Óriási zivatarok érték el a Dunántúlt

Vágólapra másolva!
Több dunántúli megyében másodfokú riasztást adott ki a felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

A veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében a következő órákban az intenzív záporok, zivatarok során rövid idő alatt akár

50 milliméternél is több eső eshet.

Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a heves zivatarok miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Emellett továbbra is országszerte érvényben vannak a hőség miatt kiadott első és másodfokú figyelmeztetések.

Egy hidegfront hatására északnyugat felől zivatarok kialakulására lehet számítani, amelyek éjszaka a nyugati területek mellett már az ország északi felén is előfordulhatnak.

Szombaton a zivatarok egyre inkább egy délnyugat-északkeleti tengely mentén, hozzávetőlegesen a Kaposvár-Salgótarján vonal széles sávjában, fordulhatnak elő.

A zivatarokhoz felhőszakadás, helyenként

80-90 kilométer/órát meghaladó széllökés és nagyobb szemű jég is társulhat.

Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 33 fok között valószínű,

keleten lesz a melegebb.