Vágólapra másolva!
Súlyos betegség után vasárnap meghalt Józsa Imre színész. A Jászai Mari-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével is kitüntetett színművész 62 éves volt.
Vágólapra másolva!

A számos emlékezetes film- és szinkronszerep mellett 1978 óta volt a József Attila Színház társulatának tagja, de jó ideje nem állt már színpadra.

Legutóbb a Vidor Fesztiválon kapott életműdíja kapcsán adott interjút. Akkor azt mondta:

Józsa Imre 62 éves volt. A József Attila Színház Isten Veled, Imi! című megemlékezésében azt írja, hogy

A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon.

Azt írják: "számtalan előadást vitt sikerre. Játszott a Kölyök-ben, a Me and My Girl-ben, a Makrancos hölgy-ben, az Egy csók és más semmi-ben. Ő volt a Szabadsághegy Károlykája, a Liliom Ficsúrja, A csoda Zöld Gézája, a Légy jó mindhalálig Valkay tanár ura. Ő volt a Balfácánt vacsorára Chevalja."

A színész hosszú ideje betegeskedett Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Hivatás

Józsa Imre 1974-ben kezdte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és Várkonyi Zoltán volt az osztályfőnöke. A főiskolát 1978-ban végezte el, de már 1977 januárjában játszott a József Attila Színházban, amelynek egy évvel később, 1978-ban lett tagja. Egészen haláláig, tehát majdnem 40 éven keresztül játszott itt.

Ugyanabban az öltözőben, ugyanannál az asztalnál készült 38 éven át.

A fősikola alatt a Vígszínházban volt gyakorlaton, mégis a József Attila Színházhoz került. Egy korábbi interjújában elmesélte, hogy 1977-ben áthívták egy szerepre a József Attilába. Bodrogi Gyula játszotta a Dandin György címszerepét, Józsa Imrét pedig Csikasz, a szolga szerepére hívták meg. Utána kérdezte meg Várkonyi Zoltánt, hogy mi legyen vele így, hogy a gyakorlatot a Vígszínházban kezdte. Erre Várkonyi azt mondta neki:

Az idő mindenképpen Várkonyit igazolta, hiszen Józsa Imre majdnem 40 évig maradt a József Attilában, és tovább is maradt volna, ha az egészsége engedi.

Már a főiskolai évek alatt játszott filmekben. Az első komolyabb filmje az Isten is János című tévéfilm volt szintén 1977-ben. Józsa Imre harmadévesen játszotta Szép Ernőt a filmben. Első filmes főszerepét az 1979-es A nagyenyedi két fűzfá-ban játszotta, de addigra már többször forgatott mellékszereplőként. Tehetségéről sokat elárul, hogy

a főiskola elvégzéséig már 6 filmben játszott.

Élete végéig pedgi majdnem 30-ban. Játszott többek között a Petőfi, az Ezerkettedik éjszaka, a Naftalin, a Liszt Ferenc, a Magyar vándor, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmekben, a Szomszédok című sorozatban, legutóbbi filmje az idén bemutatott Gondolj rám volt.

A József Attila Színház mellett a Játékszínben és a Budapesti Operetteszínházban lépett fel. 2011-es alapítása óta pedig oszlopos tagja volt az infokommunikációs akadálymentesítéssel játszó HADART Színháznak is.

Változatos szerepekkel teli pályáján Józsa Imre játszott többek között Szigligeti Ede Liliomfi, Bereményi Géza Halmi, Bródy Sándor A tanítónő, Neil Simon Mezítláb a parkban, Horváth Péter Csaó Bambínó, Kander-Ebb-Fosse Chicago, Hasek Svejk, továbbá Brecht Koldusopera, Saint-Exupéry A kis herceg, Shakespeare Tévedésekvígjátéka és Moliere Úrhatnám polgár című darabjában.

Józsa Imre művészetét

1988-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, és 1997-ben kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét.

2016 szeptemberében pedig életműdíjat kapott a Vidor Fesztiválon.

Szinkron-szerepek

A színházi és filmszerepek mellett hamar kezdett szinkronizálni is. Éppen ezért manapság sokan szinkronszínészként emlegetik, de - sok, gyakran szinkronizáló színészhez hasonlóan -

nem szerette a szinkronszínész kifejezést.

Egy interjúban erről azt mondta, hogy "egy színész több helyen élhet hivatásának, így a színházban, a tv-ben, a rádióban, a filmben és a szinkronstúdiókban. Ezeket nem lehet különválasztani.

Tehát ugyanolyan fontos az én jelenlétem, amikor szinkronizálok, mint mikor játszom a színházban. Mindkettőt elhivatottsággal és komolysággal művelem. Ha nem így tennék, akkor hiteltelenné válnék."

Természetesen

nagyon szeretett szinkronizálni,

de saját bevallása szerint a külföldi filmeket mégis felirattal nézte szívesebben. Nagy kedvence volt Milos Forman Amadeus-a, de időről időre megnézte a Casanová-t is Alain Delonnal.

Külföldi színészek, akiknek játékát Józsa Imre tette még emlékezetesebbé hangjával: Terry Jones (Brian élete) Chevy Chase, Nicolas Cage, Keanu Reeves, Billy Crystal, Richard Dreyfuss, Tom Hanks, Michael Keaton, Roberto Benigni, Quentin Tarantino, Mike Myers, William H. Macy. A sorozatok közül pedig legemlékezetesebbek: a Vészhelyzet Green doktoraként (Anthony Edwards), vagy a Melrose Place Michael Mancinijeként (Thomas Calabro) is bevésődött a hangja, a fiatalabbak pedig leginkább a South Park rajzfilmsorozat Mr. Garrisonjaként ismerik.

Józsa Imre műlegyet köt Forrás: jozsaimre.hu

Józsa Imrének színészi hivatása mellett több hobbija is volt. Sokáig első számú szenvedélye volt a legyező horgászat. Ebben azt szerette, hogy legtöbbször nem a partról, hanem a vízben állva, tehát szinte a természet részeként lehet csinálni. Emellett pedig a műlegyeit is mindig maga kötötte. A horgászat mellett az ügetőversenyzést is szerette, ahol hajtóként szállt versenybe. Körülbelül 2000 óta pedig a golf vette át az első helyet a hobbik között.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!