: mindent dokumentál, de emiatt semmit nem tud rendesen átélni. Közben hígul a társaság, a néhány leszálló helyére új utasok lépnek fel, van köztük olyan, akinek fel sem tűnt, hogy egy régi buszon utazik. Mást meg nem érdekli a 45 éves járgány, amiből ez az egyetlen darab maradt meg, ő csak szeretne hazajutni, mint rendesen.

Sokan vagyunk kevesen Fotó: Polyak Attila - Origo

Az öreg 180-ast többször is felújították, látszólag nagyon egyben van. Időnként nem veszi be a sebességfokozatokat, hangos recsegés, ropogás jön a motor felől. Szomszédaim dátumra pontosan idézik fel, hogy mikor robbant le az öreg, de a mosolyuk elnéző: nem szabad sokat elvárni egy ilyen idős masinától.

Mondjátok, hogy lehet ennyire rajongani valamiért?

- kérdezem őket, de nem értik a kérdést. - Hogyhogy ennyire? Nincs ebben semmi extra, más meg kívülről fújja az albán harmadosztály kieső focicsapatának cseresorát is - válaszolják. Rendben van, de az átlagos emberek jó része a szokatlan, nem hétköznapi dolgokért rajong, legyen az lóverseny, óragyűjtemény, magas hegycsúcs. Nem olyasmikért, mint a tömegközlekedés! Nincs konszenzus, úgy néznek rám, mint könyvtáros az olajfürdős tengelykapcsolóra.

Zene füleiknek

Nem tudom, szándékos-e, vagy sem, mindenesetre az öreg Ikarusz Rába-MAN soros hathengeres dízelmotorjának magas frekvenciái az utasok tájékoztatására szolgáló hangszórókból is szólnak, jó hangosan, és csak akkor halkulnak el, amikor a frissen vasalt sofőr bemondja a következő megállót. Emellett a billenőablakok nagy része ki van nyitva, vagy kinyílt a rázkódástól, ezért fázunk. Mindezek persze a legkevésbé sem zavarják a rajongókat, akik a végállomáson újult erővel kezdenek fotózni.

Kollektív nosztalgia Fotó: Polyak Attila - Origo

A pihenőnél derül ki, hogy a csapat egy része a BKV dolgozóiból áll, no nem hivatalos minőségükben, hanem mint rajongók vannak itt. Visszafelé némileg kicserélődik a társaság, frissülnek a mosolyok. - A rugózás, bazdmeg, érezted, amikor átmentünk azon a buckán? - kérdezik új szomszédomat. Szerencse, hogy nem engem, mert szerintem a rugózás pont olyan, mint minden buszon lenni szokott. Egyébként ha nem is többségben, de szép számmal akadnak nők is az utasok között.

Nem történt drámai változás a formatervben Fotó: Polyak Attila - Origo

Van néhány anyuka, aki a gyerekeit hozta el. Két fiúcska például azon vitatkozik, hogy ki mondja meg a 180-ason való utazás jó hírét a nagypapának, akit mindjárt felhív a mamájuk. Egy gyerek nélkül utazó nő arról mesél az ismerőseinek, hogy valamikor kötéltáncosnak készült, de eltörött a bokája. Azóta már attól is fél, ha csak néhány centit megemelkedik a busz valamelyik oldala. Visszafogottan érdeklődő civilként nagyon elfáraszt az oda-vissza körülbelül másfél órás út, örülök, amikor a fényképezőgépek kereszttüzében végre leszállhatok a Bogdáni úton. Az állomáson idős hölgy áll, aki az alábbi szavakat intézi a 180-ashoz. „Na ennyit a nosztalgiáról. Neked is véged.”

Lóra!

A 86-os nosztalgiaút egy elsőáldozó sóhaja volt az ég felé, egy szűzlány kacér gondolata a fonódó villamos első útjához képest. Szombaton hajnalban 4 óra előtt a Bécsi út/Vörösvári út végállomásnál szomorúak vagyunk, sokáig úgy fest, csak ketten utazunk majd a járaton, de aztán varázsütésre gyülekezni kezdenek a rajongói műfaj nehézsúlyú képviselői, bár jellemzően mindannyian vékonyak.

Már elindult felénk Fotó: Marton Szilvia - Origo

A szokásos forgatókönyv, politikust vagy filmcsillagot várunk bizonyos irányból, állványos fotóapparátokkal, bár itt nem kérdeznek csacskaságot kerekes szatyorral felfegyverkezett nénikék. Ugyanis csak mi vagyunk.

Szép körívet leírva befut az 1-es járat irányából a 19-es villamos, a végállomás irodájából mindenki lejön köszönteni,

már-már csődület támad a peronon.

