Az Atv információi szerint Botka László ma reggel 9 órakor egy körlevélben lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. Úgy tudják, hogy a szocialista politikus ma délelőtt 9.30-kor jelenti be Szegeden döntését. Molnár Gyula pártelnök pedig 10 órakor tart Budapesten sajtótájékoztatót.
"Magyarország sorskérdésének tartom azt, hogy a 2018-as országgyűlési választáson a demokratikus erők leváltsák Orbán Viktor bűnös rendszerét. Ehhez hirdettem teljes körű ellenzéki összefogást a demokratikus ellenzéki oldalon, ehhez kaptam maximális támogatást a május végi MSZP kongresszuson.
Sajnos ezt a politikámat nem támogatták „kint", és fontos politikusok nem támogatták bent, saját politikai közösségünkben sem"
- indokolta döntését Botka László.
"Büszke vagyok arra, hogy pártom 95%-a mellettem állt, amikor új politikai tartalmat, valódi baloldali politikát hirdettem. Mellettem állt akkor is, amikor kimondtam: egy út vezet a győzelemhez, a közös lista-közös jelöltek-közös miniszterelnök-jelölt politikája a demokratikus oldalon"- írta Botka László, aki sajnálja, hogy "ez a recept nem kellett néhány politikusnak". Hozzátette:
"nekem nem sikerült győzelemig vezetnem őket, nem sikerült elérnem az ellenzéki összefogást, de ha másnak sikerülne, beállok mellé".
Botka László a sajtónak küldött nyilatkozatában elmondta, hogy hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek.
Ujhelyi levelében kifejtette levelében, hogy
Méltatlan és számomra vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik"
Az EP képviselő elmondta továbbá, hogy
Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet. Ezért a mai nappal lemondtam az MSZP alelnöki tisztségéről"