Vágólapra másolva!
Balesetveszélyesek a Big Bus járatai. Erről számolt be a Tények szombati adásában. Egy neve elhallgatását kérő, a cégnél dolgozó buszsofőr beszélt arról a TV2 hírműsorának, hogy kopott, barázdátlan gumiabroncsokkal közlekednek a Big Bus járatai Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kopott, barázdátlan gumikkal közlekednek a Big Bus autóbuszai - állítja egy neve elhallgatását kérő sofőr a Tényeknek. A sofőrök persze nem mernek erről szólni a főnökeiknek, mert félnek.

A Tények által megkérdezett közlekedési jogász is megerősítette, hogy kopott, barázdátlan gumikkal közlekedni „fokozottan balesetveszélyes" lehet, hiszen sokkal rosszabb a megállás esetén a busz fékezhetősége, fennállhat a csúszásveszély, ami egy ekkora járműnél még nagyobb veszélyeket hordoz magában.

Big Bus Budapesten Forrás: Origo

Elmondta azt is, hogy ebben az esetben a sofőrt és az üzemeltetőt is terheli a felelősség. Hiszen a jármű vezetője köteles a gumiabroncsok állapotát – a fékberendezés és kormánymű mellett – ellenőrizni mielőtt elindul.

Íme a felvétel:

Ahogy arról tegnap az Origo is beszámolt, nem csak a buszok állapotával van probléma a Big Bus háza táján.

Ahogy azt tegnapi cikkünkben a Zoom.hu alapján megírtuk, a cég valószínűleg meglopja a magyar államot, hiszen keszekusza keresztbeszámlázások, pénzügyi ügyeskedés révén, külföldi számlákon landolnak a tényleges bevételek, így az adóköteles profitot eltüntetik, és adót nem fizetnek hazánkban.


A nyilvános adatok, a cég mérlege szerint öt év alatt már közel másfél milliárdot buktak ezen az üzleten.
A mérlegek gondos tanulmányozása és a cégtől kiszivárgó pénzügyi információk alapján nyilvánvaló, hogy trükkös keresztbeszámlázás, pénzügyi ügyeskedés révén, külföldi számlákon landolnak a tényleges bevételek, mindeközben Budapestnek szinte semmi haszna az egészből. Az adóköteles profit szőrén-szálán elszivárog - írta a Zoom.hu.

Eltűnt az alaptőke

Időközben még a cég alaptőkéje is eltűnt, pillanatnyilag 500 milliós mínuszt mutat ebben a tételben is a könyvelés. Az évek során összehozott másfél milliárdos veszteség, a félmilliárdos mínuszban lévő alaptőke felől nézve érthetetlen, hogy egyáltalán miért maradnak nálunk.


A Big Bus azonban foggal-körömmel ragaszkodik Budapesthez, másfél milliárdos mínusz ide vagy oda, ez nekik valamiért nagyon megéri.
Pénzügyi szakértők már többször próbálták kielemezni a cég működését, és furcsa dolgokra bukkantak. Óriási készpénzforgalmat bonyolítanak, ami akár a pénzmosás gyanúját is felvetheti, a lehetőség kétségkívül adott.

Bécsből számláznak

A folyamatosan hatalmas veszteséget termelő Big Bus ráadásul sok ténylegesen nálunk végzett tevékenységet Bécsen keresztül számláz le.

Onnan ide, innen oda suhannak a pénzek, szövevényes, már-már átláthatatlan rendszert teremtve. Hatalmas összegek ingáznak Bécs és Budapest között, könyvelési szempontból szinte követhetetlenül. A cég, miközben csak Budapesten végez szolgáltatást, telis-tele van olyan külföldi számlákkal, amik mögött aligha van valódi teljesítés.


Ráadásul a londoni központ naponta tetszőlegesen állapít meg valutaátváltási számokat a Magyar Nemzeti Bank árfolyamától teljesen függetlenül. Úgy játszhatnak a hatalmas összegekkel, ahogy csak akarnak. Bevetnek minden trükköt, csak nehogy adózniuk kelljen itt Magyarországon. A piac szabályos lerablása folyik.

Az országnak pedig semmi haszna nincs abból, hogy a Big Bus-turisták százezreit utaztatja, hiszen az adóköteles profit egyszerűen eltűnik.

A Tények mai adásából az is kiderült, hogy a Buszok állapotával is probléma van. De úgy hírlik, hogy gyakran erőszakosan zaklatják a turistákat, hogy szálljanak fel a buszra, ellenőrizhetetlen darabszámú jegyet adnak ki, sokszor kézből, számlát pedig nem adnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!