Megmutatjuk Botka László mesés gazdagságát

Botka László Szeged polgármestere miniszterelnök-jelölt  polgármester politikus MSZP
Budapest, 2017. május 1. Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje beszédet mond pártja majálisán a Városligetben 2017. május 1-jén. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Három lakó- és egy üdülőingatlanban van tulajdonrésze Botka Lászlónak, luxuskaróráját állítólag a feleségétől kapta ajándékba, és három és fél millió forint készpénze is van – derül ki az MSZP miniszterelnök-jelöltjének tulajdonképpen kényszer hatására módosított vagyonnyilatkozatából. Továbbra sem szerepelteti viszont bevallásában azt a méregdrága luxusterepjárót, aminek ő az üzembentartója. És a drága órákból is egyet írt be. A fizessenek a gazdagok jelszavával kampányoló politikus jól láthatóan jól él, nagyon szereti az egzotikus utazásokat is, nemrég a Maldív-szigetekről üzent a szocialistáknak.
Vágólapra másolva!

Kedden derült ki, hogy Botka László két helyen is módosította az idén januárban benyújtott vagyonnyilatkozatát. Részint azzal a 297 négyzetméteres telekrésszel bővült a bevallás, amely Botkáék szegedi családi házához tartozik, s amelynek tulajdonjogát 2005-ben szerezte meg a polgármester.

Egy halastó mellett található Botka László háza Forrás: Origo

A baloldali többség megakadályozta az eljárást

Másrészt miután lebuktatta a Ripost, a luxuskaróra is bekerült a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének javított vagyonbevallásába. A saját pártjában egy ideje „Rolex Laci”-nak nevezett politikus a luxusautóját viszont még mindig nem vallotta be. Állítása szerint tehát Botkának nincs kocsija, noha a luxusautónak ő az üzembentartója.

Botka csak a Ripost tényfeltárása után írta bele a vagyonnyilatkozatába a luxusóráját Forrás: Ripost/MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A 25 millió forintos dzsipről a polgármester ügyvédje úgy nyilatkozott, az a felesége tulajdonában áll. Erről szeretett volna többet megtudni a szegedi Fidesz-frakció, amikor a múlt héten vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményezett Botkával szemben, ám a polgármester felesége nyilatkozatának megismerését az MSZP-s, DK-s többségű önkormányzati bizottság nem tartotta szükségesnek.

A luxusterepjáróját most sem vallotta be Botka László Forrás: Szegedma

Botka felerészben tulajdonosa egy 2001-ben vásárolt, 843 négyzetméteres szegedi teleknek és a 166 négyzetméteres lakásnak is, amely most több mint tízévi tulajdonlás után bővült az említett csaknem háromszáz négyzetméteres telekrésszel.

Ebben a házban lakik Botka László Forrás: Origo

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szintén felerészben tulajdonosa egy Szuha-Mátraalmáson lévő, 102 négyzetméteres telken álló üdülőnek, amelyet 2007-ben vásárolt a feleségével.

Ez Botka László mátraszentistváni nyaralója Forrás: Origo

Botka 2007-ben vásárolta ezt az ingatlant Forrás: Origo

Botka nyaralója felülnézetből Forrás: Origo

Ezenkívül egy 95 négyzetméteres V. kerületi lakásnak szintén felerészben tulajdonosa, míg a XIII. kerületben egy 48 négyzetméteres lakást kapott ajándékba a szüleitől.

Elfelejtette bevallani

Botka László egyébként a luxusórájához hasonlóan az ingatlanjai kapcsán is ellentmondásba keveredett saját magával, mivel elfelejtett bevallani egy területet, ami már korábban az övé volt. Botka évekkel ezelőtt megvett egy, a telkéhez korábban is bérelt földdarabot, ám ezt nem írta bele a vagyonnyilatkozatába – írta a Hvg.hu. A lap szerint Botka László és felesége 2001-ben vásárolta meg a szegedi telket, amelynek pontos méretét és határait 2005-ben mérték ki. A földhivatali dokumentumban a területet ekkor átírták 843 négyzetméteresről 842-esre.

Botka korábban elfelejtette bevallani egy több száz négyzetméteres telek megvásárlását Forrás: Origo

A területhez nem sokkal később, 2005-ben átjegyeztek 287 négyzetmétert egy olyan földterületből, amely az államé volt, majd az önkormányzaté lett. A tulajdoni lap szerint 2010-ben jegyezték be oda a szegedi gázszolgáltató vezetékjogát. Botka az érintett területrészt megvette. Piaci értékbecslés után 2,87 millió forintot fizetett ki vételi árként, ami 10 ezer forint/négyzetméternek felel meg. A vásárlás után a telek mérete 1130 négyzetméter lett, amely felerészben Botkáé. Azonban

a polgármester vagyonnyilatkozatában még a régi, 842 négyzetméteres teleknagyság szerepelt.

Botka most ezt pótolta.

Botka László szívesen tölti a hideg téli hónapokat egzotikus helyeken Forrás: Szegedma

Botka szereti az egzotikus helyeket

Mint arról korábban szintén beszámoltunk, milliókba kerülhetett Botka László idei Maldív-szigeteki kiruccanása az Origo számításai szerint. Szeged baloldali polgármestere korábban elismerte, hogy

nagyon szereti a búvárkodást az egzotikus szigeteken,

de mióta gazdagellenes kampányba kezdett, szeretné eltüntetni ezeknek a nyomait. Egyébként idén is a Maldív-szigetekről küldte el ultimátumát az MSZP-nek arról, hogy milyen feltételekkel vállalná a miniszterelnök-jelöltséget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!