Gyámság alá kerülhet Karácsony Gergely

Karácsony Gergely
Budapest, 2016. július 26. Karácsony Gergely, Zugló polgármestere köszöntőt mond a klub 2014-ben újraalapított atlétikai szakosztályának új létesítménye, a felújított Lantos Mihály Sporttelep átadásán 2016. július 26-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Ha a következő hónapokban sem sikerül jegyzőt találnia a XIV. kerületnek, akkor a budapesti kormányhivatal vezetője nevezheti ki az új törvényességi felügyelőt. Ez a lépés jelentősen korlátozná a Karácsony Gergely által vezetett Zugló mozgásterét. A Párbeszéd Magyarországért által vezetett Zuglóban sorra távoznak a hivatali dolgozók, miközben egyre többen érkeznek a párt holdudvarából.
Vágólapra másolva!

Több mint egy hónapja nincs jegyzője a Karácsony Gergely vezette önkormányzatnak. A jegyzői állásra szóló pályázatot augusztus 5-én írták ki, de október 30-ig van ideje az önkormányzatnak a pályázat elbírálására. Így belátható időn belül biztosan nem lesz olyan ember a Párbeszéd Magyarországért vezette önkormányzatnál, aki

a döntések jogszerűségét garantálná.

Megjelent a pályázat

Cikkünk megjelnése után hirdette meg a jegyzői állásról szóló pályázatot a zuglói önkormányzat.

Abban az esetben, ha 2017. január 1-jéig nem sikerül új jegyzőt találni, az önkormányzati törvény értelmében a kormányhivatal vezetője ideiglenes hatállyal a jegyzői feladatok ellátására a pályázati kiírásnak megfelelő jelöltet, ennek hiányában a képesítési és alkalmazási feltételeknek megfelelő hivatali köztisztviselőt vagy más jegyzőt nevez ki. Mindez azt jelenti, hogy egyfajta kormányzati gyámság alá kerülhet a XIV. kerület.

Ha nem sikerül januárig jegyzőt kinevezni Zuglóban, akkor a fővárosi kormányhivatal küldhet szakembert Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Nem tetszett az MSZP-nek?

Hoffmanné dr. Németh Ildikó, a kerület korábbi jegyzője még májusban adta be felmondását. Távozását annak tudták be, hogy elege lett a kerületet jellemző pártcsatározásokból, valamint a helyi MSZP szemében is szálka volt. A helyi szocialisták a párt korábbi zuglói frakcióvezetőjét, Imre Gergelyt szerették volna jegyzőnek, de ő nem teljesítette a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy betöltse ezt az állást.

Az LMP-s önkormányzati képviselő, Barta János úgy értékelte a jegyző távozását, hogy ez nagyon rossz hír, mert hosszú ciklusok óta ő volt az első jegyző, aki a pártpolitikától függetlenül működött. Várnai László, a Civil Zugló képviselője szerint nagy veszteség, mert nagyon tapasztalt emberről van szó. „Abba fáradhatott bele, hogy több esetben

ő konfrontálódott a polgármester helyett”

– mondta.

Menekülés

A kerületben egyébként a szétesés szélén áll az önkormányzati hivatal. A jegyző mellett felmondott a gazdasági osztály vezetője, az építési hatóság éléről pedig elküldték a vezető munkatársat. Nincsen Zuglóban közbeszerzési referens, és hiányzik a belső ellenőrök fele is. Miközben sorra menekülnek a köztisztviselők, létrehoztak egy új státuszt, az üzemeltetési osztályvezetőit. Az állást pedig pályázat nélkül egy bizalmi PM-es, Kéri András kapta.

Több PM-es politikus a zuglói önkormányzatnál landolt Forrás: Origo

Kéri Tordai Bencével együtt tulajdonolja a PM háttércégét, a Párbeszéd Platform Kft.-t. Kéri tagja a PM pártalapítványának is, ahogy a polgármesteri titkárságvezető, Temesvári Szilvia is. Az ugyancsak PM-es, volt országgyűlési képviselő, Szilágyi László is az önkormányzatnál dolgozik. Így összességében a PM pártalapítványának

öt kuratóriumi tagjából kettő a zuglói önkormányzatban dolgozik.

Pedig Karácsony még 2014 decemberében az Indexnek azt mondta: „Nem csinálok Zuglóból PM-es kifizetőhelyet, mert akkor lehúzhatjuk magunkat a WC-n.”

Vizsgálat

Július közepén a Magyar Idők arról írt, ahogy a Városliget Zrt.-vel kapcsolatban, úgy minden zuglói ügyben tétovázás folyik, mert a polgármester az országos politikát választotta a kerületi feladatok helyett. Egy munkacsoport is létrejött – amelyet Kovács Balázs fideszes képviselő vezet – az elmúlt évek mulasztásainak kivizsgálására. Zuglóban számos beruházás, intézményi fejlesztés, pályázat késésben van, pedig az önkormányzat tanulmányokat, elemzéseket rendelt a döntések megalapozásához.

Eltűnés

Zugló az elmúlt hónapokban azzal is a címlapokra került, hogy hét hónapja nem találják a hatóságok Sápi Attilát, az egyik zuglói MSZP-s képviselőt. A helyi politikus egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után, de az is kiderült, hogy

olyan cégnek volt az alkalmazottja, amely nem is létezik.

Ha Sápi a következő öt hónapban nem kerül elő, új választás lesz az egyik zuglói körzetben. Nagy baloldali összefogás szinte biztosan nem lesz.

Sápi Attila MSZP-s képviselő 2016. január 5-én tűnt el Forrás: Origo

Nehezen fogadták el a büdzsét

Karácsony Gergely és a helyi szocialisták ellentéte egyáltalán nem új keletű. A felszín alatt már korábban is izzott a parázs, de az igazi robbanás idén volt. A kerületben március 15-ig kellett volna elfogadni a 2016-os költségvetést. Az MSZP azonban úgy döntött, hogy nem támogatja a javaslatot, így úgy tűnt, hogy a Fidesz a kis pártokkal közösen át tudja vinni a saját elképzeléseit.

Karácsony azonban el akarta kerülni, hogy leszavazzák, így mindent megtett, hogy a pártok végül közösen fogadják el a büdzsét. Ennek az lett az ára, hogy tovább növelték a bizottsági tagok számát,
valamint újabb tanácsnoki posztokat hoztak létre.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere meglehetősen rossz viszonyban van a helyi MSZP-vel Forrás: MTI/Mohai Balázs

Árulás?

Áprilisban a Fidesz és az MSZP közösen szavazta le a polgármestert. A testület megszavazta azt a kormánypárti indítványt, amely támogatásáról biztosította a Városliget fejlesztését. Karácsony felháborodott a döntésen, és

árulással vádolta meg a szocialistákat.

A polgármester megvétózta a döntést, és rendkívüli ülésen szerette volna visszavonatni a határozatot. Ezt nem sikerült elérnie, mivel a polgármesternek a jövőben tárgyalnia kell a Városliget Zrt.-vel, és többször már nem vétózhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!