Eljön az idő, amikor nem lesz hálapénz az egészségügyben

Rácz Jenő tanácsadó 2017.03.27.

Ahhoz, hogy komoly változásokat lehessen elindítani az egészségügyben, társadalmi, szakmai és politikai konszenzusra van szükség. Óriási veszélye lehet annak, ha politikai ideológiát gyárt bármelyik párt a szakmailag alátámasztott egészségügyi reformokból, ha folyton támadja az aktuális kormányt, és csak ígérget – ezt mondta Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter. Azt is mondta, hogy bármennyi pénzt is önt akár az unió, akár az ország az ágazatba, nem lesz jobb az emberek egészségi állapota, ha ők maguk nem élnek egészségtudatosabban.

Önkéntesként részt vesz egy egészségügyi szűrőprogram megszervezésében és lebonyolításában. Milyen tapasztalatai vannak?

Az Egészségfejlesztési Irodával kezdtük el a programot – önkéntes segítőként veszek részt a munkában. Nagyon fontos ez a szűrőprogram, ugyanis rájöttünk arra, hogy a munkaképes korosztály nem feltétlenül jut el szűrővizsgálatokra, pedig ez szükséges lenne az egészségük megőrzéséhez. Ezért az irodával megszervezzük a szűrést, elmegyünk a munkahelyekre, és az ott dolgozókat megvizsgáljuk. Éppen most fejeztünk be egy kétnapos vizsgálatot, és beigazolódott, amit gondoltunk.

Százötven embert szűrtünk, és tíz százalékuknál olyan betegséget találtunk, amely komoly beavatkozásokat igényel a későbbiek során.

Rácz Jenő Fotó: Talán Csaba

Például milyen betegségeket találtak?

Néma hasi daganatoktól kezdve komoly szívritmuszavarokig sok mindent találtunk. Az is szembetűnő, hogy túlsúlyosak az emberek, amely súlyos szövődményeket okozhat. Komolyan el kell kezdeniük a diétát és az életmódváltást, ebben pedig mi segítünk – bár, valószínűleg csak húsvét után vágnak bele.

Százötven emberből 15-nél találtak súlyos betegségeket – ezek szerint az éves, államilag finanszírozott szűrések nem elegendőek?

Az a gond, hogy sajnos sokszor még ezekre a szervezett szűrésekre se mennek el az emberek. Ilyen például a méhnyakrák-, a tüdő- és az emlőszűrés. Nemcsak azért, mert nem foglalkoznak az egészségükkel. A mostani szűrőprogramban nagyrészt diplomás embereket vizsgáltunk, és ők sem jutottak el az évenkénti egészségügyi ellenőrzésekre. Azt mondák, azért nem, mert egyszerűen nincs idejük. Fontosabb a munka, a család. Sokan még a háziorvosuknál sem jártak évek óta. Ezt felismertük, és megszerveztük a programot. Elmegyünk a munkahelyekre, és egy-egy embert húsz perc alatt „végigpörgetünk" a rendszeren: vérnyomásmérés, hasi ultrahang, EKG, teljes testanalizátor vizsgálat, valamint kérdőíves kockázatelemzés. Ha az emberek nem mennek el a szűrésekre, akkor mi megyünk el hozzájuk.

Miért ennyire rossz az emberek általános egészségi állapota?

Az Egészségügyi Világszervezet készített egy kimutatást, amely szerint az emberek egészségi állapotáért nagy mértékben maga az ember felelős, illetve a genetikai tényezők és a külső hatások – mint például a légszennyezettség, stressz, a szociális és családi helyzet. Mindössze 10-15%-ban felelős az egészségügyi ellátórendszer.

Ez azt mutatja, hogy hiába változtatjuk meg csak az egészségügyet, nem lesznek az emberek százszázalékosan egészségesek.

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy ő mit tehet a saját egészségéért. Sokszor tapasztaljuk, hogy amikor baj van, a beteg a kórházban azt várja, hogy meggyógyítsák az orvosok. Ez persze rendben is van, ez az orvosok feladata, hivatása, de csak akkor lehet sikeres a gyógyítás, ha a páciens gyógyulni akar. Gyógyulni ugyanis csak az egyén tud. Ha nem működik együtt a páciens, nem tudjuk meggyógyítani, még ha 21. századi körülmények között dolgozunk a kórházban, akkor sem.

