Enyhe idő mellett eső, ónos eső várható

karácsony, karácsonyfa, fenyő, fenyőfa, vásár, árus, karácsonyi
Vágólapra másolva!
A reggeli fagy után enyhe lesz az idő, havazás nem várható, eső annál inkább - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Ma délnyugat, nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék inkább csak késő estétől északon fordulhat elő.

Reggel -13 és -3, délután -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

A déli szél megélénkül.

Szenteste napján reggelig borult lesz az ég, és az ország északkeleti felén többfelé lehet csapadék: egészen

északkeleten havazás, máshol ónos eső, eső, havas eső.

A nap hátralévő részében erősen felhős időre számíthatunk, és elszórtan fordul elő kisebb eső, zápor. 5 és 12 fok közé melegszik a levegő. A délnyugati szél sokfelé lesz erős. Melegfronti hatás érvényesül.

Karácsony első napján reggelre sokfelé képződik köd, mely néhol tartósan megmarad. Egyébként napközben beborul az ég, és délen többfelé valószínű eső, míg az Északi-középhegység térségében hószállingózás is lehet.

6 és 13 fok között változik a hőmérséklet.

Karácsony második napján erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös időre van kilátás. Délen és keleten többfelé, máshol csak elszórtan lesz eső, záporeső.

Marad a +10°C körüli enyheség.

Fotó: Polyák Attila - Origo
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!