Karácsony Gergely már menekülne Zuglóból

Karácsony Gergely; Gyurcsány Ferenc; Kunhalmi Ágnes; Ujhelyi István; Molnár Gyula; Székely Sándor
Budapest, 2016. október 23. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Vajda Zoltán, az Új Magyar Köztársaság Egyesület ügyvivője és Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke (b-j) a baloldali ellenzéki pártok kormányellenes tüntetésén a Blaha Lujza téren 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. A „Mossuk le a gyalázatot!” „Emlékezés 1956 hőseire és tüntetés az európai Magyarországért” című rendezvényt magánszemélyek jelentették be, de azon ellenzéki politikai pártok vezetői is felszólalnak. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az országos politikába „menekülne vissza” Karácsony Gergely, Zugló polgármestere – tudta meg az Origo. A Párbeszéd társelnöke azért gondolkozik ezen, mivel a XIV. kerület az utóbbi két évben nem a sikerek miatt szerepelt a sajtóban. Egyelőre még nem dőlt el semmi, de két interjú, az előválasztás melletti küzdelme és október 23-i beszéde azt mutatja, hogy Karácsony szabadulna a kerületi ügyektől.
Vágólapra másolva!

Visszatérne az országos politikába Karácsony Gergely, Zugló baloldali-zöld polgármestere, és adott esetben a kerület vezetését is otthagyná – értesült több forrásból az Origo. Mindezen információnkat alátámasztja az is, hogy a Párbeszéd nevezetű párt társelnöke az utóbbi napokban több interjút is adott. Ezekből egyébként semmit sem tudhattunk meg arról, hogy a következő években milyen tervei vannak az általa vezetett kerülettel.

Karácsony Gergely inkább az országos politika felé fordulna a zuglói helyi ügyek felől Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kampány az előválasztásért

Úgy tudjuk, hogy a polgármester számára kezd egyre kellemetlenebb lenni, hogy az elmúlt években

nem tudott komoly eredményeket felmutatni Zuglóban.

A 2014-es önkormányzati választások óta a sajtóban csak a botrányokról lehet olvasni a XIV. kerülettel kapcsolatban. Karácsony Gergely azonban nem szeretné, hogy ebben a helyzetben ragadjon, ezért erőteljes imázskampányba kezdett, hogy a baloldali pártok közötti versengésben előnyre tegyen szert.

Karácsony már a baloldali pártok október 23-i rendezvényén is erőteljesen nekiment Gyurcsány Ferencnek. A zuglói polgármestertől mindez azonban csak egy retorikai elem volt, mivel a jelenlegi helyzet fonáksága abban rejlik, hogy pártja és személyesen ő is csak akkor reménykedhet mandátumban, ha megállapodnak a Demokratikus Koalícióval. A kerületvezető azért is van nehéz helyzetben, mivel helyi szinten vagy a baloldallal, vagy a Fidesszel kell megállapodnia egy költségvetés elfogadásához is.

Gyurcsánynak is üzent Karácsony október 23-án, azonban helyi szinten egyezkedik a DK-val Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szívesen lenne miniszter

A zuglói polgármester többek között azért is forszírozza az előválasztást, hogy egy, a baloldal számára biztosan bejutó körzetet megszerezve

2018-ban a parlamentben folytassa a munkát.

Karácsony minden felmérés szerint a baloldali szavazók között rendelkezik azzal a támogatással, ami egy előválasztáson elég lehet számára a sikerhez. A zuglói polgármesternek országgyűlési képviselővé választása esetén választania kéne, melyik mandátumot fogadja el, a jelen állás szerint az előbbit választaná.

Abban az esetben, ha a baloldali pártok összefogása meg tudná nyerni a 2018-as választást, akkor Karácsony miniszteri, államtitkári pozíciót is szerezhet. Akkor pedig mindenképpen a zuglóinál jóval magasabb tisztség mellett döntene a polgármester. De miért is alakult ki ez a helyzet, hogy Karácsony elhagyná a 2014-ben nehezen megnyert kerületet?

Zugló a rangsor végén

Mint arról az Origo elsőként beszámolt, arányaiban Kőbányán történik a legtöbb fejlesztés a fővárosi kerületek közül, míg Zuglóban a legkevesebb. Legutóbb abból volt országos hír, hogy október közepén egy zuglói óvodában napokig nem volt fűtés. Végül kapott egy aggregátort az Örökzöld óvoda, hogy az elektromos hálózat elbírja az olajradiátorok és a szülők által bevitt hősugárzók működését.

A fűtési rendszer felújítása egyébként egy évet csúszott,

az óvoda önkormányzati fenntartásban van.

Zuglóban számos beruházás, intézményi fejlesztés, pályázat késésben van, pedig számos tanulmányt, elemzést rendelt az önkormányzat a döntések megalapozásához. Egy munkacsoport is létrejött az elmúlt évek mulasztásainak kivizsgálására.

Vita a beruházásokról

Mint arról a Magyar Idők korábban beszámolt, a XIV. kerületben az ellenzéki pártok vetélkedésének „eredménye” egy megbuktatott főmérnök és egy tömbrehabilitációhoz kapcsolódó politikai vita. Ami a főmérnöki állás betöltetlenségét illeti, a polgármester azt mondta: jelenleg a beruházási csoportvezető az, aki vezeti a főmérnökséget, és azért sem kerestek újabb főmérnököt, mert ezzel a személyi stábbal is boldogulnak. Októberben elindították a közbeszerzési eljárást a kerületi fizetős parkolási rendszer kiépítésére, mivel sikerült olyan pénzügyi, műszaki megoldást találni, ami konszenzussal átment a képviselő-testületen – mondta.

Vízválasztó

A XIV. kerületben többek között lassan egy évtizede ígérik, hogy a Bosnyák tér és környékén felépül egy új városközpont, de egyelőre ennek a körvonalai sincsenek meg. Zuglóban a 2014-es választások után előállt patthelyzet miatt jelentősen lelassult a döntéshozatal, a pártok sok esetben egymást zsarolják, és még egy szocialista képviselő is eltűnt. Éppen emiatt, ha januárig nem kerül elő Sápi Attila, akkor újabb választási kampány vár a kerületre, ami szintén nem kedvez a hosszú távú fejlesztéseknek.

Zajlik az egyeztetés a baloldali pártok között, hogyan nyerjenek 2018-ban Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A jövő évi választás Karácsony döntésében is vízválasztó lehet. Ha a Fidesznek sikerülne győznie az érintett körzetben, akkor

már csak egy főre lennének az abszolút többségtől.

Karácsony és koalíciója számára egy vereség pedig azt jelentené, hogy világos a választók véleménye az általuk végzett munkáról. Ráadásul egy olyan körzetről van szó, ahol a baloldal győzött 2014-ben. A siker érdekében Karácsony állítólag már tárgyal az általa élesen ostorozott DK-val arról, hogy közösen induljanak 2017 tavaszán.

Karácsonynak nincsenek egyéni ambíciói

Jövőbeli terveivel kapcsolatban megkerestük Karácsony Gergelyt is. A zuglói polgármester egy Magyar Nemzetben megjelent interjút ajánlott a figyelmünkbe. Ebben azt mondta, sem miniszterelnök-jelölt, sem egyéni jelölt nem akar lenni, és a listán is legfeljebb valahol a végén akar szerepelni. 2018-cal kapcsolatban nekem egyéni ambícióm nincs – tette hozzá.

2019-ben Zuglóban szeretnék újraindulni polgármesterként

– mondta a kerületvezető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!