Hiába vannak egészségügyi reformok, nem lesz jobb az emberek egészségi állapota, ha nem élnek egészségtudatosabban Fotó: Talán Csaba

Mire gondol? Nyilván, aki beteg, meg akar gyógyulni – vagyis együttműködik az orvosával. Nem így van?

A legborzasztóbb példát mondom: amikor egy kismama kórházban van azért, mert veszélyeztetett terhes, és mégis kint áll az utca végében, és dohányzik. Ez valóban a legszörnyűbb példa, hiszen a kismama nemcsak a saját, hanem a magzat egészségéért is felelős. Ha nem vesszük komolyan az évtizedek óta mondogatott veszélyeket: a káros szenvedélyek lehetséges következményeit, vagy akár a túlsúly szövődményeit, ha a lakosság nem partner a saját egészségének megőrzésében, akkor hiába költünk bármennyi pénzt az egészségügyre, és teljesen hiába építünk kórházakat – semmivel nem javul majd az emberek egészségi állapota.

Lát egyébként fejlődést az egészségtudatosságban?

Ez is olyan, mint az egészségügy. Nagy a szórás. A veszprémi egyetemen például rendszeresen tartunk egészségfejlesztő előadásokat, ahová nagyon sokan eljönnek. Jó látni, amikor egy több mint százfős terem tele van. Azt látjuk, hogy az emberek egy része megértette, hogy nagyon fontos az egészségünk, és tenni is akarnak azért, hogy megőrizzék az egészségüket. A hallgatóság zöme fiatal – a jövő generációja. Jó látni azt is, hogy egyre inkább divattá vált ismét a sport a fiatalok körében – konditerembe járnak, futnak, atletizálnak. Ez hatalmas előrelépés mondjuk a negyven évvel ezelőtti állapothoz képest. A fitt, egészséges test nehezebben betegszik meg, vagy ha mégis, hamarabb legyőzi a betegséget.

Amiben fontos lenne még előrelépni, az a lelki, mentális kérdés. Ismert az a mondás, hogy „ép testben ép lélek". Én ezt megfordítanám: az ép lélek ad ép testet.

Ha ugyanis lélekben megbillenünk, előbb-utóbb megjön a betegség is. Ha valaki depressziós, vagy általában rossz mentális állapotban van, szinte meghívja a betegséget, és aztán abból nagyon nehéz kilábalni.

Tanácsadóként is dolgozik – Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó segítője. Most melyek a főbb témák, amelyekben kikéri a tanácsát?

A főtanácsadó asszonnyal nagyon jó a viszonyunk. Az ő szívügye a hátrányos helyzetű településeken élő emberek egészségügyi helyzete. Ezekben a kérdésekben kéri ki a tanácsomat - és természetesen örömmel állok rendelkezésre. Ezenkívül a Kórházszövetség elnökségének tanácsadó testületét vezetem. De most leginkább a szűrőprogram beindításával és lebonyolításával foglalkozom.

Egy évvel ezelőtt öt fontos, az egészségügyben tervezett változásról beszéltünk. Ezekből mára semmi sem valósult meg. Az államtitkár néhány napja azt nyilatkozta, hogy azért, mert nem akarják, hogy a 2018-as választások erről szóljanak. Mi a véleménye erről?

Mindig mindenki a negatív oldalról közelít. Azt pedig senki nem említi, hogy ugyan nem volt benne az államtitkár programjában a bérkérdés, mégis ezen a területen hallatlan előrelépés történt. Nem csupán egy egyszerű béremelésről van szó, hanem olyan megállapodás született, amely előremutató, lehetőséget biztosít a szakdolgozóknak és az orvosoknak is.

A programokkal kapcsolatban az a helyzet, hogy már amikor meghirdették, nyilvánvaló volt, hogy nem lehet azokat egyik napról a másikra megvalósítani. Minden egészségügyi reform előtt nagyon fontos a szakmai-, társadalmi és a politikai konszenzus.

Azt is tudomásul kell venni, hogy az egészségügy ugyanolyan, mint az egészség. Amit az ember elrontott 20-30 év alatt, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra „meggyógyítani". Gányolni lehet, de nem ez a cél. Legyen itt szó az alapellátásról, a szociális és egészségügyi ellátás kérdéséről, a fővárosi egészségügyi rendszer vagy a kórházak átalakításáról – ezek mind markáns változások, amelyek során a lakosság összességében nyer, de bizonyos rétegek, csoportok vesztesnek érezhetik magukat. Ez kockázattal jár.

