Az érpataki modell: most Tiszavasváriban őrjöngött Orosz Mihály

Vágólapra másolva!
Hangosan üvöltözött egy önkormányzati képviselővel, hazugnak nevezve őt Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere a tiszavasvári képviselő-testületi ülésen. Ez még az őt a városba hívó jobbikos polgármesternek – a Jobbik alelnökének –  is kínos volt, megpróbálta lefogni, de nem sikerült neki.
Vágólapra másolva!

Magából kikelve üvöltözött Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere egy testületi ülés szünetében az egyik önkormányzati képviselővel. Az ügy érdekessége, hogy mindez nem Érpatakon, hanem Tiszavasváriban történt, ahová a település polgármestere – aki egyben a Jobbik alelnöke – azért hívta, hogy egyesületével, a Becsület Légiójával „rendet tartson”.

Orosz Mihály Zoltán Forrás: Youtube

Az egész azzal kezdődött, hogy a helyi képviselő a testületi ülésen azt mondta, hogy Tiszavasvári futópályájának egy részét benőtte a fű. Ezt hallva,

Orosz már a testületi ülésen elkezdett üvöltözni

– noha ezt nem is tehetné, mert nem képviselő, és szót sem kapott –, majd hazugnak nevezte a képviselőt. Azután a szünetben esett neki a képviselőnek, aki az egész jelenetet felvette, azt is, ahogy Fülöp Erik polgármester nem tudja visszafogni Oroszt.

Aztán szintén a felvételen az hallható, ahogy hangosan üvöltözve azt mondja a képviselőnek, hogy

Egy később készült videón azonban már árnyaltabban fogalmaz. Azt mondja, „az ide rendelt emberek gondosan végzik a munkájukat és fűkaszával levágják a füvet”.

A képviselő azonban egy újabb videón azt mondta, hogy az jelent problémát, hogy a fű benövi a pálya szélét, emiatt az berepedezik és tönkremegy.

A már említett videón a volt jobbikos Zagyva György Gyula is megszólal, akit azért hívott a településre a jobbikos polgármester, hogy a közmunkásokat felügyelje. Ő éppen egy olyan részen guggol a felvételen, ahol jól láthatóan benőtte a fű a pályát. Szerinte nincs elég ember, ez okozza a problémát.


Korábban a város polgármestere azzal indokolta, hogy Orosz Mihály Zoltánt a településre kell hívni, hogy szerinte segítenie kell az integrációt, és a békés magyar–cigány együttélést. Igaz, Orosz Mihály Zoltán nem igazán a békés együttélésről híres, többször beszélt kirekesztő módon a zsidóságról, és olyan bábukat akasztott fel Érpatak főtérén, amelyeken izraeli vezetők fotói voltak.

Forrás:Youtube

De olyan is előfordult, hogy egy melegfelvonuláson hangosan szidta a résztvevőket.

https://www.youtube.com/watch?v=cpHJgDDJR30


Orosz Mihály Zoltán ellen jelenleg is több eljárás folyik, többek között azért, mert a vádirat szerint jogosulatlanul használt doktori címet, amivel soha nem rendelkezett.

Tiszavasváriról legutóbb akkor írtunk, amikor kiderült, hogy több helyen felpúposodott az a teniszpálya, ami 51 millió forint pályázati pénzből épült.

A tiszavasvári polgármester egyébként a Jobbik egyik új alelnöke. A Jobbikot az utóbbi időben gyakran összefüggésbe hozzák Simicska Lajossal. Például egyik régi alelnökének, Novák Elődnek a leváltásakor is felmerült, hogy nem radikalizmusa volt a bűne, hanem az, hogy sokat bírálta Simicska Lajost.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!