Miután az e heti Figyelőben gyakorlatilag már minden részlet kiszivárgott az uniós korrupcióellenes ügynökség, az OLAF budapesti 4-es metrót érintő vizsgálatáról, a kormány úgy döntött, nyilvánosságra hozza a jelentést teljes terjedelmében. Ennek részleteire hamarosan visszatérünk az Origón.
Mint arról az Origo is beszámolt, összeférhetetlenség, fejetlenség jellemezte a metróberuházást az OLAF jelentése szerint. A Figyelő birtokába került dokumentum szerint a szabálytalan szerződések a beruházás 60 százalékát teszik ki – 452,6 milliárdból 272,8 milliárd forintot. Gyakorlatilag minden kifogásolható ügy Demszky Gábor főpolgármestersége idejére esett.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára jelentette be pénteken a nyilvánosságra hozatalt, megjegyezve, hogy egyeztettek Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével, aki azt mondta, a jelentésben szereplő személyek neve is közzé tehető, mert akkoriban közszereplőnek számítottak.
A témáról éppen Csepreghyvel egy időben beszélt Tarlós István főpolgármester is, aki sajtótájékoztatóján azt mondta:
Olyan uniós döntés még nem született, hogy bármennyit is vissza kellene fizetni a feltárt szabálytalanságok miatt a 4-es metróra megítélt támogatásból.
Ha pedig lesz ez ügyben feljelentés, akkor évekig tartó büntetőeljárásokra, illetve hosszadalmas polgári peres kártérítési eljárásokra lehet készülni.