A roma párt a népszavazási kezdeményezésük elutasítása miatt a Kúriához fordul, egyúttal jelzik, ha a Kúria is nemet mond, akkor a pártjuk "mind hazai, mind pedig nemzetközi szintéren a törvényi keretek között lehetséges legradikálisabb nyomásgyakorlási folyamatokat fogja elindítani".
Az NVB a kezdeményezést az Alaptörvényben foglalt "fenntartható költségvetés elvére" hivatkozva utasította el, mint indokolják, egy sikeres népszavazás ebben az ügyben 10.000 milliárd forintot meghaladó kiadást jelentene a költségvetésnek.
Az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt szerint az alanyi jogon járó jövedelem civilizációs kényszer és keresztényi kötelezettség egyben, és minden magyar állampolgárnak biztosítani kell annyi jövedelmet, ami legalább a tisztes szegénységhez elegendő.
A roma párt 100, illetve 200 ezer forintos feltétel nélküli alapjövedelem bevetéséről akart népszavazást, kérdésük így szólt:
"Akarja-e, hogy minden magyar állampolgár - aki magyarországi, bejelentett lakóhellyel rendelkezik - havi nettó 100 000 Ft, a kisgyermeket váró édesanyák pedig havi nettó 200 000 Ft alanyi jogon járó juttatást kapjanak?"
Mint arról az Origo beszámolt, a teljes, feltétel nélküli alapjövedelmet még soha, sehol nem próbálták ki, de Kanada Ontario tartománya már 2016-ban bevezetheti ezt. De ott is csak kísérleti jelleggel, a lakosság egy részének adnának így "ingyenpénzt".