Az emberek többsége elítéli az agresszív tüntetőket és az ellenzéket

Vágólapra másolva!
A megkérdezettek többsége nem tartja elfogadhatónak az ellenzék szerdai parlamenti akcióját, amely a parlament munkájának megakadályozását célozta. A jelentős többség elítéli az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót és rendőrökkel szemben tanúsított erőszakot – derült ki a Századvég legfrissebb felméréséből.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, a szerdai parlamenti napon ellenzéki politikusok fütyüléssel, sípolással és a házelnök fizikai akadályozásával próbálták meggátolni az Országgyűlés munkáját. Az elmúlt napokban emellett több demonstráció is zajlott. A békésnek induló tüntetések szerda estére a tüntetők agresszivitásának következtében erőszakba torkollottak. A tüntetők megpróbáltak betörni a Fidesz Lendvay utcai székházába, a Parlamentbe, megkísérelték felgyújtani az ország karácsonyfáját, a rendőrök ellen fordultak, melynek eredményeképpen több rendőr megsérült. A Századvég friss felmérése az ellenzék akciójának és a tüntetéseken történtek társadalmi megítélését vizsgálta.

Forrás: Origo

A megkérdezettek 92 százaléka hallott arról, hogy ellenzéki politikusok a szerdai ülésen megpróbálták megakadályozni az Országgyűlés munkáját. A kutatási eredmények emellett arról tanúskodnak, hogy a magyar lakosság többsége (60 százaléka) nem tartja elfogadhatónak, hogy az ellenzék ilyen módon próbálta akadályozni a parlamenti munkát.

Forrás: Origo

A tüntetésekkel kapcsolatban kiderült, hogy a válaszadók jelentős többsége elítéli a tüntetők agresszivitását. A megkérdezettek 83 százaléka nem tartja elfogadhatónak az utcai erőszakot és a rendőrök ellen irányuló agressziót egy ilyen tüntetésen. Az agressziót nemcsak a magukat jobboldalinak, hanem a magukat baloldalinak vagy középen állónak valló választók döntő része is elítéli (jobboldali – 89%, baloldali – 73%, középen álló – 82%).

Módszertan

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2018. december 13-14- én, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 4,4 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!