Az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálhatja a BKV metrókocsi-tenderével kapcsolatban felmerült korrupciós vádakat – jelentette be közleményében Jávor Benedek.
A Párbeszéd Magyarországért EP- képviselője a napokban fordul az uniós hivatalhoz.
Az ügyben vasárnap az LMP-s Csárdi Antal is nyilatkozott: mint mondta, a magyar nyomozóhatóság – a Nemzeti Nyomozó Iroda - még mindig nem tudta kideríteni, amit a britek igen:
a gyanú szerint az Alstom 2006 és 2007 között 2, 2 milliárd forint kenőpénzt adhatott a BKV-nak,
a közlekedési társaság pedig a francia cég szerelvényeit választotta a 2-es és a 4-es metróvonalra is.
Miért nem érdeke a magyar hatóságoknak az igazság kiderítése? - vetette fel Csárdi Antal, aki egyúttal kitért a 3-as metró felújításának ügyére is.
Elmondta, Szófia annyiért vesz új szerelvényeket biztosítóberendezéssel együtt, amennyiért Budapest felújítja a régi orosz metrókocsikat.
A BKV közleményben válaszolt a metrókocsi-tenderrel kapcsolatos sajtóhírekre: ebben azt írják, hogy az üggyel foglalkozó brit hatóságok eddig még nem keresték meg őket –
2006 és 2007 között pedig nem a jelenlegi vezetés irányította a közlekedési társaságot.
A Reuters március 29-én számolt be róla, hogy a brit súlyos csalások elleni iroda (Britain's Serious Fraud Office) vádat emelt az Alstom Transport UK & Ireland ügyvezető igazgatója ellen.
Az Index úgy tudja, az ügyvezető igazgató mellett három másik Alstom-vezetőt is azzal vádolnak, hogy 2006. január 1. és 2007. október 18. között 2,3 millió eurónyi összeget adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV Zrt. tisztviselője vagy tisztviselői, ügynökei részére.