Szakmai, társadalmi és politikai konszenzus kell Fotó: Talán Csaba

De azt is el kell mondanom, hogy rettenetesen rossz dolog, amikor néhányan demagóg módon közelítik meg az egészségügy átalakításának kérdését. Amikor a legjobb szándékot és a szakmailag legjobban alátámasztott egészségügyi javaslatokat is megtámadják, csak azért, mert más párthoz tartoznak, vagy más érdekek vezérlik.

Mire gondol pontosan?

Mondok példát. Vannak olyan ellátások, amelyeket közel kell vinni a lakossághoz. Ilyen például a mentés, a sürgősségi ellátások, az alapellátás és a szűrések. Ezek rendkívül fontosak, mindenhol jól kell működniük, és a legközelebb a lakossághoz. De vannak olyan ellátási formák, amelyek speciális eszközrendszert, speciális építészeti feltételeket és speciális szakembereket igényelnek. Ezeket a világon mindenhol csak úgy tudják biztosítani, ha centrumokat hoznak létre, és ezek ott működnek. A legalapvetőbb és a speciális környezetet igénylő ellátási formák között vannak más területek is, például a szülészet.

Kevesen tudják, hogy egy szülésnél körülbelül 15 szakember van – vagy lehet – jelen, és szoros együttműködésben dolgoznak.

Kell szülészorvos, ha császármetszés szükséges, akkor kell asszisztencia, altatóorvos, az altatóorvosnak is kell egy asszisztens, jelen van egy gyerekorvos, egy ápoló, szóval, nagyon sok szakember. Ráadásul egy szülésnél az események percről percre változhatnak, minden feltételt biztosítani kell ahhoz, hogy a baba és a mama is egészséges legyen. Nos, ha egy vidéki kis kórházban évente száz szülés történik, képtelenség, hogy ekkora egészségügyi team álljon rendelkezésre. Ilyenkor be kell látni, hogy biztonságosabb 20-25 kilométert utazni egy nagyobb kórházba, ahol felkészült a szülészeti osztály minden eshetőségre. Pont a baba és a mama biztonsága érdekében. Hogy a születés a családnak örömteli esemény legyen, és ne fulladjon tragédiába. Másik szakterület például a sebészet. Nyilvánvaló, hogy az egynapos sebészeteket meg lehet hagyni a kiskórházakban – szükség is van erre. A nagyműtéteket, amelyek szövődményekkel járhatnak, már a nagyobb, központi kórházakban kellene végezni.

Persze nemegyszer láttuk már, hogy a kisváros lakossága élő láncot alkotott a kórháza körül, „nem adjuk a kórházunkat" feliratokat tartanak, és nem értik meg, hogy ezek a változások éppen az ő egészségük érdekében történnek.

Meglehet, hogy az élő lánc egyik tagja elveszíti az egyik hozzátartozóját, mert az adott kiskórházban nem tudták meggyógyítani – még a legmagasabban képzett kollégák sem tudnak csodát tenni, ha nincsenek meg a megfelelő körülmények, a megfelelő feltételek, a speciális műszerek.

Fotó: Talán Csaba

A rendszerváltás óta minden kampányban ígérik a nagy egészségügyi átalakítást, aztán mégsem történt túl nagy változás. Mi ennek az oka? Túl gyorsan váltják egymást a különböző színű kormányok, vagy nem volt sosem – ahogyan mondta – szakmai-, politikai és társadalmi konszenzus egy-egy kérdésben?

Nagyon komoly és markáns változások történtek a rendszerváltás óta az egészségügy területén, ugyanakkor valóban néhány alapkérdésben nem tudtunk előrelépni. Óriási változások voltak az egészségügyi finanszírozásában és az infrastruktúra fejlesztésében. Az egészségügy struktúrájában és bizonyos funkcionális összekapcsolódásokban nem lehetett nagy áttöréseket elérni, valóban, a társadalmi-, szakmai- és politikai konszenzus hiányában.

A betegeknek pedig nem jó, ha vetélkedünk egymással és megosztjuk az erőnket. Nem egymás ellen kellene harcolniuk az egészségügyi vezetőknek és a politikusoknak, hanem együtt, egy közös nagy célért.

Történt már a rendszerváltás óta akár egyszer is, amikor teljes politikai és társadalmi konszenzus volt egy-egy egészségügyi reformkérdés kapcsán?

