Trendszerűen érkezett az újabb hírhamisítás a balliberális propaganda oldalaktól. Ezen a politikai térfélen komoly hagyománya van ennek, elég csak a HVG bajai videójára gondolni, amikor egy totálisan kamu felvételt tettek közzé a portálon. A cél az volt, hogy a Fideszt lejárassák, nagyon nem jött össze, a portál akkori főszerkesztője kénytelen volt lemondani. Most Soros blogja reformálta meg a balliberális hazugsággyár eszköztárát: ők már nem csupán átvettek egy hamis anyagot, hanem saját maguk kreáltak egyet. Tegnap megírtuk, hogy a létező legízléstelenebbül, egy súlyosan beteg lány felhasználásával próbálták meg lejáratni az Origo-t.
Közben, persze, alaposan ügyeltek arra, hogy a magatehetetlen lány képét nagy méretben mutogassák a címlapjukon.
Kegyeletsértéssel megvádolva portálunkat azt állították, hogy a kómában fekvő lány képével illusztráltuk egy Franciaországban nemi erőszakot elkövető migránsról szóló hírünket (azt most hagyjuk is, hogy a "kegyeletsértés" szó használatával a szerző konkrétan halottá nyilvánította az éber kómában fekvő lányt). A
sztori több sebből vérzik, már az árulkodó, hogy a munkát a blog lejáratásra, fiktív történetekre szakosodott alkalmazottja jegyzi.
Ő volt az, aki egy személyben robbantotta ki az elmúlt évtized legbrutálisabb botrányát a kampányban: a cetli-gate-et. Ez annyit jelentett nála, hogy Lázár János bécsi videója után az osztrák fővárost és a 444 szerkesztőségét szabályszerűen elárasztották a magyar kormányt kritizáló CETLIK, ezt igazolandó, fel is mutatott belőlük pontosan egyet. A „látomás" elég gyorsan elhalt.
Természetesen a tegnapi hír is nagy karriert futott be az ellenzéki hírportálokon, egymást túlteljesítve vették át minden kritika nélkül a a Soros-blog lejárató anyagát.
Csakhogy időközben egyikük eltüntette saját oldaláról a „hírt", nyilvánvalóan a pertől tartva.
Érdemes több szempontból megnézni a legújabb fake news-botrányt!
Első állítása az volt a blognak, hogy „az Origo kirakott egy cikket egy Franciaországban nemi erőszakot elkövető migránsról, amihez az ő lányának, Katinak a képét használták fel illusztrációnak." Nem nehéz megcáfolni ezt a színtiszta hazugságot. Ugyanis bárki rendelkezésére áll a San Francisco-i nonprofit alapítvány által működtetett Internet Archive nevű oldal. A weboldal lényege, hogy időközönként a világ összes honlapjáról felvételt készít, így a Soros-blog által megtámadott cikkről is. Az Internet Archive megőrizte a cikknek kevesebb, mint öt órával a megjelenése utáni, lementett változatát (az archiválás időpontja március 29. 23:53:36, ez a greenwichi idő, ehhez kell két órát hozzáadni). Jól látható, hogy a cikkben a kép már akkor sem volt bent.
Elvileg, persze, lehetséges lenne, hogy kiraktuk, de öt órán belül levettük, azt azonban a szerkesztőség informatikai rendszerének adatbázisa tanúsítja, hogy a cikken semmilyen módosítást nem végeztünk a cikk élesítését követő öt órán belül (mivel a szerkesztőségi rendszer formátuma bizalmas adat, ezt majd a bíróságon mutatjuk meg).
Persze, tegyük gyorsan hozzá, a Soros-blog meg sem próbálja bizonyítani azt a hazugságot, hogy a cikkben szerepelt a kép. Bár azt állítja, hogy erről valakik screenshotot készítettek, a cikkbe ezt a screenshotot már valahogy nem sikerült berakni. Amit beraktak, az az Origo Facebook-oldaláról egy mobiltelefonon készített állítólagos screenshot. Nézzük tehát, ezzel mi a helyzet. Előfordulhat-e, hogy a cikkben ugyan nem szerepelt a kép, a Facebook-oldalunkon viszont igen? Spoiler jön: nem.
Ez ugyanolyan hazugságnak bizonyult, mint hogy magában a hírben ezt a képet használtuk, és ezt még egyszerűbb bizonyítani. A Facebook bejegyzésnél most kék alapon egy Origo lógó látható. Ez az úgynevezett default kép, amit a Facebook akkor "húz be", ha a cikknél egyáltalán nincs kép.
Ez a kép már önmagában bizonyíték arra, hogy itt eleve nem is volt semmilyen fénykép, ha ugyanis azt valaki lecseréli, akkor a default kép már nem jelenik meg. Kivéve, ha valaki a default képet emeli be a módosításkor. Ez azonban a szerkesztési előzmények között látható lenne.
Csakhogy - amint az alábbi screenshoton is látszik - az ominózus bejegyzésnél egyáltalán nincs szerkesztési előzmény (meg sem jelenik a menűsorban), ami azt jelenti, hogy a poszt a publikálása után egyszer sem lett módosítva.
Vagyis a poszt kezdetektől fogva így néz ki a Facebook-oldalon:
Tehát nyilvánvalóan arról van szó, hogy az Origo Facebook-oldalára photoshoppal egy képet hamisítottak rá. Ilyenek ezek a Soros-módszerek, de miért is ilyenek?
Tiszta sor, hogy Soroséknak nem tetszik, hogy rendszeresen foglalkozunk a migránsok által, külföldön elkövetett bűncselekményekkel.
Soros György világéletében a nyílt társadalom eszméjének bűvkörében élt, ez a mai politikára levetítve azt jelenti, hogy minél nagyobb számban engedné be a kontinensre a bevándorlókat, és lebontaná Magyarországon a kerítést.
Pénzt, időt, és energiát nem sajnálva mindent megtesz ennek érdekében. Erre tökéletes példa az általa pénzelt blog, amely megrendelésre simán szállítja a színtiszta hazugságokat – ha az amerikai üzletember érdekei ezt diktálják.
Végül az utolsó hazugságot is cáfoljuk: a 444 azt írta, hogy a beteg lány anyukájának ügyvédje felszólítást küldött az Origonak.
Ez sem igaz, az Origo az ügyben eddig, cikkünk megjelenéséig, semmilyen ügyvédi megkeresést nem kapott. Sem e-mailben, sem levélben. Ahogy semmi nyoma nincs annak sem, hogy az édesanya keresett volna minket.
Erről ennyit.
Folytatás a bíróságon.