A megnyitó ünnepség tervezetét júliusban fogadta el az állampárt Politikai Bizottsága, amely 1,4 millió forint jegybevétellel, és közel 1 millió forintos – kellékekre és élelmezésre szánt – kiadással számolt. A dokumentum kimondta: „A tömegbemutatók és sportrendezvények sikeres megrendezésével dokumentálni tudjuk a magyar testnevelési és sportmozgalom fejlődését dolgozó népünk, valamint a meghívandó nemzetközi olympiai bizottság tagjai felé. Utóbbiak részéről hathatós támogatást remélhetünk az 1960-as olympia Budapesten történő rendezéséhez." Bár a tervezet Nagy Imrét javasolta főszónoknak, a testület végül úgy döntött, hogy a megnyitó beszédet Hegyi Gyula, az OTSH elnöke tartja.
A tervezett munkálatokból hátra volt még 24 szektor, azaz mintegy 22 ezer ülőhely kiépítése, és a pályavilágítás sem volt készen.
1953. augusztus 20-án először teltek meg a Népstadion lelátói.
A reggel kilenc órakor kezdődő megnyitó ünnepségre nyolcvanezer néző volt kíváncsi.
A meghívottak a stadion tervezői és kivitelezői, valamint 154 építőmunkás voltak. A díszpáholyban a politikai vezetőség és a szovjet elvtársak foglaltak helyet. Szintén jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, bár számára egy kínos félreértést követően nem jutott hely a díszpáholyban. A legenda szerint
az incidensnek komoly szerepe volt abban, hogy az 1960-as olimpia rendezési jogát végül Róma kapta.
A díszfelvonulást követően Hegyi Gyula ünnepi beszédében megemlékezett a stadion felépítését évtizedeken át halogató, „népnyúzó fasiszta kormányokról" és a Magyar Dolgozók Pártja országépítő munkájáról. Ezután ifj. Dávid Károly építész-tervező és Lachner Lajos, a Stadionépítő Vállalat igazgatója adta át a stadiont „a magyar sportolóknak, a magyar dolgozóknak".
1953. augusztus 20-án az ünnepséget a magyar lobogó nyitotta meg, amelyet Csermák József, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka vont fel, majd a kórus elénekelte a békeindulót.
A rendezvényt az angol diplomatajelentés a következőképpen dokumentálta: „Egy vezető sem mondott beszédet, és a légkör csodálatra méltóan mentes volt a kommunista politizálástól. (...) A reggel iskolás gyermekek és DISZ-tagok tornagyakorlataival telt el. Rendkívül szervezetten léptek fel, és az egész olyan volt, mint egy tömegbalett. Semmi nyoma nem volt a náci demonstrációkhoz hasonlóan militarista atmoszférának. De megkönnyebbülés volt, amikor a vége felé zárt sorú, hiányosan öltözött fiatal atlétákat felváltották vidám nemzeti viseletben a néptáncosok, akik a teret színpompás virágoskertté varázsolták. Az is figyelemre méltó volt, hogy a tömeg is ösztönösen nagy ünneplésben részesítette a régi Magyarországra emlékeztető képet." A különböző csoportos formagyakorlatokat összesen mintegy tízezer tornász mutatta be. A stadion gyepén ezután több száz gyermek foglalta el helyét „A békéért harcolunk" jelszót formázva. Ezt követően sportolók tartottak látványos bemutatót, majd ötszáz népi táncos szórakoztatta a közönséget, végül a közös formagyakorlatok záróképén kirajzolódott az élő mondat: „Éljen a párt!"
A déli szünetet követően a versenysporté volt a főszerep.
Elsőként a magyar atlétikai válogatott hetvenezer néző előtt fölényes győzelmet aratott Norvégia fölött.
A legnagyobb érdeklődés az ünnepség fénypontját, a délután 5-kor kezdődő futballmérkőzést kísérte, ahol
a Budapesti Honvéd telt ház előtt, 3:2-re győzte le a Szpartak Moszkva csapatát.
Ezt követően, félig szürkületben, két magyar női kézilabda-válogatott játszott nagypályás bemutatómérkőzést.
Az impozáns Népstadion tervezéséért és szerkezeti kialakításért Dávid Károly, Gilyén Jenő és Erős Imre kivitelező 1954-ben Kossuth-díjat kapott.