2007 és 2013 között nagyon sikeres volt az uniós fejlesztési program. Megvolt a teljes politikai konszenzus. Ötszáz milliárd forintot tudtunk az egészségügyre fordítani – és ez példaértékű volt Európában. Sehol ilyen nagy politikai és szakmai összefogás nem volt, mint ebben az időben Magyarországon. Függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali képviselők ültek a parlamentben, egyöntetűen támogatták az egészségügyi fejlesztéseket.

Most lát esélyt a teljes politikai és társadalmi konszenzusra, hogy az egészségügyi programot – akár a választások után – el lehessen kezdeni?

Életveszélyes dolog pártideológiát csinálni az egészségügyi programokból. Tudomásul kell vennie minden képviselőnek és politikusnak, hogy az egészségügy nagyon bonyolult dolog.

Nem szabad folyton azzal játszani, hogy ellenzékből támadják a kormányjavaslatokat, a lakosságnak meg ígérgetnek, hogy ha hatalomra kerülnek, miket visznek végbe. Mert amikor tényleg kormányt alakíthat az a párt, akkor jön csak rá, hogy „te jó isten, akkor ezt most meg kellene csinálni".

Sokkal könnyebb és hatékonyabb lenne, ha vállvetve együtt dolgoznának a politikai pártok az egészségügy kérdésében.

Életveszélyes politikai pártideológiát csinálni az egészségügyből Fotó: Talán Csaba

Önnek volt olyan tapasztalata, akár egészségügyi miniszterként, akár kórházigazgatóként, amikor összefogtak a pártok egy-egy egészségügyi kérdésben?

Óriási pozitív tapasztalat volt, amikor a miniszteri státuszom lejárt, és a veszprémi kórház igazgatója lettem. Akkoriban az egészségügy átalakításában komoly viták voltak – emlékezzünk, akkor jött először szóba a vizitdíj és a kórházi napidíj.

Én a veszprémi kórházban tudtam találkozni Gógl Árpáddal, Mikola Istvánnal és Navracsics Tiborral is, le tudtunk akár együtt ülni, és megbeszélni a fontosabb kérdéseket az ügyben, függetlenül attól, hogy mi mindannyian más politikai álláspontot képviseltünk korábban.

De közös volt a célunk, mégpedig az, hogy a lakosságnak jobb legyen. Volt egy másik pozitív tapasztalatom is, amikor a veszprémi kórház onkológiai centrumát létrehoztuk. Akkor is politikai állásponttól függetlenül az volt a közös cél, hogy az megvalósuljon, és a Közép-Dunántúli régiónak legyen egy nagy, komplex onkológiai központja. Komolyan vetélkedtünk a székesfehérvári kórházzal ebben az ügyben. Amikor kiderült, hogy Veszprémben létesülhet ez a nagyon komoly központ, akkor a fehérvári kórházzal együtt dolgoztunk tovább – és vállvetve fejlesztettük a két megye onkológiai ellátását.

Fontos kérdés lehet, hogy a társadalom öregszik, és egyre kevesebb aktív, dolgozó felnőtt fizeti a tb-t. Harminc-negyven év múlva miből tartja el az aktuális kormány a magyar egészségügyet?

Ez valóban óriási kihívás, de nemcsak nálunk, hanem a fejlett országokban szinte mindenhol. Ráadásul a születéskor várható időtartam folyamatosan nő. Ez egyrészt örvendetes, másrészt pedig – az egészségügyi ellátórendszert tekintve – megoldandó feladat. Fontos, hogy az emberek megértsék:

nem a betegségben eltöltött évek számát kell növelni, hanem az egészségben eltöltött évekét.

Ha az emberek egészségtudatosabban élnének, nagyon nagy terhet vennének le a társadalom válláról. Olcsóbb lenne az egészségügy működése akkor is, ha a beteg együttműködne az orvosával. Ha az orvos felírja az antibiotikumot, akkor szedje be – szedje végig, ne hagyja előbb abba, és ne szedje tovább, mint kell. Ha pedig vírusos fertőzése van, és az orvos nem írt fel antibiotikumot, akkor a beteg ne követelje. Higgye el, hogy az orvos pontosan tudja, mi kell neki.

A forrásokat kell hatékonyabban felhasználni, és akkor az egész egészségügy működése is optimálisabb lesz.