Mindenki mosolyog, mindenki boldog, utolsó cigaretta, egy közös kép, aztán a villamosvezető elkiáltja magát: lóra! Kilenc rajongó és mi ketten pattanunk a Ganz GCSM-1-esre. Két fiúcska és fiatal felnőtt kísérőjük a harmadik megállónál, a Selmeci utcánál leszállnak. Mert a legelső fonódó járat ezzel ugye megvolt, most visszasétálnak és megvárják a 35 perc múlva induló első új villamosszerelvénnyel, azaz CAF-fal közlekedő menetet.

Ez tényleg a magasiskola, látom magam előtt a két kölköt, amint 10 év múlva ezzel a dumával fűzik a csajokat: tudjátok, 2016-ban nekünk mind a két első járat megvolt. Ettől a kislányok elalélnak és csókra nyújtják a szájukat.

Itt a helyük

A maradék masszív gyerekek közül egymás után mindjárt két közlekedésmérnökbe is belebotlom, oké, rendben, nekik ez az út szinte kötelező. No de miért fontos itt lenni ezen a hajnali órán? Egymástól függetlenül kérdezem őket, mindketten azt mondják, ha már ennyit vártak a vonalak elkészülésére, itt a helyük.

Megérte felkelni Fotó: Marton Szilvia - Origo

Közben a Szent Lukács Gyógyfürdő előtt megállunk egy pillanatra, a minket megelőzve járőröző lopóautó egy, a sínekre belógó személykocsit szállít el éppen. Olyan egyöntetű a társaság lelkesedése az első út ténye miatt, hogy még ránk is átragad, ezt utólag, kicsit szégyenkezve valljuk be egymásnak fotós kollégámmal.

Közben kiderül, hogy itt van a 17-es villamos egyik hajdani vezetője is, aki azóta mozdonyvezetőként keresi a kenyerét.

Lázár Endre és Faragó Dániel. Villamosvezetők szeretnének lenni Fotó: Marton Szilvia - Origo

Velünk utazik két középiskolás srác is, az Újbudai Széchenyi István Gimnázium diákjai, mindketten villamosvezetők szeretnének lenni. Ezen kicsit csodálkozom, de otthon rákeresek az intézményre, és kiderül, hogy több iskola, köztük a Mechwart András Vasútközlekedési Szakközépiskola összevonásával jött létre.

Mindenki lelkesen magyaráz, fényképez és örül egyszerre, a kilencedik emberre nem jut idő. Fogadni mernék, hogy nem virágkertész az illető.

Le sem feküdtek

Csodás az út, sehol senki nem száll fel, így érkezünk a Clark Ádám térig, ahol elméletileg át kéne szállni, ha tovább szeretnénk utazni a Kelenföldi vasútállomás felé. Mivel azon a szárnyon nincsen új szakasz, senki nem vált villamost és minket is arra biztatnak, hogy menjünk vissza velük. Kis fotózkodás, ahogy kell, aztán indulunk vissza.

Itt is illik lefotózni Fotó: Marton Szilvia - Origo

Nem hagy nyugodni, hogy miért kelnek fel emberek hajnali három órakor, csak hogy villamosra üljenek, de a gimnazista srácok megnyugtatnak: ők le sem feküdtek. Az öregebb rajongók bevallják, ez tulajdonképpen arról szól, hogy elmondhassák, utaztak az első fonódó járaton. Ami ugye még nem is igazi, mert nem megy el Dél-Budára - de ezt már csak magamban merem hozzátenni.

Szabad a kötött pálya Fotó: Marton Szilvia - Origo

A lényeg a szakmai érdeklődés - magyarázza a mozdonyvezető. Van, aki napokat sátorozik, hogy elsőként vehessen meg egy telefont, nézhessen meg egy mozifilmet.

Van, aki a pisi-kaki szexet szereti, mi meg ezt

- teszi hozzá. Igyekszem lelkesen bólogatni, közben a Margit hídnál felszáll az első két rendes utas, egy párocska. Szemlátomást erősen bepéntekestéztek, kókadtan ülnek a hátsó traktusban. Odamegyek hozzájuk, hogy megkérdezzem, mit szólnak ahhoz, hogy az első fonódó járaton ülnek. A cefreszagon keresztül nehezen értelmezhető szavak törnek át: a fiatalember nagy nehézségek árán, de megpróbálja kitalálni édesanyám foglalkozását, majd leszállnak.

Aztán végül megérkezünk, az utasok egymás hátát veregetik, a villamosvezető pedig mindenkivel kezet fog búcsúzóul. Már ezért megérte.

Így járnak majd a fonódó hálózat villamosai a Clark Ádám téri építkezés befejezése után Forrás: BKK