Sajnálja Havas Henrik balliberális bírónő ismerőse, hogy őt nem fogdosta

Havas Henrik, kormányzati államtitkár, a legrövidebb ideig hivatalban lévő politikusok
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő módon reagált a lebukott szexuális zaklató, Havas Henrik állandó ATV-s vendége, Sándor Zsuzsa nyugdíjas bírónő, Havas zaklatási ügyére. Miután Baukó Éva és Molnár Anikó is elmondta, hogyan molesztálta őket gyomorforgatóan a tévés, Havas haknitársa elvicceskedte a kérdést, azt mondta, sajnos Havas az ő fenekét nem fogta meg.
Vágólapra másolva!

Az újabban jobbikossá vált, korábban balliberális értelmiségi, Havas „tanár úr” nagy bajban van. Pár napon belül két ismert nő is azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a tévés szexuálisan zaklatta őket. Először a Való Világ korábbi szereplője, Baukó Éva mondta el azt, hogy az újságíró anális szexre hívta fel, és mikor Baukó ezt megtagadta, Havas kirúgta és megfenyegette, hogy tönkreteszi a karrierjét.

Tegnap robbant a második bomba, hiszen kiderült, hogy Havas nem csak őt, hanem Molnár, „Nagy Ő” Anikót is molesztálta. Molnár Anikó a Tv2 Tényekben mondta el azt, hogy amikor Havas könyvet írt róla évekkel ezelőtt, többször agresszíven közeledett felé, vibrátort vett neki ajándékba, egy alkalommal rátette a nő kezét a hímtagjára, egy másik alkalommal pedig erőszakkal meg is csókolta. Kíváncsiak voltunk, hogy a mélyen hallgató liberális értelmiségieknek mi a véleménye az ügyről, ezért elsőként felhívtuk Sándor Zsuzsa ex-bírónőt, aki Havas műsorának rendszeres vendége. Meglepő választ kaptunk.

Aztán vicceskedve megjegyezte, hogy

Sándor Zsuzsa, nyugalmazott bírónő Forrás: Atv.hu

Nem tudjuk, hogy Baukó Éva és Molnár Anikó is tud-e ilyen jól humorizálni a szellemesnek szánt válaszon. És persze az is kérdés, hogy adott esetben a bírónő, tudott volna ilyen jót derülni, ha hasonló szituációba kerül az egyik felettesével karrierje során.

Ez a kéretlen poénkodás, azért is elgondolkodtató, mert a bírónő, a Marton ügy kapcsán, maga is azt írta a blogján,


Hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezután a bírónő hosszasan beszél az „érem mindkét oldaláról”, és részben meg is védi Marton Lászlót. Azonban Sándor Zsuzsa maga is megjegyzi az alábbiakat az eset kapcsán:


Megint meg kell állapítanunk azt, hogy a balliberális értelmiség kettős mércét alkalmaz, hiszen míg Sárosdi Lilla esetén még bátor kiállásról beszélt Sándor Zsuzsa, most már csak az eset elviccelésére futotta a bírónőtől.

Pedig jogászként ő pontosan jól tudja, hogy mindenkinek egyforma emberi méltósága és ebből fakadó emberi jogai vannak: Sárosdi Lillának és Baukó Évának, vagy Molnár Anikónak is. Így ők is megérdemlik, hogy komolyan beszéljünk az amúgy komoly esetről.

Havas természetesen mellé- és összevissza beszél, így továbbra is kiváncsian várjuk, hogy előálljon valamilyen értelmes magyarázzal, esetleg bocsánatkéréssel. És elsősorban arra, hogy meddig tűri el az ATV a lebukott szexuális zaklatót a képernyőjén.

Havas Henrik a Horn-kormány hat napig hivatalban lévő államtitkáraként Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

Az ügy nem csak Havasnak, a Jobbiknak is kínos, ugyanis pár napja jelent meg Havas könyve Vona Gáborról, amellyel a korábban szélsőséges párt elnöke bizonyítani akarta, hogy ők már megváltoztak, hiszen, lám, egy liberális újságíró is könyvet szentelt a szélkakas pártelnöknek. Így könnyen ráéghet Vonára is a zaklatási ügy. Az amúgy is szakadóban lévő Jobbiknak Havas Henrik viheti be az utolsó ütést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!