Minden orvosnak arra kell törekednie, hogy a legolcsóbb, de leghatékonyabb módon kezelje a betegét. A prioritás persze az, hogy a beteget meg kell gyógyítani. Ha valaki kap egy szívinfarktust, és azonnal meghal, az költség szempontjából kisebb kiadás – de nem ez a cél, hanem az, hogy gyógyítsuk meg, és még 10-20 évig dolgozzon aktívan, egészségesen. Ez nemcsak az egyén és annak családja miatt fontos, hanem a társadalomnak is. Fel kell ismerni, hogy az egészségügy húzóágazat – az egészségiparral együtt nézve. Nézzük meg: az egészségügy az a terület, amely a legfontosabb, a humán erőforrást reprodukálja – állítja vissza a munkába, a társadalomba. Az egészségügyet nem szabad úgy tekinteni, mint a költségvetési kiadás nagyon fájó és persze nagy tételét, hanem úgy, ami globálisan több GDP-t termel, mint amennyit felhasznál. Az egészségügy óriási innovációs értékkel bír. A piacon szinte korlátlanul eladható terméket vagy szolgáltatást árusít. Azt is figyelembe kell venni, hogy számos komparatív előnye van az összes többi gazdasági ággal szemben. A gépipar, vegyipar, élelmiszeripar, textilipar – ezek mind beszállítói az egészségügynek.

Ami még időről időre felszínre kerül, ha az egészségügyről beszélgetünk, az a hálapénz kérdése. Mit gondol, ha egyszer sikerül rendbe tenni a területet, megszűnhet a hálapénz?

Nehéz ügy ez. Le kell a hálapénzről fejteni a nimbuszokat. Tudni kell, hogy ez nem hungarikum – a volt szocialista országokban, a volt Szovjetunió államaiban és például Kínában is jelen van a paraszolvencia. Ez persze nem mentesít minket attól, hogy minél hamarabb le kell számolni a hálapénz rendszerével.

A hálapénz ott terjed el, ahol a lakosság vélt vagy valós szükségletei, és az egészségügy által nyújtott lehetőségek között különbség van.

Ezt a különbséget próbálják az emberek a hálapénzzel és a különböző kiskapukkal, például protekciókkal csökkenteni – ráadásul ezt a magatartást a társadalom és a politika is tolerálja. Több tényezőt kell figyelembe venni. Lehet tiltani a hálapénzt, sőt bünteti is akár, de arra már korábban volt példa, hogy milyen következményei vannak általánosságban a tiltásnak. A Ratkó-korszakban tiltották az abortuszt – ennek következményeként megemelkedett a kriminális abortuszok száma, ami az anyák és a csecsemők halálát okozta, vagy akár meddőséget. A tiltás tehát nem lehet megoldás.

Arra kellene törekedni, hogy a lakosság igénye és az egészségügyi szolgáltató rendszer lehetőségei közelítsenek egymáshoz.

Megint visszatérek ahhoz, amit már többször említettem: az embereknek egészségesebben kellene élniük, így kevesebbszer járnának orvoshoz, és fejleszteni kell az ellátás lehetőségeit is. Kicsit olyan ez, mint amikor fiatal voltam, és autót szerettem volna venni. Mindenkinek „jattot" kellett adni ahhoz, hogy kocsihoz jusson az ember – hiszen hiánygazdálkodás volt. Először is „jattot" adott az ember az államnak – amely öt évig használta a pénzt kamat nélkül. Azután „jattot" adott a portásnak, hogy az elsők között adják ki az autóját, és ne kerék nélkül kapja meg – mert ilyenre is volt példa. A szerelőnek is kellett „jattot" adni, hogy ne széteső autót kapjon. Amikor eljutottunk odáig, hogy a kereslet és a kínálat egyensúlyba került, ez megváltozott. Ha ma bemegyünk egy szalonba, nem az a kérdés, hogy adok-e jattot, hanem az, hogy ő mit nyújt azért, hogy ott vásároljak.

Megszűnhet a hálapénz Fotó: Talán Csaba

Komolyan úgy gondolja, hogy ez megvalósulhat egyszer a magyar egészségügyben is?

Ha a piaci viszonyok tisztázódnak, és mindenki megteszi, amit meg kell tennie – beleértve a betegeket, az orvosokat, a politikusokat és a társadalmat –, akkor előbb-utóbb eljut ide az egészségügy. De ehhez következetesnek kell lenni. Nem szűnik meg spontán a hálapénz, hanem folyamatosan kopik ki a rendszerből, ahogy az egészségügyi ellátás és az emberek általános egészségi állapota javul. A hálapénz a jelenleg még problémákkal teli egészségügy barométere, és ha szép időt akarunk, akkor azt nem a barométer állítgatásával érjük el.