Újabb jobbikos képmutatás: Volner törvénnyel csökkentené a saját adóját

Volner János
Budapest, 2014. október 14. Volner János, a Jobbik vezérszónoka felszólal a 2013-as büdzsé zárszámadásának vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. október 14-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Volner János, a Jobbik nevű köpönyegforgató formáció „nagy erdőjárója" adóötletekkel állt elő. Szépséghiba: az derül ki belőle, hogy nem akar adót fizetni. A Jobbik kamuegyetemen végzett nagy "gazdasági szakértőjének" motivációja érthető, hiszen tudni róla, nem szeret adót fizetni: korábban több cégében gondot okozott a közterhek befizetése. Így adófizetés helyett inkább gyorsan túladott rajtuk.
Vágólapra másolva!

Az előzmények ismeretében tehát megértjük Volnert, hiszen neki közeli tapasztalatai vannak a céges adóelkerülésről, és azok fantomizálásáról.

Az Atv hozta nyilvánosságra még 2013-ben ugyanis, hogy Volner több cégét is a közterhek - adók - meg nem fizetése miatt törölték. Volner persze, még időben megszabadult ezektől a cégektől,

amelyek aztán szépen el is tűntek a süllyesztőben.

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője. Forrás: MTI/Soós Lajos

A legproblémásabb társaság, a Gavron Kft. volt, amely kapcsán az Atv kiderítette, hogy 2006-2007-ben, tehát – mit ad Isten – épp Volner János ügyvezetése, és a Volner házaspár tulajdonlása idején öt alkalommal vontak le jogosulatlanul Áfát, összesen 10 millió 906 ezer forint értékben.

Mindez adóbírságot és késedelmi pótlékot generált. A cégbírósági iratok szerint pedig az adóhatóság emiatt összesen 21,4 millió forintot keresett végül a Gavron Kft-n. Volner a köztartozás felhalmozása után, 2008. júniusában gyorsan túl is adott a cégen, amelyet M. Sz., az „iregszemcsei cégtemető" nevű kiterjedt bűnügy egyik – időközben elítélt – szereplője vett meg. Ebben a cégtemetőben egyébként több száz, tartozással terhelt cég „tűnt el".

A frakcióvezető persze, ahogy megszokhattuk, mindent tagadott és elmondta, hogy az eladáskor a Gavron, egy „jól teljesítő" „tiszta" cég volt és egyébként is M.SZ. maga kereste meg, hogy megvegye a "kiválóan prosperáló" cégét.

Csak azt nem értjük, hogy ha ennyire jól teljesített a cég, miért csak százezer forintot adott érte M. SZ. azóta elítélt „üzletember", különösen, hogy a törzstőke ennek a harmincszorosa volt.


Tehát Volner tagadta a vádakat, sőt perre is ment az Atv-vel a jóhírnév megsértése miatt, amit csúnyán elbukott, mivel a dokumentumok bizonyították az Atv állításait, vagyis, hogy a köztartozások még Volner érdekeltsége alatt merültek fel, és ezek a tényezők indították el a lejtőn a céget.

És a nagy nőcsábász másik négy cége esetében is hasonlóan gyanús koreográfia zajlott le: vagyis adótartozás keletkezett, majd azokat így vagy úgy felszámolták, törölték és eltűntek. Időközben persze Volnerék túladtak rajta.

Az már különösen nevetséges, hogy a Jobbik „elsőszámú gazdasági szakértőjeként" aposztrofált, bokorlátogató politikusa kijelentette egy gazdasági fórumon a Corvinuson, hogy

Ezzel egyetérthetünk, csak nem ártana először az embernek a saját háza táján söprögetnie.

De hát semmi gond, ennyi ellentmondás belefér az antiszemitából most már Spinoza Házba járó, - és azóta is antiszemita - sokszorosan meghasonult párt képviselőjétől. Ennél nagyobb pálfordulásokat is kibírt már az arcuk.


A szentpétervári kamuegyetemen végzett Volner jószándékúnak hazudott javaslatával apró probléma, hogy maga felé hajlik a keze, és úgy tűnik hogy még mindig nem tudta elfogadni a közteherviselés intézményét, és tenni is akar az ellen, hogy ne kényszerüljön ő és családja a közeljövőben ismét adóelkerülésre, cégfantomizálásra. Ezt mi sem szeretnénk: jobb, lenne, ha befizetné az adót.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!