A 15 éves fiú meglátta a kávézó előtt parkoló, nyitott autót, amiben még a slusszkulcs is benne volt, és beleült. Amikor az óráinak vége lett elvitte a barátját, az autót viszont nem merte visszavinni, inkább leparkolt vele Nagykátán, a presszó közelében.
A fiatal fiú azóta nagyon megbánta, amit tett, az autó tulajdonosa pedig megbocsátott neki. Ő a kocsilopás napján csak egy kávéra ült be a presszóba, ezért sem zárta be az autót.
Kis hely ez, mindenki ismer mindenkit, így nem ritkaság, hogy benne hagyjuk a kulcsot a kocsiban. Nem szokott ebből gond lenni
– mondta a Borsnak a tulajdonos, aki egyébként autószerelőként dolgozik.
Miután kilépett a kávézóból, meglepetten vette észre, hogy eltűnt a kocsija.
Gyalog kezdte el keresni, aztán jelentette a rendőrségnek az esetet, végül besétált a munkahelyére.
A rendőrök visszanézték a térfigyelő kamerák felvételeit, és így már este
megtalálták az autót, amely majdnem sérülésmentes volt, és összesen 30 kilométerrel volt több benne.
Kicsit később a kamasz fiúhoz is eljutottak a rendőrök, aki mindent bevallott.
A fiúról az egyik ismerőse azt mondta, hogy a tinédzsernek nagyon rossz éve volt, ennek ellenére az iskolában jól teljesített.
Elköltözött az anyjától, azóta a nagymamájával él. Emellett a testvére, akit nagyon szeret, megpróbált öngyilkos lenni. Különben sosem tett volna ilyet. A kocsit sem akarta megtartani, csak be akart jutni a suliba!
- mondta az ismerős.
A nagymama pedig arról beszélt a Borsnak, hogy a fiú nagyon szégyellte magát a lopás után.
Elbeszélgettünk vele itthon, és tudatosítottuk benne, hogy nagyon helytelenül cselekedett. Nagyon jó gyerek, szeret tanulni, most is iskolában van. Biztosak vagyunk benne, hogy tanult az esetből, és a rendőrségen töltött időből, és soha többé nem tesz ilyet. Igaz, hogy nehéz éve volt, amúgy egy rendes, tisztelettudó fiú
- mondta a nagymama.
A fiú ellen lopás miatt indult eljárás, de szabadlábon védekezhet.