Színdarabot ír Csukás István

Csukás István

Színdarabot ír – már a dalszövegek megvannak, mesélte jókedvvel Csukás István, amikor valamelyik délután felhívtam telefonon. Pedig pihenni akart egész nyáron, ezt többször is elmondta, amikor július elején beszélgettünk, és egy rövid videót forgattunk vele Balatonszárszón. De egy színház felkérte a színdarab megírására, ezt meg kell csinálni – mondja, aztán azt is hozzáteszi persze, hogy nagy örömmel írja a színdarabot. „Tudja, mi a legnagyobb múzsa? Hát, a határidő” – nevet, de mivel nagyon jól halad a darab írásával, így folytatja: „A színház is homlokon csókol majd engem, mert tényleg gyorsan haladok vele, szeptemberre készen lesz az első felvonás.”

„Csak le ne vágassa a haját! Egy centit se belőle! Ugye, megvan még a hosszú haja?” – kérdezi Csukás István, amikor felhívom telefonon valamiért, csak úgy, leginkább azért, mert szeretném hallani a hangját, szeretnék beszélgetni vele, szeretnék egy kicsit nevetni vele együtt a viccein. Mert mindig viccel, mindig valami mókásat mond, amivel nagyon megnevettet.

Július elején Csukás István, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Kossuth-díjas költő, író balatonszárszói otthonában fogadott minket. Órákon át beszélgettünk a Csukás Színházról, a Balatonról, a költészetről, gyerekekről, felnőttekről és a régmúlt időkről. Aztán azóta is rendszeresen beszélünk telefonon.

Most azt meséli, hogy végre itt a kánikula, nem akart jönni idén az igazi nyár, és tessék, most aztán olyan forróság van, hogy alig lehet bírni. Pihenni akart nyáron, egész nyáron, ezt mondta, mert rengeteget dolgozott egész évben. Aztán mégiscsak elkezdte írni a színdarabot, amelyre az egyik vidéki színház kérte fel.

„Július végéig húztam, aztán most elkezdtem. Nagyon jól haladok vele, már a dalszövegek megvannak, és szeptemberre a teljes első felvonás készen lesz” – mondja. Arról kérdezem, hogy miről szól majd a darab, ki a főszereplő, mi a történet, de nem mondja el. Egyelőre még nem. Majd ha már majdnem készen lesz a teljes darabbal, akkor mesél majd róla.

Nem baj, majd augusztusban kifaggatom. Akkor találkozunk újra személyesen. Már várom. Nagyon várom. Megint beszélgetünk mindenről. Megint megállítják majd az utcán egy-egy szelfire az emberek, és ő vicces arcokat vág majd, kedvesen megsimogatja a gyerekek fejét, aztán továbbállunk, de alig lépünk majd néhányat, ismét megállítják, és azt mondják: „Én az ön meséin nőttem fel. Köszönöm ezt a rengeteg élményt.” Továbbsétálunk, beülünk majd egy étterembe, ahol mesél, csak mesél, múltról, régi költő barátairól, titkos rendőrökről, gyerekekről, jövőről, színházról. Csukás Istvánnal minden perc csoda.