Vágólapra másolva!
Április 23-án indult el az ide Fenntarthatósági Témahét, melyre összesen 1512 iskola mintegy 320 ezer diákja regisztrált. A ZöldOkos Kupa a témahét egyik kiemelt rendezvénye, egy többfordulós verseny általános iskolai felső tagozatos diákok részére. A verseny 6 fordulós: 4 online fordulóból, regionális döntőkből és egy országos döntőből áll; a kérdéssorok a fenntarthatóság különböző témaköreit érintik. Április 27-én tartották a döntőt, melyen kiderült, kik a legzöldebb diákok.
Vágólapra másolva!

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban rendezték meg április 27-én a ZöldOkos Kupa döntőjét.

A döntőbe kilenc iskola 3 fős csapatai jutottak be, összesen 830 csapat közül.

A ZöldOkos Kupa a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódó országos fenntarthatósági tudásverseny.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Témahét szervezője köszöntötte a gimnázium aulájában összegyűlt diákokat és felkészítő tanáraikat. Elmondta:

a Fenntarthatósági Témahéten 320 ezer gyerek vett részt összesen,

majd hozzátette, három ikonikus rendezvényt kiemelne a témahétből. Egyik az április 23-án, a Parlament dísztermében megtartott nyitóesemény, melyen a természet- és környezetvédelemért, fenntarthatóságért tenni akaró, a kérdéskörben elhivatott szakemberek, vezetők voltak jelen. A másik kiemelten fontos esemény az április 24-én, a Szentendrei Református Gimnáziumban tartott rendhagyó tanóra volt, melyet Áder János köztársasági elnök úr tartott a diákoknak. A harmadik kiemelt esemény pedig a most kezdődő ZöldOkos Kupa döntője. Matolcsy Miklós minden jelen lévő csapatnak gratulált a döntőbe jutáshoz.

Pásztor Attila, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója is köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette a programot. Kiemelte, rendkívül szimpatikus számára a verseny felépítése, miszerint az összesen hat fordulóból négy online zajlik.

Matolcsy Miklós, aPontVelem Nonprofit Kft. és a Fenntarthatósági Témahét szervezője köszönti a diákokat és a tanárokat Forrás: Csudai Sándor - Origo

Ezt követően bemutatták a verseny zsűrijét is. A zsűri tagjai voltak:

  • Saly Erika, ökoiskola témavezető, Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Tudásmenedzsment Igazgatóság, Intézményfejlesztési Programok Központja
  • Holler Judit, osztályvezető, Magyar Természettudományi Múzeum, Közművelődési Osztály
  • Dr. Mezősi Balázs, operatív igazgató, Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft., Virtuális Erőmű Program
  • Néder Katalin, oktatási vezető, PontVelem Nonprofit Kft.
  • Matolcsy Miklós ügyvezető igazgató, PontVelem Nonprofit Kft., a Fenntarthatósági Témahét szervezője

A döntőben résztvevő csapatok:

Közép-Magyarország:

  • Jegesmedvék - Kodály Zoltán Ének-zenei tagozatos Általános Iskola és Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest II. kerület)
  • Környezetvédők – Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium (Budapest, II. kerület)
  • Pöpecek – Móricz Zsigmond Gimnázium (Budapest, II. kerület)

Alföld és Észak-Magyarország:

  • Flower-Power – Diósgyőri Gimnázium (Miskolc)
  • Ökorrekt – Barsi Dénes Általános Iskola (Komádi)
  • Méhészborzok – Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola (Adács)

Dunántúl:

  • Cinkék – Talentum Református Iskola, (Székesfehérvár)
  • Fubu – Dózsakerti Váci Mihály (Tatabánya)
  • Csíkos Zsiráf Kőkúti általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézménye (Tata)

A döntőbe jutott csapatoknak egy beugró feladattal kellett készülniük.

Egy 1 perces kisfilmet készítettek a hétköznapi természet- és környezetvédelem témában.

A kisfilm értékelésekor a zsűri figyelembe vette a téma bemutatását, az üzenet átadását, illetve a technológiai kivitelezést is.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Technikai szempont volt, a kép minősége, a vágás kivitelezése, az aláfestő zene kiválasztása" – mondta el a versenyző csapatoknak Matolcsy Miklós, milyen szempontok szerint pontozták a kisfilmeket.

A legjobb kisfilm az Ökorrekt csapaté lett.

A bemutatkozó kisfilmek után a szervezők ismertették a verseny alapvető szabályait is, így például, hogy

a feladatok megoldása során minden támogató eszköz használata tiltott volt

(internetes keresések, könyvek, telefon stb.).

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az első fordulóban a csapatok egy feladatsort kaptak, melynek megoldására 30 perc állt a rendelkezésükre.

A feladatsor témái voltak a környezetbarát háztartás, a tudatos vásárlás, az energiatakarékosság, valamint a természetvédelem.

A második fordulóban a Kahoot! nevű interaktív online játék következett. Kvíz kérdéseket kaptak a csapatok, melyekre egy tableten keresztül kellett válaszolni. A kérdésekhez négy darab válaszlehetőség tartozott, mindegyik más – piros, kék, zöld, sárga – színnel jelölve, a csapatoknak pedig az volt a feladatuk, hogy a kérdés és a válaszlehetőségek megjelenése után a lehető leggyorsabban megadják a jó választ. A 10 kérdés között volt például a Környezetvédelmi Világnap hónapja, vagy hogy a medvehagyma melyik része ehető, de kérdés volt, hogy milyen erőmű nincs Magyarországon. Nem csak a tudás, a gyorsaság is számított. Ezt a játékot a Csíkos zsiráf csapat nyerte, második lett a Jegesmedvék, harmadik pedig a Pöpecek csapata.

Ezt követően újabb írásbeli feladatot kaptak a gyerekek, aminek megoldására 20 perc állt rendelkezésre.

A kérdések között volt az év hala 2018-ban, a víz világnapja, vagy hogy mi a törökbúza, illetve hogy egyáltalán mit jelent a klímaváltozás.

A kupagyőztes a Jegesmedvék csapata lett Forrás: Csudai Sándor - Origo

A zsűri ezután visszavonult és összesítette az eredményeke. Matolcsy Miklós kiemelte az eredményhirdetéskor:

Harmadik helyen végzett a Cinkénk csapata, második helyezett lett az Ökorrekt csapata,

a 2018-as ZöldOkos Kupa döntőjének győztese pedig a Jegesmedvék csapata lett.

A kupa győztese az érmek és oklevelek mellett napelemes robotkészítő készlettel, okostelefonnal és mikroszkóppal lett gazdagabb.

A ZöldOkos Kupa az ország legnagyobb fenntarthatósági témájú tudásversenye. A verseny 6 fordulós: 4 online fordulóból, regionális döntőkből és az országos döntőből áll, a döntőbe a 830 nevezett csapat közül a 9 legjobb jutott be. A döntő izgalmas és fordulatos volt, a diákok nagyon élvezték a változatos feladatokat. A végére nagyon szoros eredmény alakult ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!