Tüntetők foglalták el az Európai Bizottság budapesti épületét

devizahitelesek demonstrációja az Európa Pontban
Devizahitelesek demonstrációja az Európa Pontban.Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletén. 2016.06.09.
Vágólapra másolva!
"Juncker ne nyaljon tovább bankároknak" - üzenik a Nem adom a házamat-mozgalom tagjai, akik csütörtök délelőtt elfoglalták a budai Európa Pontot, és megoldást követelnek a devizahiteles károsultak helyzetére. A helyszínen rendőrök is megjelentek.
Vágólapra másolva!

Húsz-huszonöt sárga pólós tüntető foglalta el szerdán a Lövőház utcai Európa Pontot, vagyis az Európai Bizottság fővárosi képviseletét: a Nem adom a házamat-mozgalom tagjai plakátokat ragasztanak az épület üvegfalaira és beszédekkel próbálják felhívni a figyelmet a devizakárosultak helyzetére.

Junckert támadták

"Az Uniónak is lépnie kell a kisemmizett, bankok által megvezetett devizaadósok védelmében, szeretnénk, ha Jean-Claude Juncker nem nyalná tovább a pénzemberek seggét" – mondta kérdésünkre Sándor László aktivista.

Devizahitelesek demonstrációja az Európa Pontban Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A mozgalom szerint az Európa Tanács lakóingatlanhoz kötött hitelmegállapodásokról szóló irányelvei Magyarországra is érvényesek, az ebben foglaltakat pedig szerintük visszamenőlegesen kellene érvényesíteni.

Üzennek Junckernek is Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Maradhatnak

A demonstrálókat eddig nem akarták kitessékelni az Európa Pontoból, és azt ígérték nekik, hogy átveszik a Facebookon közzétett petíciójukat is.

Uniós irányelveket kérnek számon Magyarországon a devizakárosult tüntetők Forrás: Adrián Zoltán - Origo

Az épület körül rendőrök jelentek meg, de beavatkozásukra eddig nem volt szükség.

A Nem adom a házamat-mozgalom leginkább bankokat szokott elfoglalni, az Európa Pont ilyen értelemben "külső segítségkérésnek" számít részükről. Február 12-én bankról bankra járva valóságos ostromot folytattak Budapesten, Póka László főszervező vezetésével. Ő korábban azt mondta az Origónak:

a bankok és végrehajtók azokat vadásszák le, szedik szét, akik egyedül maradnak."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!